VIII. Könyvtári Nap a Trefort-kertben

VIII. Könyvtári Nap a Trefort-kertben
09/13

2016. szeptember 13.

ELTE BTK

09/13

2016. szeptember 13. -

ELTE BTK


Immár nyolcaik alkalommal rendezi meg a Könyvtári Napot a Magyar Információtudományi Alapítvány, valamint az ELTE Egyetemi Könyvtára. Ezúttal két helyszínen, a Trefort-kertben, valamint a Lágymányosi Campuson. 

Ahogy a korábbi években, úgy idén is a Budapesten tanulmányaikat folytató egyetemisták számára legfontosabb könyvtárak lesznek jelen, valamint első alkalommal egy kiadó (Akadémiai Kiadó), és a Budapest Fővárosi Levéltár is a kiállítók között vannak. A rendezvény célja, hogy a hallgatók minél előbb megismerkedhessenek velük, illetve bizonyos intézményekbe - néhány esetben kedvezménnyel - beiratkozhassanak.

Kiállítók:
  • Akadémiai Kiadó Zrt.
  • BME OMIKK
  • Budapest Főváros Levéltára
  • ELTE Egyetemi Könyvtár
  • Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtára
  • Francia Intézet Könyvtára
  • Könyvtártudományi Szakkönyvtár, Könyvtári Intézet
  • Központi Statisztikai Hivatal Könyvtára
  • Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtára
  • MTA KIK - EISZ Nemzeti Program
  • MTA Könyvtár és Információs Központ
  • Néprajzi Múzeum
  • Országos Idegennyelvű Könyvtár
  • Országos Széchényi Könyvtárr
  • Országgyűlési Könyvtár
  • Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Könyvtára


Időpont: 2016. szeptember 13. 10:00-16:00
Helyszín: ELTE BTK (1088 Budapest, Múzeum krt. 4.)