Búcsúzás Szabari Krisztinától

Kedves Krisztina,

A Fordító- és Tolmácsképző Tanszék oktatói nevében szeretném neked megköszönni, hogy munkatárasaid lehettünk. Ki hosszabb, ki rövidebb ideig. Én 35 évvel ezelőtt ismertelek meg, 1979-ben, amikor elkezdtél nálunk óraadóként tanítani, akkor még a Külkereskedelmi Főiskola főállású tanáraként. Híred már megelőzött, lehetett rólad tudni, hogy nagyszerűen tudsz németül, és kiválóan tolmácsolsz. Mikor megismertük rokonszenves személyiségedet, mindannyian úgy éreztük, nagy nyereség lenne tanszékünk számára, ha te hozzánk jönnél tanítani. Ideális kolléga voltál, nagytudású, de végtelenül szerény, és segítőkész. Még a 80-as években történt, hogy szerettelek volna felkérni egy előadásra a Magyar Tudományos Akadémián rendezett fordítástudományi konferencia sorozatban, és te nagyon nem akartál kötélnek állni. Akkor mondta egyik kollégád a Külkereskedelmi Főiskoláról, hogy Szabari Kriszta nehezen vállal előadásokat, de ha elvállalja, az nagyszerű lesz. És tényleg így is történt.  

1990-ben végre főállású oktatója lettél tanszékünknek, először egyetemi adjunktusként majd egyetemi docensként. Az elkövetkező 23 évben te irányítottad a német szakcsoport munkáját, a te védőszárnyaid alól kerültek ki a németes szakfordítók és tolmácsok egymást követő nemzedékei. Közben folyamatosan tolmácsoltál a legmagasabb szinten olyan külföldi politikusoknak, mint Willy Brandt és Helmuth Schmidt, és olyan magyar politikusoknak, mint Antal József és Göncz Árpád. Mint az FTT 40 éves évfordulójára írt önéletrajzi ihletésű pályaképedben elmondod, nagy örömet jelentett neked, hogy gyakorló tolmácsként szerzett tudásodat azonnal felhasználhatod az oktatómunkában, átadhatod a hallgatóknak. Mint oktató szigorú voltál, magas követelményeket támasztottál, de te magad is folyamatosan a legmagasabb követelményeknek feleltél meg, mint az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak rendszeresen dolgozó tolmács.

Azon ritka tolmácsok közé tartoztál, aki gyakorló tolmácsi tapasztalatait tudományosan is igyekszik általánosítani. Doktoráltál a német jogi szaknyelv fordításából, majd PhD fokozatot szereztél A tolmácsolás elmélete és gyakorlata című monográfiáddal, melyet azóta is alaptankönyvként használnak az egész országban. Tanulmányaid és konferencia-előadásaid mindig igazi élményt jelentettek, mert valódi problémákból indultál ki, logikusan végiggondoltad őket, és úgy jutottál el a tudományos általánosításig. Bekapcsolódtál a fordítástudományi doktori képzésbe is, több doktorandusz  köszönheti neked fokozatát, és mindig szívesen vállaltál szerepet doktori védéseken opponensként vagy bizottsági tagként is. Sosem tekintetted formalitásnak ezeket a feladatokat. Véleményedre mindig érdemes volt odafigyelni. Hála az Internetnek, megmaradt számunkra felvételen az utolsó előadásod, melyet most augusztusban tartottál Csillebércen. A professzionalizmusról szólt, amit te magad tökélyre fejlesztettél.

Amikor a 90-es években lehetségessé vált, hogy bekapcsolódjunk a nemzetközi tudományos életbe, gyakran jártunk együtt nemzetközi konferenciákra. Hosszú időt töltöttünk együtt, repülőgépen, vonaton, várótermekben, és nagyon sokat beszélgettünk. Jó volt veled beszélgetni őszintén érdekelt a másik ember, és te is élvezetesen tudtál mesélni életedről, a családodról, gyermekeid sikereiről. Szeretted a szép ruhákat, a finom illatszereket, a jó könyveket, szeretted élvezni az életet. Azt hiszem, boldog ember voltál. Munkásságod elismeréseként tavaly megkaptad az ELTE  Bölcsészettudományi Karától a” Pro Universitate” érdemérem ezüst fokozatát. Az Egyetem aulájában tartott átadó ünnepség után a langyos őszi napsütésben kiültünk az egyetemmel szembeni Vén Diák teraszára. Elmesélted, hogy most  legszívesebben francia regényeket olvasol, én meg arra próbáltalak rábeszélni, hogy írd meg az emlékirataidat, tolmács pályafutásod történelmi jelentőségű eseményeit, melyekről eddig a tolmácsokra számára  kötelező diszkréció miatt sosem beszéltél.

