Búcsú Tatár Bélától
Az ELTE BTK Orosz Nyelvi és Irodalmi Tanszéke, valamint a Szláv és Balti Filológiai Intézet nevében búcsúzom elhunyt kollégánktól, barátunktól, Tatár Béla professzortól.
80. életévében, 2012. december 7-én ragadta el a halál, s távozásával nemcsak tanszékünket érte súlyos veszteség, hanem az egész magyarországi russzisztikát is. Azt a tekintélyes szakmai közösséget, amelynek egyik meghatározó alakja volt, mindenekelött mint az orosz frazeológia határainkon túl is elismert kutatója, aki életének utolsó évtizedében immár nyugalmazott egyetemi tanárként kapcsolódott szeretett hivatásához és egykori kollégáihoz. Feledhetetlenségét a ránk hagyott tudományos öröksége mellett számos olyan emberi tulajdonsága is fenntartja, melyek révén személyes példamutatásával hatni tudott szakmai környezetére, munkatársaira is. Az önzetlen segítségnyújtás alaptermészetének fontos része volt, és ebből mi is, akik mint az őt követő nemzedék képviselői vagyunk itt jelen, sokat profitálhattunk. Tevékenységét a tudomány művelésében s pedagógiai munkájában egyaránt a fegyelmezett következetesség, a szigorú igényesség vezérelte, s eközben maga körül mindenkor közvetlen, barátságos légkört teremtett, – mindez természetszerűleg adódott kiegyensúlyozott, derűs egyéniségéből, amihez jó humorérzéke is hozzátartozott.
Most amikor búcsút veszünk eltávozott kollégánktól, barátunktól, amikor emlékezetünkben újra rajzoljuk a köztiszteletben álló professzor filológusi portréját, fel kell idéznünk sikeres életpályájának főbb állomásait, egyszersmind vissza is tekintünk a szakmai eredményekben gazdag egyetemi működésére.
Az Odesszai Állami Egyetemen folytatott tanulmányait követően csaknem két éven át szakfordítóként dolgozott az Oroszországi Tudományos Akadémia egyik referáló folyóiratánál, majd Budapestre költözve, szintén átmenetileg, kulturális referensként helyezkedett el. 29 éves volt, amikor 1962-ben mint frissen kinevezett egyetemi tanársegéd végérvényesen elkötelezte magát az orosz nyelvészet művelésével és e szakterület oktatásával: ekkor került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Orosz Filológiai Tanszékére, ahol 4 évtizedet is meghaladó áldásos munkája eredményeként maradandó tudományos életmű született, és ezzel egyidejűleg példamutatóan sikeres oktatói-nevelői életpályát hagyott maga mögött. A hivatalos elismeréseket tekintve a szakmai előmenetel csúcsára 1998-ban jutott fel, amikor a parlamentben átvehette egyetemi tanári kinevezését. Az azt követő évben pedig a Széchenyi professzori ösztöndíj odaítélésével is honorálták szakmai tevékenységét. A tanári munka hatékonyságát a tanított diákok sikerei jelzik vissza. Tatár Béla 40 éves oktatói munkájának, az ebbe fektetett szellemi erőfeszítéseinek látványos eredményei vannak: az egymást váltó generációk oktatási folyamatában több mint 30 doktori disszertációnak volt a tudományos vezetője vagy hivatalos bírálója, elsősorban egyetemi doktori értekezéseknek és kisebb részben a később bevezetett doktori képzés PhD-értekezéseinek. Szinte megszámlálhatatlan nyelvészeti szakdolgozatnak volt a témavezetője, a mi statisztikáink szerint ez a mutató meghaladja a kétszázat. Már önmagában e puszta számszerű tények tükrében sem meglepő, hogy több kiváló tanítványa később a felsőoktatásban találta meg a helyét.
Az orosz frazeológia területére egykori tudományos vezetője, a XX. század egyik legnagyobb hatású orosz nyelvésze Viktor Vinogradov akadémikus irányította, akit mindenkor tanító mesterének tekintett. Tatár Béla a vinogradovi szellemiséget méltó módon képviselte hazánkban, sőt, határainkon túl is, – külföldön megjelent tanulmányaival, előadásaival, melyekkel Európa számos egyetemén, konferencia-helyszínén szerepelt: Moszkvában, Leningrádban, Athénben, Toledóban, Granadában, Firenzében, Triestben, Pozsonyban, Olmücben, Opoléban, Szentivánban, Odesszában és Kievben. Amikor személyiségének méltatásakor könyveire utalva olyan fordulatokat használok, hogy azok „kiváló kutatói tehetségének, kivételes munkaszeretetének, ragyogó nyelvészeti műveltségének és ösztönének vitathatatlan tanúságai”, akkor valójában az orosz frazeológiai tudomány egyik legavatottabb szaktekintélyének szavait idézem magyar fordításban, – Anatolij Zsukov akadémikus szavait, aki köszöntő cikkben emlékezett meg a magyarországi russzisztika orosz földön is elismert kutatójának, Tatár Béla professzornak 70. születésnapja alkalmára megjelentetett jubileumi kötetben. Tatár Bélát a frazeológiai kutatások törvényszerűen vezették el a nyelvészet különböző területeire: foglakozott némely frazeológiai egység etimológiái vizsgálatával, alaktani és szintagmatikai sajátosságaival, igeszemléleti vonatkozásaival és természetesen jelentéstani kérdésekkel is. Nevének a frazeológiával való elválaszthatatlan összekapcsolódása azonban nem vezethet oda, hogy megfeledkezünk egyéb irányú munkásságáról. Mint lexikográfus egy kitüntetett szakkönyv szerzője: az 1985-ben megjelent „Русская лексикография” c. műve ugyanis a kiadói nívódíj elismerésében részesült. Később, a rendszerváltást követő években pedig felkérésre egy üzleti szótár elkészítésével aktuális gyakorlati igényeket elégített ki. Végül nem maradhat említetlenül az a tény sem, hogy egyetemi működésének első két évtizedében a nyelvoktatás elősegítése érdekében nyelvészeti jegyzeteket, a nyelvi felkészítést szolgáló tankönyveket is írt, melyek a maguk idejében hézagpótlónak számítottak.
