Elhunyt Wernke Géza

2017. május 7-én hosszantartó súlyos betegség után, élete 71. évében elhunyt Wernke Géza nyugalmazott adjunktus, aki az ószláv nyelvet, az orosz és az ukrán nyelvtörténetet oktatta több évtizeden át az ELTE BTK orosz és ukrán szakos hallgatóinak.

Wernke Géza 1946. szeptember 5-én született Budapesten. 1965-ben érettségizett a Bolyai János Általános Gimnáziumban, s még ugyanebben az évben felvételt nyert az ELTE Bölcsészettudományi Karára történelem–orosz szakra. Ettől kezdve tudományos, majd oktatói pályafutása teljes egészében Karunkhoz fűződött. Egyetemi tanulmányai kezdetétől fogva a szláv összehasonlító nyelvészet, az orosz és a vele rokon szláv nyelvek története került érdeklődése középpontjába, s hogy kedves tárgyaival elmélyültebben foglalkozhasson, 1967-től már orosz egyszakosként folytatta tanulmányait Baleczky Emil szakmai és pedagógiai irányításával. Géza belevetette magát a hallgatói tudományos életbe, alapító tagja lett az Orosz Nyelvészeti Tudományos Diákkörnek, s közben 1967/68-ban egy egész tanévet töltött a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, ahol többek között az akkori legkiválóbb professzorok, Ruben Ivanovič Avanesov és Samuil Borisovič Bernštejn előadásait hallgatta, szemináriumaikat látogatta, s természetesen mindeközben gyakorlati orosz nyelvtudását is tökéletesítette. Gyűjtötte az anyagot első önálló tudományos munkáihoz, s hazatérte után diákköri konferenciákon jeleskedett. 1969-ben 2. díjat nyert a kari tudományos diákköri konferencián „Az ún. nazális ě kérdéséhez” c. munkájával, de legnagyobb sikerét a következő évben könyvelhette el, amikor „Orosz flexiótörténeti kérdések I-II.” c. dolgozatával kiemelt miniszteri díjat nyert el az 1970. évi pécsi országos TDK-konferencián. E munkája hamarosan nyomtatásban is megjelent a fiatal kutatók műveit közlő Acta Iuvenum c. kiadványsorozat 1972. évi kötetében (239–317. l.). E csaknem 80 oldalas mű szolgált a röviddel ezután, már 1971-ben megvédett egyetemi doktori disszertációjának („A ja-tövű sing. gen. főnévi flexió rövid története az orosz nyelvben”) az alapjául. Közben 1970-ben befejezte egyetemi tanulmányait, s Baleczky Emil javaslatára az Orosz Filológiai Tanszéken maradt tudományos továbbképzési ösztöndíjasként, ahol kezdetben orosz nyelvgyakorlatokat és nyelvtörténeti szemináriumokat tartott, majd fokozatosan átvette az ukrán és az orosz történeti nyelvtan előadásait is. Kiváló orosz nyelvtudása, hatalmas lexikális tudása jó pedagógiai érzékkel is párosult, s ezeket a hallhatók többsége által nem túlságosan kedvelt tárgyakat is élvezetesen tudta előadni. Már egyetemista korában kezdett publikálni recenziókat akadémia folyóiratokban, az Acta Linguisticában, de főleg a Studia Slavicában, így a hazai szlavisztikai tudományos élet krónikásává is vált egy időben. A doktori értekezése alapján készült, annak eredményeit bemutató orosz nyelvű tanulmánya azonban csak 1981-ben jelent meg a Studia Slavicában. Ugyanebben az évben hunyt el kedves tanára, Baleczky Emil is, s ekkor jelentkeztek annak a betegségnek az első jelei is, amely egyre inkább elhatalmasodott rajta, s ennek következtében a ragyogó tehetségnek indult fiatal tudós újabb fajsúlyos tudományos eredményeket később már nem publikált. Továbbra is tartotta azonban nyelvtörténeti óráit mind az orosz, mind az ukrán szakon. Az Ukrán Filológiai Tanszék 2002. évi megalakulásakor e tanszék állományába került. Ekkor azonban már csak nagy fájdalmak árán tudott bejárni az egyetemre, s mihelyt lehetett, 2005-ben nyugdíjba vonult.

Wernke Géza nagyszerű tanár és jó kolléga volt. Emlékét megőrizzük.

Budapest, 2017. május 10.

Lebovics Viktória — Zoltán András

Ukrán Filológiai Tanszék