2017 szeptemberében induló képzsek

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem képzései számos összehasonlítás alapján az ország legjobbjai. A HVG rangsora élén a hallgatói kiválóság szerint – 2015-höz, 2014-hez, 2013-hoz és 2012-höz hasonlóan – két ELTE-s kar áll: a rangsort idén az ELTE Bölcsészettudományi Kar és az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar vezeti. Országosan az ELTE négy kara – az ÁJK, a BTK, a PPK és a TTK – tudta 400 pont felett tartani a felvettek pontátlagát. A bölcsészkar második helyen végzett a középiskolai versenyen helyezést elérők felvételi arányában, a BTK-n é a PPK-n a nyelvvizsgával érkezők aránya 90% felett van. A tudományos fokozattal rendelkező oktatók száma és összes oktatón belüli aránya alapján a BTK kiemelkedik a mezőnyből. Az alapszakok közül pedig a legjobbnak választották az anglisztika, pszichológia és a történelem szakokat.


KÉPZÉSEINK

ALAPKÉPZÉS

Karunk öt bölcsész képzési ágon (magyar, történelem, modern filológia, ókori és keleti filológia, szabad bölcsészet), valamint társadalomismeret és zenekultúra képzési ágon folytat alapképzést. Ennél szélesebb kínálattal egyetlen magyar felsőoktatási intézmény humántudományi kara sem rendelkezik. A képzés időtartama 6 félév, a megszerzendő kreditek száma 180. A képzés alapfokú végzettséget ad (pl. történelem alapszakos bölcsész vagy szakirányon végzettek esetében pl. germanisztika, német alapszakos bölcsész).

A jelenlegi 41 szak/szakirány olyan bő választási lehetőséget kínál hallgatóink számára, hogy szinte minden diák kiteljesítheti szakmai igényeit. A szakirányok többségére már a felvételi során jelentkezni kell, de vannak olyanok is, amelyek felvételére csak akkor kerülhet sor, ha a jelentkező alapszakon felvételt nyert. A felvételi jelentkezéskor kell dönteni a szakirányról a germanisztika, keleti nyelvek és kultúrák, romanisztika, szlavisztika és az ókori nyelvek és kultúrák alapképzési szak esetében. A sikeres felvételi után, a tanulmányokat megkezdve lehet az anglisztika, informatikus könyvtáros, kommunikáció- és médiatudomány, magyar, történelem, szabad bölcsészet és ének-zene alapképzési szak specializációira jelentkezni.

Mindezeken kívül számtalan olyan egészen speciális ismeretek megszerzésére alkalmas 50 kredites minort (pl. iberoromán tanulmányok, szerkesztői ismeretek, színházi stúdiumok stb.) kínálunk a hallgatóknak, amely tudással az alapképzés befejezése után növelik esélyeiket a munkaerőpiacon, illetve mesterszakon történő továbbtanulás esetén több lehetőség nyílik meg számukra.

MESTERKÉPZÉS

A bolognai rendszerű képzés második szintje a mesterképzés, amely négy féléves időtartamú és 120 kredit értékű. A végzettséget tekintve mesterfokozatot ad (pl. okleveles történész, okleveles elméleti nyelvész, okleveles francia nyelv, irodalom és kultúra szakos bölcsész stb.).  A mesterszakos képzések rugalmasabb tanulási pályát tesznek lehetővé, hiszen két év alatt megszerezhető egy egyetemi szintű diploma, és könnyebbé teszi a hallgatók számára saját képzési „portfóliójuk” kialakítását. Fontos mindjárt leszögezni, hogy nem egyszerűen a korábbi ötéves stúdiumok felosztása történt, hiszen egy alapszak elvégzése után többfajta mesterszakra is felvételizhet a hallgató.

Karunk oktatói egyedülállóan széles szakmai tudással és kapacitással rendelkeznek, hogy kimagaslóan széles választékát tudjuk biztosítani a mesterszakoknak, ugyanis Karunk a mesterszakos képzés keretében kettő típusú képzést folytat: diszciplináris és interdiszciplináris mesterszakok.

DISZCIPLINÁRIS MESTERSZAKOK

A táblázatunk tartalmazza a már létesített szakok listáját, amelyből látszik, hogy a legtöbb alapszakos képzésre, illetve azok szakirányaira építünk mesterszakos képzést, vagyis alapszakjainknak van folytatása a mester szinten. Több diszciplináris MA specializációt is tartalmaz, ami az egyes szakterületekben való további elmélyülést segíti.

Ezekre a mesterszakokra abban az esetben is jelentkezhetnek alapszakos oklevéllel vagy más típusú diplomával rendelkezők, amennyiben nem az adott alapszak fő szakirányán vagy specializációján végeztek. Tehát például német nyelv, irodalom és kultúra mesterszakra nem csupán germanisztika alapszak német vagy német nemzetiségi szakirányt végzettek jelentkezhetnek, hanem mindazok, akik elvégeztek egy 50 kredites modult, és rendelkeznek a megfelelő nyelvtudással.

Szakleírások és tájékoztató (ELTE kiadvány)


A Bölcsészettudományi Karon:


A jelentkezés benyújtásának határideje 2017. február 15.

2017. évi általános felvételi eljárás legfontosabb tudnivalói


2017.02.10.