Elhunyt Hajdú Mihály professor emeritus

Súlyos betegségben, életének 81. évében elhunyt Hajdú Mihály nyugalmazott egyetemi tanár, a Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszék professor emeritusa.

Egyetemi doktori dolgozatát 1964-ben dialektológiából, kandidátusi értekezését 1970-ben névtanból védte meg. Mestere Benkő Loránd akadémikus volt, aki 1969-ben vette maga mellé a tanszékére. Innen ment nyugdíjba, de élete végéig – amíg egészsége engedte – aktívan munkálkodott. Fő kutatási területe a névtan volt, ebből a témakörből írta akadémiai doktori értekezését is, amely a középmagyar kor személynévtörténetét dolgozza fel nagyszabású monográfia keretében (1997). Alapítója és több éven át vezetője volt az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában a magyar nyelvészeti program névtani alprogramjának.

Nevéhez főződik az egyetemi névtanoktatás első tankönyvének a megalkotása (Általános és magyar névtan. Személynevek. 2003), amely közel ezer oldalas terjedelmével szakterülete tudományos szintézisének is tekinthető. Könyvének és névtani munkásságának elismeréséül 2006-ban Akadémiai Díjban részesült. Nyugdíjasként is aktívan dolgozott, s bár az általa alapított Névtani Értesítő (1976–) folyóirat szerkesztését már fiatalabb kollégáira bízta, maradt energiája olyan vaskos kiadványok megjelentetésére is, mint a Családnevek enciklopédiája (Leggyakoribb mai családneveink) (2010), illetve Újmagyar kori családneveink tára XVIII–XXI. század. I. Adatok (2012). Foglalkozott helynévkutatással (l. pl. A Csepel-sziget helynevei, 1982) és a ritkább névfajtákkal is, nemcsak az adatgyűjtés és közzététel szintjén, hanem elméleti vonatkozásban is. Számottevő tudományszervezői, tudománynépszerűsítő tevékenységet fejtett ki, alapító szerkesztője volt többek között a következő sorozatoknak: Magyar Személynévi Adattárak, Magyar Névtani Dolgozatok, Magyar Csoportnyelvi Dolgozatok. Tanítványaival, munkatársaival 11 kötetben kiadta Szabó T. Attila erdélyi helynévtörténeti gyűjtését (2001–2010). A névtanon kívül nyelvjáráskutatással, néprajzzal is foglalkozott. Cikkei, adatközlései mellett nevezetes műve az egyetemi oktatásban máig használatos Magyar nyelvjárási olvasókönyv (Kázmér Miklóssal, 1974). A Magyar Nyelvtudományi Társaságnak választmányi,  Magyar Néprajzi Társaságnak tiszteletbeli tagja, szülővárosának, Orosházának díszpolgára volt. A Magyar Nyelvtudományi Társaság többször kitüntette (pl. Csűry-díjjal, Pais-díjjal). Közvetlensége, segítőkészsége, derűs, vidám életszemlélete miatt tanítványai, munkatársai, ismerősei nagy szeretettel vették körül. Sokunknak fáj, hogy elveszítettük őt, emléke műveiben és tisztelőinek lelkében még sokáig élni fog!

2014.01.13.