Tatár Béla munkásságának rokonszenves vonása, hogy nagyon sok recenziót is közölt, ily módon is figyelmet szentelve mások műveinek. Recenzensként hiteles terjesztője, népszerűsítője, olykor kritikusa is volt az európai orosznyelvészet számos szerzőjének.
Teljes életművének nem elhanyagolható részét képezte szerkesztői tevékenysége: ő volt az, aki 1978-ban – az akkori tanszékvezetővel, Baleczky Emillel közösen – útjára indította a Studia Russica nevű folyóiratunkat, mely az ő szekesztésében sokáig éves rendszerességgel, majd később 2–3 évenként jelent meg. A hazai russzisták részéről őt kérték fel munkatársnak a Berlinben kiadott Russistik című, szintén nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságába.
A visszatekintésből láthatjuk, életútja sikeres és tartalmas volt. Mégis, az itt méltatott életpályát gazdagsága és sokszínűsége ellenére is csak akkor tekinthetnénk valóban teljesnek, kerek egésznek, ha a jövőben egyetlen hátrahagyott kiadatlan kézirata, az orosz–magyar frazeológiai szótár anyaga is közkinccsé válna. Ezzel a feladattal már nem tudott megbirkózni, ebben már nekünk, az utódoknak kell szerepet vállalnunk.
Kedves Kollégánk, Barátunk, kedves Béla!
Emlékedet megőrizve búcsúzunk Tőled.
Nyugodj békében!
80. életévében, 2012. december 7-én ragadta el a halál, s távozásával nemcsak tanszékünket érte súlyos veszteség, hanem az egész magyarországi russzisztikát is. Azt a tekintélyes szakmai közösséget, amelynek egyik meghatározó alakja volt, mindenekelött mint az orosz frazeológia határainkon túl is elismert kutatója, aki életének utolsó évtizedében immár nyugalmazott egyetemi tanárként kapcsolódott szeretett hivatásához és egykori kollégáihoz. Feledhetetlenségét a ránk hagyott tudományos öröksége mellett számos olyan emberi tulajdonsága is fenntartja, melyek révén személyes példamutatásával hatni tudott szakmai környezetére, munkatársaira is. Az önzetlen segítségnyújtás alaptermészetének fontos része volt, és ebből mi is, akik mint az őt követő nemzedék képviselői vagyunk itt jelen, sokat profitálhattunk. Tevékenységét a tudomány művelésében s pedagógiai munkájában egyaránt a fegyelmezett következetesség, a szigorú igényesség vezérelte, s eközben maga körül mindenkor közvetlen, barátságos légkört teremtett, – mindez természetszerűleg adódott kiegyensúlyozott, derűs egyéniségéből, amihez jó humorérzéke is hozzátartozott.
Most amikor búcsút veszünk eltávozott kollégánktól, barátunktól, amikor emlékezetünkben újra rajzoljuk a köztiszteletben álló professzor filológusi portréját, fel kell idéznünk sikeres életpályájának főbb állomásait, egyszersmind vissza is tekintünk a szakmai eredményekben gazdag egyetemi működésére.
