Nemzetközi dicséret

November 21-én kezdődött a régió egyik legmeghatározóbb nemzetközi építészeti konferenciája, a 33. Piráni Építészeti Napok illetve a hozzá tartozó Nemzetközi Piranesi Építészeti Kiállítás, amelyen az év legkiemelkedőbb épületeit díjazzák. Idén a Piranesi-díjra összesen 38 projektet jelöltek Európa-szerte, Magyarországról öt munka versengett a díjért. Mindezek közül nemzetközi dicséretben részesült az az emlékmű, amelyet a Kar 2014 őszén a Trefort-kertben állított az egykori oktatóinak, hallgatóinak, dolgozóinak, mindazoknak, akik a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, gettókban pusztultak el, és mindazoknak, akiket katonai szolgálatteljesítés során ért a halál.

Tervezők: Albert Farkas, Bujdosó Ildikó, Fajcsák Dénes, Lukács Eszter, Polgárdi Ákos, Róth János DLA, Szabó Levente DLA és Szigeti Nóra (MM Csoport)

"Ez egy nagyon erős emlékmű, amely diszkréten ágyazza az épület szövetébe annak a 198 tanárnak és hallgatónak a nevét, akik életüket vesztették a II. világháború idején. A projekt kerüli a hatalmas gesztusokat, a "kevesebb néha több" elv pedig másoknak is követendő példa lehet. Annak ellenére, hogy ez egy 280 méteres emlékmű, mégis láthatatlan marad azok számára, akik nem akarják látni vagy megtalálni. Azokban, akik keresik, akik megtalálják képes a mély érzelmek, az erőteljes emlékek felidézésre." - hangzott a nemzetközi zsűri véleménye.

Forrás: Építész Fórum


Az emlékműről és más díjairól bővebben: ITT.

2015.11.25.