A Koreai Köztársaság nagykövete tartott előadást

2017. április 20-án Őex. Yim Geun-hyeong, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete előadást tartott a Koreai Tanszék hallgatói számára. A nagykövet urat az ELTE Bölcsészettudományi Kara részéről Boros Gábor dékánhelyettes, valamint Csoma Mózes, a Koreai Tanszék vezetője köszöntötte. A vetített képekkel illusztrált előadás során bemutatásra került a magyar-koreai kapcsolatok múltja és jelene, valamint a Koreai-félsziget aktuális politikai viszonyai is.

A Bölcsészettudományi Kar Koreai Tanszéke 2008-ban jött létre, hallgatóinak száma - beleértve a koreai alapképzés, a koreai minor szak, valamint a koreanisztika mesterszakot is - már meghaladja a 160 főt.

2017.04.25.