Csodálatos kincsekre leltek Brigetióban

Komárom város önkormányzata, a komáromi Klapka György Múzeum és Borhy László akadémikus, ásatásvezető régész, Karunk dékánja 2015. július 22-én nyílt napot tartottak Brigetióban, azaz Komárom szőnyi városrészében, ahol bemutatták a feltárás eddigi eredményeit. A bejárt területen 1992 óta folytat ásatásokat Karunk Ókori Régészeti Tanszéke és a Klapka György Múzeum. Az idei ásatási időszak célja a 2013-ban feltárt pince födémszerkezetének kiemelése és konzerválása, amely leletből rekonstruálható a teljes római kori födémszerkezet, a szögelések és a csapolások módja. A födém alatt pincéből különböző tárolóedények, amforák, dörzstálak töredékei és a bennük tárolt gyümölcsök, illetve növények kerültek elő.

Fantasztikus eredmény, hogy az idei ásatáson már egy díszes katonai bronz sisakot, valamint egy Ámor-szobrot is találtak. A nyakvédővel és fülvédővel ellátott sisakot a pince rétegéből emelték ki. A Krisztus utáni 200-230-as években készült bronztárgyat körben domborított állatfigurákkal díszítették. Az Ámor-szobor egy másik szelvényből került elő, ez az első istenábrázolásos szobor, ami a brigetiói ásatásból származik. Öt-hat hasonló alkotás ismert Brigetio területén, azok azonban a 19-20. században kerültek elő, nem régészeti feltárásból.

A nyílt régészeti bemutató után 16 órakor a Korszakok és birodalmak határán, kelták Komárom-Esztergom megyében címmel nyílt időszaki régészeti kiállítás a Klapka György Múzeum főépületében.

A bemutatón és a kiállítás megnyitóján a kari vezetésből Boros Gábor, Borsodi Csaba és Horváth Krisztina dékánhelyettesek is részt vettek, valamint a délutáni eseményeken Karunk hivatalvezetői és a Dékáni Hivatal munkatársai is tiszteletüket tették.

A komáromi Klapka György Múzeum az alábbi tortával köszöntötte Borhy László akadémikust, ásatásvezető régészt, mint frissen megválasztott dékánt. A tortán a marcipán figura az ásatáson nemrég előkerült Ámor-szobor másolata.

Sajtószemle:


2015.07.23.