2018.07.22. vasárnap   
.: Home :.    »    Menü      »    Kutatás      »    KUTATÓEGYETEMI KAR  
Kutatás
  
   
   
   
   
   
.:  :.
   

Kutatóegyetemi kar


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2010. április 18-án hivatalosan is elnyerte a kutatóegyetemi státuszt. A Bölcsészettudományi Kar – a TTK-val és az ÁJTK-val együtt – az ELTE hagyományosan tudományegyetemi, kutatási tevékenységet folytató kara, és így a kutatóegyetemi cím elnyerésének egyik biztosítéka, mely kiemelt feladatának tekintette és tekinti a tudományos kutatást és a tudományos utánpótlás képzését.

Az ELTE mint Magyarország vezető kutatóegyeteme 2010-ben elnyerte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt Társadalmi Megújulás Operatív Program kutatóegyetemi pályázatát (TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KMR). A felsőoktatás minőségnek javítását és az egyetemi kutatások előmozdítását célzó projekt az Európai Unió és a Magyar Állam 3 milliárd forintos támogatásával valósul meg, 2010. június 1. és 2012. május 31. között.

A Bölcsészettudományi Kar a kutatóegyetemi pályázat keretében a "Kultúrák közötti párbeszéd" elnevezésű alprogram gazdája volt. A projekt során olyan átfogó kutatási keret-elgondolások kidolgozására került sor, amelyek – a kulturális érintkezés történeti és térbeli sokféleségére alapozva – a kultúrák közti interakciók gondolati, mentális, jogi és szociális változataitól a puszta nyelvi fordítás kultúraközi teljesítményéig terjednek.

A Kultúrák közötti párbeszéd kiemelt kutatási terület célja egy olyan új kiválósági kutatóközpont létrehozása és működtetése, amely az Euróapai Parlament és Tanács humán- és társadalomtudományokra vonatkozó irányelvei mentén lehetővé teszi témához kapcsolódó már részben elindult kutatások szorosabb intézményes nemzetközi (főleg európai) integrálódását, valamint e témához kapcsolódóan újabb, az ELTE két partnerkarán (BTK és ÁJTK) folyó kutatásokat nemzetköziesít.

A projekt célkitűzéseinek megvalósításához elengedhetetlen a hazai és külföldi intézményekkel és szervezetekkel a kapcsolatok továbbfejlesztése, az egyes részkutatási területeken való kapcsolatok bővítése, illetve kiépítése, valamint kapcsolatok létesítése külföldi és nemzetközi, tudományos tevékenységet végző intézetekkel. Ezzel egyre szorosabbá válik együttműködésünk régióbeli és európai versenytársainkkal csakúgy, mint az egyes szakterületeken világszerte dolgozó hálózatokkal. Ez a pályázati forrás lehetőséget teremt arra, hogy a két Kar csatlakozzon nemzetközi kutatási programokhoz, trendekhez, hogy hangsúlyosabban jelenjen meg a nemzetközi felsőoktatási térben és javítsa nemzetközi pozícióit. Emellett lehetőséget teremt PhD hallgatóinknak, hogy területük legjobb műhelyeit keressék fel és nemzetközi szinten is a legjobb tudósoktól tanuljanak.

A "Kultúrák közötti párbeszéd" alprogram szakmai vezetője volt:
Kulcsár Szabó Ernő egyetemi tanár, akadémikus.
Projektmenedzser: Sonkoly Gábor, doc.
Ügyintéző: Heltai Gyöngyi.
Pénzügyi ügyintéző: Tóth Edit.


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2017.01.16.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2018 július
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
 ESEMÉNYEK   
Az I. évfolyam francia minor szak írásbeli szintfelmérőjére
Az I. évfolyam francia minor szak írásbeli szintfelmérőjére 2018. szeptember 3-án, hétfőn 10 órakor kerül sor.
Részletek »
Portugál minor tájékoztató
A portugál minor szakirányt a bolognai rendszerben bármely alapszakos, portugál nyelvtudással nem rendelkező ELTE hallgató választhatja. Részletek »
Spanyol minoros szintfelmérő
A Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék a 2018/2019-es tanévre is hirdet minoros szintfelmérő beszélgetést. Részletek »
Év digitális bölcsészeti szakdolgozata pályázat eredményhirdetés
Az eredményhirdetésre 2018. június 28-án került sor. Részletek »
Az Év Oroszdolgozata - Pályázati-felhívás
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért keresi 2018 legjobb orosz témájú tudományos dolgozatát. Részletek »
DAAD német-magyar kutatócsere program - Pályázati-felhívás
A DAAD német-magyar projektalapú kutatócsere program pályázati felhívást tesz közzé 2019-2020-as évre. Részletek »
Költők és koruk konferenciasorozat - Pályázati-felhívás
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, az Institut für Finno-Ugristik an der Universität Wien
és a József Attila Társaság közös pályázati felhívása. Részletek »
Magyarország 20. századi nőtörténete - Konferencia-felhívás
Az ELTE BTK Történeti Intézet Nőtörténeti Kutatóközpontja az MTA Nőtörténeti Munkabizottságával közösen konferenciát szervez decemberben. Jelentkezési határidő: július 1. Részletek »
Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás
Pályázati felhívás a 2018/19-es tanévre szóló Erasmus+ szociális kiegészítő támogatáshoz. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 8   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!