Az Odesszai Állami Egyetemen folytatott tanulmányait követően csaknem két éven át szakfordítóként dolgozott az Oroszországi Tudományos Akadémia egyik referáló folyóiratánál, majd Budapestre költözve, szintén átmenetileg, kulturális referensként helyezkedett el. 29 éves volt, amikor 1962-ben mint frissen kinevezett egyetemi tanársegéd végérvényesen elkötelezte magát az orosz nyelvészet művelésével és e szakterület oktatásával: ekkor került az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Orosz Filológiai Tanszékére, ahol 4 évtizedet is meghaladó áldásos munkája eredményeként maradandó tudományos életmű született, és ezzel egyidejűleg példamutatóan sikeres oktatói-nevelői életpályát hagyott maga mögött. A hivatalos elismeréseket tekintve a szakmai előmenetel csúcsára 1998-ban jutott fel, amikor a parlamentben átvehette egyetemi tanári kinevezését. Az azt követő évben pedig a Széchenyi professzori ösztöndíj odaítélésével is honorálták szakmai tevékenységét. A tanári munka hatékonyságát a tanított diákok sikerei jelzik vissza. Tatár Béla 40 éves oktatói munkájának, az ebbe fektetett szellemi erőfeszítéseinek látványos eredményei vannak: az egymást váltó generációk oktatási folyamatában több mint 30 doktori disszertációnak volt a tudományos vezetője vagy hivatalos bírálója, elsősorban egyetemi doktori értekezéseknek és kisebb részben a később bevezetett doktori képzés PhD-értekezéseinek. Szinte megszámlálhatatlan nyelvészeti szakdolgozatnak volt a témavezetője, a mi statisztikáink szerint ez a mutató meghaladja a kétszázat. Már önmagában e puszta számszerű tények tükrében sem meglepő, hogy több kiváló tanítványa később a felsőoktatásban találta meg a helyét.
Az orosz frazeológia területére egykori tudományos vezetője, a XX. század egyik legnagyobb hatású orosz nyelvésze Viktor Vinogradov akadémikus irányította, akit mindenkor tanító mesterének tekintett. Tatár Béla a vinogradovi szellemiséget méltó módon képviselte hazánkban, sőt, határainkon túl is, – külföldön megjelent tanulmányaival, előadásaival, melyekkel Európa számos egyetemén, konferencia-helyszínén szerepelt: Moszkvában, Leningrádban, Athénben, Toledóban, Granadában, Firenzében, Triestben, Pozsonyban, Olmücben, Opoléban, Szentivánban, Odesszában és Kievben. Amikor személyiségének méltatásakor könyveire utalva olyan fordulatokat használok, hogy azok „kiváló kutatói tehetségének, kivételes munkaszeretetének, ragyogó nyelvészeti műveltségének és ösztönének vitathatatlan tanúságai”, akkor valójában az orosz frazeológiai tudomány egyik legavatottabb szaktekintélyének szavait idézem magyar fordításban, – Anatolij Zsukov akadémikus szavait, aki köszöntő cikkben emlékezett meg a magyarországi russzisztika orosz földön is elismert kutatójának, Tatár Béla professzornak 70. születésnapja alkalmára megjelentetett jubileumi kötetben. Tatár Bélát a frazeológiai kutatások törvényszerűen vezették el a nyelvészet különböző területeire: foglakozott némely frazeológiai egység etimológiái vizsgálatával, alaktani és szintagmatikai sajátosságaival, igeszemléleti vonatkozásaival és természetesen jelentéstani kérdésekkel is. Nevének a frazeológiával való elválaszthatatlan összekapcsolódása azonban nem vezethet oda, hogy megfeledkezünk egyéb irányú munkásságáról. Mint lexikográfus egy kitüntetett szakkönyv szerzője: az 1985-ben megjelent „Русская лексикография” c. műve ugyanis a kiadói nívódíj elismerésében részesült. Később, a rendszerváltást követő években pedig felkérésre egy üzleti szótár elkészítésével aktuális gyakorlati igényeket elégített ki. Végül nem maradhat említetlenül az a tény sem, hogy egyetemi működésének első két évtizedében a nyelvoktatás elősegítése érdekében nyelvészeti jegyzeteket, a nyelvi felkészítést szolgáló tankönyveket is írt, melyek a maguk idejében hézagpótlónak számítottak.
Tatár Béla munkásságának rokonszenves vonása, hogy nagyon sok recenziót is közölt, ily módon is figyelmet szentelve mások műveinek. Recenzensként hiteles terjesztője, népszerűsítője, olykor kritikusa is volt az európai orosznyelvészet számos szerzőjének.
Teljes életművének nem elhanyagolható részét képezte szerkesztői tevékenysége: ő volt az, aki 1978-ban – az akkori tanszékvezetővel, Baleczky Emillel közösen – útjára indította a Studia Russica nevű folyóiratunkat, mely az ő szekesztésében sokáig éves rendszerességgel, majd később 2–3 évenként jelent meg. A hazai russzisták részéről őt kérték fel munkatársnak a Berlinben kiadott Russistik című, szintén nemzetközi folyóirat szerkesztőbizottságába.
A visszatekintésből láthatjuk, életútja sikeres és tartalmas volt. Mégis, az itt méltatott életpályát gazdagsága és sokszínűsége ellenére is csak akkor tekinthetnénk valóban teljesnek, kerek egésznek, ha a jövőben egyetlen hátrahagyott kiadatlan kézirata, az orosz–magyar frazeológiai szótár anyaga is közkinccsé válna. Ezzel a feladattal már nem tudott megbirkózni, ebben már nekünk, az utódoknak kell szerepet vállalnunk.
Kedves Kollégánk, Barátunk, kedves Béla!
Emlékedet megőrizve búcsúzunk Tőled.
Nyugodj békében!
Jászay László
2013.01.08.