Kedves Krisztina! Mindenben tökéletességre törekedtél, és ez majdnem mindenben sikerült is neked. Egyvalami nem sikerült: súlyos betegséged miatt túl korán mentél el. Varázslatos személyiséged emlékét megőrizzük.  

Klaudy Kinga

2014. április 2. 

Drága Kriszta,

több szerepben búcsúzom Tőled, azonban most mint egykori tanítványod, a hallgatók nevében szólok Hozzád.

Sokan állunk itt megrendülve azon hallgatók közül, akik Neked köszönhetjük, hogy megismerkedhettünk a tolmácsolás alapjaival. Évtizedek során több száz hallgatónak adtad át a tudást. Szigorral, de ugyanakkor szeretettel irányítgattál bennünket, hatalmas tapasztalatodat felhasználva adtad át az ismereteket. Szinte szájtátva hallgattunk, amint a mesterség csínjáról-bínjáról beszéltél nekünk szemináriumaidon és előadásaidon. 

Emlékszem arra a 14 évvel ezelőtti szeptemberi napra, amikor az Amerikai úton az első órán elmondtad elvárásaidat, hogy a képzés egy éve alatt nagyon sokat kell olvasnunk, a következő óra témáját mindig aprólékosan elő kell készítenünk, szószedeteket kell készítenünk és még folytathatnám a szinte teljesíthetetlennek tűnő feladatokat. De hamarosan beláttuk, van mit tanulnunk, hiányokat pótolnunk, mert csak így érhetjük el a kitűzött célt.

Ittuk a szavad.  Hihetetlen tájékozottságoddal, fantasztikus nyelvtudásoddal lenyűgöztél minket. Világos beszéddel rávezettél az értelmes megoldásokra, s arra is, hogy mindig legyünk szigorúak önmagunkkal szemben.  Lázasan készültünk az óráidra, nem mertünk lazsálni, mert tudtuk, bármikor sorra kerülhetünk a tolmácsolásban és - szlenggel élve- nem akartunk lebőgni előtted.  Persze sokunkkal megesett, hogy nem éppen a legjobb formánkat hoztuk. Ilyenkor természetesen megkaptuk kritikádat, ami bár pillanatnyilag talán rosszul esett, de őszintén magunkba szállva tudtuk, hogy igaz. Mivel ezek a bírálatok egy hiteles személy szájából hangzottak el, nem éreztünk megbántódást, sokkal inkább munkafegyelemre és szorgalomra sarkalltak. Értékeléseidben természetesen nem csak a hibákat emelted ki, hanem azt is, ami jó volt. A különösen szép, elegáns megoldásainkért külön dicséretet kaptunk.

Az általad elindított utolsó mesterképzős évfolyam hallgatói épp a közelmúltban mesélték, hogy csütörtökönként kisiskolás módjára időben feküdtek le, mert  a pénteki órádon a legjobb formájukat akarták hozni.

Szeretettel és törődéssel foglakoztál hallgatóiddal. Szabadidődből is sokat fordítottál ránk és nem csak a németeseket fogadtad gyakorlásaidon.  Arra is sokan emlékszünk, hogy az  EMCI-vizsgák előtt rendszeresen tartottál gyakorló órákat, amikor szabad kabin függvényében angolosok és franciások is bekapcsolódhattak a munkába. Vagy említhetném a 2007-es évfolyamot is, akiket otthonodban fogadtál, mert betegséged miatt nem tudtál bejönni az egyetemre, azonban fontosnak tartottad, hogy a folyamatos munka ne szakadjon meg.

Időközben tanítványból a katedra túloldalára kerülő kollégád lettem, s ott is megtapasztalhattam, hogy hallgatópárti vagy.  A rettegett konferenciatolmács vizsgákon a nemzetközi vizsgabizottságnak bátran meg merted mondani véleményedet, ha úgy láttad, hogy az adott teljesítmény jobb volt a bizottság értékelésénél.  Németes vizsgázóknál a magyarul nem értő vizsgaelnök, Ingeborg Smallwood mindig Hozzád fordult elsőként: „Krisztina, milyennek látta a jelöltet?” – tette fel a kérdést. És Te őszintén, röviden, de tömören megadtad a választ.

Drága Tanárnő, drága Kriszta!

Emberséged, tudásod, igényességed példaértékű számunkra. Szerencsések vagyunk, hogy ismerhettünk, köszönjük, hogy tanítványaid lehettünk, hogy elindítottál minket a pályán. Hálával, tisztelettel és szeretettel emlékezünk Rád. Nyugodj békében.

Felekné Csizmazia Erzsébet

2014.  április 2.