Elhunyt Szabad György professzor

Szabad György (1924 -2015) egyetemi tanár emlékére

 

Szabad György 1924. augusztus 4-én született Aradon. Gyerekkorában saját sorsán keresztül ismerte meg és szenvedte el a speciális kettős kisebbségi sors következményeit, s a negatív hatások személyes megélése, valamint a szülői-családi örökség eredményeként a polgári szabadságjogok, a nemzeti önrendelkezés, a demokratikus kisebbségi jogok elkötelezett hívévé vált.

Érettségi vizsgáit 1942-ben tette le, az érvényben lévő numerus clausus tiltó paragrafusai következtében azonban nem nyerhetett egyetemi felvételt, s az elkövetkező években kertésztanoncként élte életét.

1944-ben munkaszolgálatos kényszermunkára sorozták be, ahonnan március 15-én (ezen a számára mindenképpen szimbolikus jelentőségű napon) megszökött. Rövid ideig élvezett átmeneti „szabadságát” követően orosz munkaszolgálatra hurcolták el, ahonnan azonban két héten belül ismét sikerült megszöknie.

1945-ben nyert felvételt a Pázmány Péter Tudományegyetemre, majd tanulmányai sikeres elvégzését követően 1950-ben szerzett történelem-levéltár szakos tanári diplomát, immár az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. 1949-51 között az Országos Levéltár gyakornokaként, majd levéltárosaként dolgozott, 1951-54 között pedig az ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén kezdte meg egyetemi pályafutását aspiránsként. 1954-56 között a Tanszék adjunktusaként, 1956-70 között docenseként, 1970-94 között egyetemi tanáraként oktatott. 1994-ben elnyerte az emeritus professzori címet, mellyel egy időben megkezdte nyugdíjas éveit.

Egyetemi oktatóként Szabad György kivételesen eredményes szakmai és pedagógusi tevékenységet fejtett ki, meghatározó jelentőségű személyes kisugárzása folyamatosan ébresztette fel generációk érdeklődését a történelem kutatása iránt. Hallgatói körében komoly népszerűséget és elismerést vívott ki személyes példamutatásával, következetesen és kellő szigorral érvényesített magas színvonalú szakmai és morális értékrendjére alapozott követelményrendszerével. Tanítványok sorát nevelte fel, látta el őket a pályakezdés során nélkülözhetetlen munícióval, s kísérte őket tovább folyamatosan önzetlen és mindig őszinte – nem ritkán kritikus – szakmai és emberi tanácsadással és segítségnyújtással. A mesterüket benne tisztelő kollégák hálával ötvözött elismerése mellett számos nem 19. századdal foglalkozó volt hallgatója is magával vitte és a mai napig magában hordozza irányában az őszinte és tisztelet és köszönet érzését.

Szabad György mindig úgy gondolta, s tanítványaival visszatérően meg is osztotta azt a meggyőződését, hogy igazán eredményes oktatói munkát csakis magas színvonalú kutató munkára alapozottan lehetséges végezni, s meggyőződését a saját gyakorlatában is érvényesítette. Fő kutatási területét a 19. századi magyar polgári átalakulásért és a nemzeti önrendelkezésért folytatott küzdelem képezte. Alkotói tevékenysége során alapmunkák sorát végezte el, melyek közül nem egy historiográfiai jelentőséggel bír. A politikailag kritikus években a tatai és gesztesi Eszeterházy-uradalomról készített napjainkig modell-értékűnek tekintett feldolgozást (1957). A következő években egyre szabadabban fejthette ki kedvenc évszázadáról alkotott véleményét. Az egyetemes liberális eszmék jegyében kibontakozó reformkor törekvéseinek az általa a nemzeti újjászületés legjelentősebb képviselőjeként tisztelt Kossuth Lajos (demokratikus) útkeresésében kiteljesedő próbálkozásait nyomon kísérve fogalmazta meg a liberális-demokratikus és a nemzeti értékek színtézisét egyetemes kontextusban elhelyező, aktualitását napjainkig megőrző tanítását. Ld. többek között: Forradalom és kiegyezés válaszútján 1860-61. (1967), Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében (1977), Az önkényuralom kora 1849-19677 (1979), Miért halt meg Teleki László?(1985) Magyarország önálló államiságának kérdése a polgári átalakulás korában (1986).

Tudós pályája építése során 1955-ben védte meg kandidátusi, 1969-ben akadémiai doktori disszertációját, 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, 1998-ban rendes tagjává választották. Tagja volt az MTA Történettudományi Bizottságának, 1985-90 között a Magyar-Lengyel Történész Vegyesbizottság elnökeként működött.

Munkássága elismeréseként 2000-ben a Magyar Köztársaság legnagyobb kitüntetését, a Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét, 2006-ban pedig a Széchenyi díjat vehette át.

A tudós egyetemi tanár Szabad György ifjú korától aktív közéleti szerep betöltésére készült. 1945-ben tagja lett a Független Kisgazda Pártnak, melynek sorait 1946-ban azonban elhagyta, mivel nem tudta elfogadni a szovjet diktátumra a kommunistákkal kötött kényszerkoalíciót és együttműködést. 1956-ban beválasztották az ELTE BTK Forradalmi Bizottságába, majd a forradalom leverését követően - sokakhoz hasonlóan - ő is az „alámerülés és kibekkelés kényszerpályáját járta be. A politikába történő visszatérése az 1987-ben megrendezett lakitelki találkozóhoz köthető, melynek nyomán a Magyar Demokrata Fórum alapító tagja, 1989-94 között az elnökség tagja lett. A pártszakadás során 1996-ban a Fidesszel és a Kereszténydemokrata Néppárttal való szoros együttműködést szorgalmazó Magyar Demokrata Néppárttal tartott, s 1997-ben a párt parlamenti frakciója egyik helyettes vezetőjévé választották.

Az 1989-90-ben lezajló rendszerváltoztatás egyik meghatározó szerepet játszó élharcosaként, az MDF frontembereként vett részt a békés, alkotmányos forradalmat megalapozó Ellenzéki Kerekasztal, valamint a Nemzeti Kerekasztal szakértői tárgyalásain. Az 1998. május 22-én lebonyolított demokratikus választásokat követően 1990-98 között parlamenti képviselőként tevékenykedett, először a magyar országgyűlés alelnökévé, majd augusztus 3-án annak elnökévé választották meg, mely tisztséget 1994-ig betöltötte.

1982-ben vette feleségül Suján Andreát, s 1984-ben megszületett gyermekük, Júlia, akik 2015. július 3-án bekövetkezett haláláig bearanyozták nehézségekben, megpróbáltatásokban nem szűkölködő, eredményekben rendkívül gazdag életét.

 

Nyugodjék Békében!

 

2015. július 4.

                                                                                    Erdődy Gábor

2015.07.06.