Elhunyt Mohayné Katanics Mária

2017. január 23-án elhunyt Mohayné Katanics Mária Liszt-díjas, Bartók-Pásztory-díjas karnagy, zenetanár, a Magyar Köztársaság Kiskeresztje kitüntetettje, az ELTE Zenei Tanszék egykori főiskolai tanára.

Így szól a szomorú hivatalos hír, amely nem képes kifejezni a magyar zenei élet, a kórusélet hatalmas veszteségét, azt a tényt, hogy a legendás nagy karvezető és tanárgeneráció talán egyik legkülönlegesebb egyénisége ment el. Utolsó munkahelye volt az ELTE Zenei Tanszék, ahol 1990-től 2002-ig tanított, de nyugdíjba menetele után is még évekig tartott kurzusokat.   Aki valaha énekelt a keze alatt, aki valaha megtapasztalta senkihez nem hasonlítható szuggesztív erejét, finom érzékenységét, amely hihetetlen erővel tudott párosulni, soha nem felejti el.

Mohayné Katanics Mária 1929. április 20-án született Baján, ott fejezte be középiskoláját 1948-ban. 1948 és 1952 között a budapesti Zeneakadémián végezte el a Középiskolai énektanár- és karvezetőképző szakot. Tanárai többek között Bárdos Lajos, Vásárhelyi Zoltán, Ádám Jenő, Horusitzky Zoltán voltak.

1952-től friss diplomásként a cinkotai Tanítóképzőben tanított, közben Lajtha László mellett dolgozott népzenegyűjtőként és aktív tagja volt a Mátyás-templom kórusának és a Budapesti Kórusnak.

1959 és 1972 között énektanár volt a budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban. Itt alapította meg 1959 őszén a későbbi legendás Szilágyi Erzsébet Nőikart, amely fennállása öt évtizede alatt itthon és Európa számos országában aratott sikereket és nyert díjakat. Kórusának tagjait nem csupán zenére nevelte - figyelemre méltó, hogy a „Szilágyi"-ból mintegy hatvanan lettek hivatásos muzsikusok, köztük Eckhardt Mária, a Liszt Múzeum igazgatója, Csengery Adrienne operaénekes és az ELTE Zenei Tanszék egykori tanszékvezetője, Kollár Éva is.

1972-től 1984-ig  énektanár volt a Marczibányi téri Ének-Zenei Általános Iskolában (amely később Kodály Zoltán nevét vette fel). Gyakorló vezetőtanára volt a Zeneakadémiának. Japánból, az USA-ból és számos más országból látogatták óráit a Kodály-módszert tanulmányozó énektanárok, szakvezetők. Közben tanított számos tanfolyamon, nyári egyetemen itthon és külföldön.

1984-ben rövid ideig a Patrona Hungariae Katolikus Gimnáziumban, tanított,  majd a Zsámbéki Tanítóképző főiskolára került, ezzel párhuzamosan az ELTE Zenei Tanszékének tanáraként működött. Az ország minden sarkába hívták rendszeresen továbbképző előadásokat tartani, zsűrizni – s nem utolsósorban: vezényelni. Évekig rendszeres vendégkarnagy volt a Magyar Rádió Énekkarnál, több hangversenyen vezényelte a Nemzeti Énekkart. Japánban kétszer, az Egyesült Államokban nyolcszor volt vendégprofesszor. Két könyve jelent nagy segítséget adva az ország karvezetőinek, a jövendő énektanárok generációjának. (Bartók 27 egyneműkara, 1982; Válogatás Kodály kórusműveiből, 1986).

Mohayné Katanics Mária nagy tehetségű muzsikus, és nagy hatású tanár egyéniség volt. Breuer János így ír róla: „a legmélyebben átélt szellem mágusa, ki karnagyként énekkarát, hallgatóit egyaránt rabul ejti".

Emlékét őrizzük!

Dr. Mindszenty Zsuzsánna

A fotókat Birinyi József készítette.

2017.01.25.