Elhunyt Für Lajos, a Kar volt egyetemi tanára
Für Lajos (1930-2013)
Pontosan egy évtizeddel ezelőtti interjújában kijelentette: „addig nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak, amíg ama munkát be nem fejezem, ami ezt a lírai címet viseli: Búcsú a parasztságtól” és 2013-ban, könyve megjelenése évében lezárult Für Lajos életpályája.
Az 1930-ban született egyházasdaróci református parasztcsalád fiának életútja szorosan összefonódott az országí változásaival és a magyar történettudománnyal. Tanulmányait az 1940-es évek tehetségmentő akciói révén végezhette. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen nyert történelemtanári diplomát, és ott kezdte meg 1954-ben Szabó István professzor mellett tanársegédként a parasztság történetének kutatását. 1956-ban aktívan részt vett a debreceni forradalmi eseményekben: a Kossuth-kör és a Forradalmi Bizottmány titkára volt. A forradalom leverése után a szovjetek rövid időre internálták, kutatói pályája derékba tört. Franciaországba menekült, de néhány hónap múltán hazatért.
Állástalanság és belső száműzöttség után 1964-ben folytathatta csak tudományos kutatásait. Perifériára szorított helyzete, betiltott írásai ellenére is sikerült jelentős agrártörténeti eredményeket felmutatni és kandidátusi, majd 1983-ban akadémiai doktori fokozatot nyerni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékén 1987-ben lett docens, majd 1990-től már professzorként dolgozott. A diákok sokaságát vonzó egyetemi előadásait, és történetíró munkáját sokáig folytatta politikai pályája felívelése mellett is. Az első lakitelki találkozótól, az MDF elnökségi tagságán át az Antall kormány honvédelmi miniszterségéig emelkedő pályáról 1996-ban vonult vissza.
Tudományos életművének gerincét a 18–20. századi agrárvilág és a parasztság történetének komplex feltárása alkotja. A hazai és a nemzetközi társadalomtörténet tágas összefüggésében feltárta többek között a tanyarendszer kialakulását, a szőlőművelés szokásrendszerét, a hazai búzafajták, a mezővárosok, a talajművelési technikák történetét. Elfogulatlan és valósághű képet rajzolt a Habsburg Monarchia 19. századi kétarcú politikájáról, egységben látta a feudalizmusból a polgári világba áttérő Magyarországot. A bécsi udvar fényéből a hazai valóság sárba süppedt világába visszatért királynői testőr családjának tragédiáját feltáró könyve mestermű. Ha franciául írta volna meg, a mikrotörténelem világhírű bestsellere lett volna. A Búcsú a parasztságtól levéltárak irattengerére épített esszé a parasztság ezeréves történetéről. A személyes élmény elevenségében, tanítványai, valamint felesége, Bíró Friderika közreműködésével interjúkból kibontott látlelet arról, hogy mivel járt Magyarország legnépesebb társadalmi osztályának erőszakos felszámolása a 20. század közepén. Vallomás arról, hogy mit jelentett megválni földtől, szerszámoktól, szokásoktól, ünnepektől, a falutól és milyen értékek mentek veszendőbe az életekkel együtt.
R. Várkonyi Ágnes
Pontosan egy évtizeddel ezelőtti interjújában kijelentette: „addig nem engedhetem meg magamnak, hogy meghaljak, amíg ama munkát be nem fejezem, ami ezt a lírai címet viseli: Búcsú a parasztságtól” és 2013-ban, könyve megjelenése évében lezárult Für Lajos életpályája.
Az 1930-ban született egyházasdaróci református parasztcsalád fiának életútja szorosan összefonódott az országí változásaival és a magyar történettudománnyal. Tanulmányait az 1940-es évek tehetségmentő akciói révén végezhette. A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen nyert történelemtanári diplomát, és ott kezdte meg 1954-ben Szabó István professzor mellett tanársegédként a parasztság történetének kutatását. 1956-ban aktívan részt vett a debreceni forradalmi eseményekben: a Kossuth-kör és a Forradalmi Bizottmány titkára volt. A forradalom leverése után a szovjetek rövid időre internálták, kutatói pályája derékba tört. Franciaországba menekült, de néhány hónap múltán hazatért.
Állástalanság és belső száműzöttség után 1964-ben folytathatta csak tudományos kutatásait. Perifériára szorított helyzete, betiltott írásai ellenére is sikerült jelentős agrártörténeti eredményeket felmutatni és kandidátusi, majd 1983-ban akadémiai doktori fokozatot nyerni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Középkori és Koraújkori Magyar Történeti Tanszékén 1987-ben lett docens, majd 1990-től már professzorként dolgozott. A diákok sokaságát vonzó egyetemi előadásait, és történetíró munkáját sokáig folytatta politikai pályája felívelése mellett is. Az első lakitelki találkozótól, az MDF elnökségi tagságán át az Antall kormány honvédelmi miniszterségéig emelkedő pályáról 1996-ban vonult vissza.
Tudományos életművének gerincét a 18–20. századi agrárvilág és a parasztság történetének komplex feltárása alkotja. A hazai és a nemzetközi társadalomtörténet tágas összefüggésében feltárta többek között a tanyarendszer kialakulását, a szőlőművelés szokásrendszerét, a hazai búzafajták, a mezővárosok, a talajművelési technikák történetét. Elfogulatlan és valósághű képet rajzolt a Habsburg Monarchia 19. századi kétarcú politikájáról, egységben látta a feudalizmusból a polgári világba áttérő Magyarországot. A bécsi udvar fényéből a hazai valóság sárba süppedt világába visszatért királynői testőr családjának tragédiáját feltáró könyve mestermű. Ha franciául írta volna meg, a mikrotörténelem világhírű bestsellere lett volna. A Búcsú a parasztságtól levéltárak irattengerére épített esszé a parasztság ezeréves történetéről. A személyes élmény elevenségében, tanítványai, valamint felesége, Bíró Friderika közreműködésével interjúkból kibontott látlelet arról, hogy mivel járt Magyarország legnépesebb társadalmi osztályának erőszakos felszámolása a 20. század közepén. Vallomás arról, hogy mit jelentett megválni földtől, szerszámoktól, szokásoktól, ünnepektől, a falutól és milyen értékek mentek veszendőbe az életekkel együtt.
R. Várkonyi Ágnes
2013.11.04.