Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek - 11. előadás

Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek - 11. előadás
05/07

2014. május 07.

ELTE BTK A/336.

05/07

2014. május 07. -

ELTE BTK A/336.


A tavaszi félévben „Rovásírásos emlékeink mint nyelvemlékek” címmel tudományos előadássorozatot szervez az ELTE Magyar Nyelvtörténeti, Szociolingvisztikai, Dialektológiai Tanszéke, valamint az ELTE Benkő Loránd Magyar Nyelvtörténeti Műhelye és Diákműhelye. Az előadások szerdán délutánonként vannak a bölcsészkaron, minden érdeklődőt várnak.

A magyar nyelv története során többször feledésbe merült, majd újjáéledt rovásírás, illetőleg az ezzel az írástípussal lejegyzett (különösen korai) nyelvemlékeink diszciplináris tekintetben a magyar nyelvtörténet, általánosságban véve pedig a magyar örökség részét képezik. Az előadássorozat a hazai kutatók eredményeit, véleményét, megfontolásait kívánja az egyetemi hallgatóság, illetve a téma iránt érdeklő szélesebb közönség elé tárni. A 13 előadásból álló sorozat előadói olyan szakemberek, akik tudományos módszertannal közelítve érdemben foglalkoztak a rovásírásos emlékek nyelvi, néprajzi, régészeti és történelmi összefüggéseivel.

A sorozat tizenegyedik előadását 2014. május 7-én Hosszú Gábor, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem docense tartja „Írásfejlődési kutatások számítógépes paleográfiai eszközei” címmel. Az előadás bemutatja a számítógépes paleográfia, mint alkalmazott informatikai diszciplína kapcsolódását egyéb tudományterületekhez. Ismertetésre kerülnek azok a mérnöki modellező és matematikai adatelemző eljárások, amelyek segítségével legalább részben leírhatóvá válik az írások fejlődése. A mérnöki modellezés körébe tartozik a többszintű grafémamodell megalkotása, a grafémaalakok jellegzetességeinek mérésére szolgáló grafémaalak-összetettségi mutató bevezetése, a grafémaalakok fejlődésének leírása kitüntetett szerepű topológiai transzformációk sorozataként és egy hierarchikus adatbázis létrehozatala a grafémaalakok eltérésének leszármazási lánconként vett minimalizálásával. A matematikai adatelemzésbe tartozó kontingenciatábla és különböző kontingenciamutatók segítségével egy-egy íráson belül különböző altípusokat lehet elkülöníteni, továbbá klaszteranalízis alkalmazásával írásemlékek közötti rokonsági kapcsolatokat lehet feltárni.

Időpont: 2014. május 7. 16.00–17.30
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A 336.)