Konferencia a szexuális erőszakról

Konferencia a szexuális erőszakról
11/25

2014. november 25.

ELTE ÁJK A épület Aula Magna

11/25

2014. november 25. -

ELTE ÁJK A épület Aula Magna


Együtt az erőszak ellen – Konferencia a szexuális erőszakról

Az utóbbi időben a társadalmat és az egyetemet megrázó események miatt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán működő egyes hallgatói szervezetek – így a Bibó István Szakkollégium, a Büntető Eljárásjogi és Büntetés- végrehajtási Jogi, a Büntetőjogi, a Jogszociológiai és a Kriminológiai Tudományos Diákkörök – fontosnak tartják, hogy egy tudományos konferencia keretében, szakmai érvek mentén, őszintén beszéljenek a szexuális erőszakról. A szexuális erőszak, és a nők elleni erőszak nagyon jelentős társadalmi probléma, amely jelen van a mindennapokban is (a családtól az iskolán át a munkahelyig), ugyanakkor csak a legritkább esetekben kerül reflektorfénybe. A szervezők úgy gondolják, hogy szembe kell nézni a jelenséggel és nyílt diskurzust kell folytatni róla. A rendezvény a szexuális erőszak szociológiai és kriminológiai vonatkozásaival, illetve a jogi szabályozással és a jogalkalmazással kíván foglalkozni, valamint célozza a szexuális erőszak megelőzésére, továbbá az áldozatok segítésére szolgáló eszközök feltérképezését is. 

Program
08:30 – 08:50 Konferencia megnyitó
  • Dr. Nagy Marianna, oktatási dékánhelyettes, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 
  • Dr. Szabó József Tamás, beosztott bíró, Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, Parlamenti Államtitkári Kabinet 

08:50 – 10:20 I. Szekció: A szexuális erőszak okai és a jogi fellépés lehetőségei 
  • Dr. Wirth Judit, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület vezetője 
  • Dr. Szabó József Tamás, beosztott bíró, Igazságügyi Minisztérium, Parlamenti Államtitkárság, Parlamenti Államtitkári Kabinet 
  • Dr. Szomora Zsolt egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Büntetőjogi és Büntető Eljárásjogi Tanszék 
  • Moderátor: Virág Anna 

10:20 – 10:30 Kávészünet 

10:30 – 12:00 II. Szekció: A szexuális bűncselekmények nyomozási és bizonyítási problémái 
  • Dr. Kadlót Erzsébet, ügyvéd 
  • Dr. Maráth Gabriella, nyomozási bíró, Fővárosi Törvényszék
  • Révai Mónika, osztályvezető, Budapesti Rendőr Főkapitányság, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Osztály 
  • Dr. Somogyi Gábor, bíró, Kúria 
  • Moderátor: Horváth Georgina 

12:00 – 13:00 Ebédszünet 

13:00 – 14:00 III. Szekció: A szexuális erőszak áldozatainak védelme: hazai helyzet és jó gyakorlatok
  • Negrea Vidia, pszichológus, International Institute for Restorative Practices (IIRP) Európa budapesti igazgatója
  • Wéberné Dr. Berkes Erika, áldozatvédő referens, Budapest Főváros Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálat, Áldozatsegítő osztály
  • Zséger Barbara, PhD-kutató, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Kriminológia Tanszék
  • Zelenák József, Kortárs Segítő Műhely Alapítvány
  • Moderátor: Tran Dániel 

14:00 – 15:00 IV. Szekció: A szexuális erőszak ábrázolása a médiában
  • Balogh Lídia, tudományos segédmunkatárs, Magyar Tudományos Akadémia, Társadalomtudományi Kutatóközpont, Jogtudományi Intézet
  • Hammer Ferenc, adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet, Média és Kommunikáció Tanszék 
  • Moderátor: Bazánth Barbara 

15:00 – 15:15 Kávészünet 

15:15 – 16:15 V. Szekció: Munkahelyi zaklatás – a megelőzés lehetőségei
  • Dr. Kollonay Csilla, jogász, egyetemi tanár, Central European University
  • Szigeti Vera, pszichológus, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen egyesület
  • Moderátor: Gulya Fruzsina 

16:15 – 17:15 VI. Szekció: Családon belüli/párkapcsolati erőszak – a megelőzés lehetőségei
  • Horváth Éva, pszichológus, Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület
  • Balatoni Tünde, rendőr alezredes, kiemelt főelőadó, Budapesti Rendőr Főkapitányság Bűnmegelőzési osztály
  • Barkóczi Gabriella, rendőr százados, előadó, Budapesti Rendőr Főkapitányság, Bűnmegelőzési Osztály
  • Dr. Farkas Johanna, egyetemi adjunktus, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Magatartástudományi Tanszék
  • Moderátor: Szontagh Veronika Anna 

17:15 – 17:30 Záróbeszéd 

Időpont: 2014. november 25. kedd
Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Aula Magna