2017.11.22. szerda   
.: Home :.    »    Menü  
  
   
   
   
   
   
   
   
   
.:  :.
   

Elkezdődött a tanév


Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szenátusának az egyetem 383. tanévét megnyitó ünnepi közgyűlését 2017. szeptember 8-án tartották az Aula Magnában. Az eseményt megtisztelték jelenlétükkel a társegyetemek, főiskolák rektorai, rektorhelyettesei, egyetemünk konzisztóriumának tagjai, az ELTE díszdoktorai és alumnusai. Az ünnepségen közreműködött az ELTE BTK Zenei Tanszékének Pro Musica Vegyeskara.

Az ünnepi közgyűlést Borhy László akadémikus, az ELTE rektora nyitotta meg: köszöntötte a megjelenteket, többek között Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, Kécsmárk Krisztián helyettes államtitkárt, majd ezt követően bemutatta az egyetem új rektorhelyetteseit: Darázs Lénárd egyetemi docenst, általános rektorhelyettest, Hamar Imre egyetemi tanárt, a nemzetközi ügyek rektorhelyettesét, Szalay Péter egyetemi tanárt, a tudományos ügyek rektorhelyettesét, Zentai László egyetemi tanárt, az oktatási és tanulmányi ügyek rektorhlyettesét, valamint Németh István egyetemi docenst, a szombathelyi ügyekért felelős rektorhelyettest.

Az ünnepség kezdetén köszöntőt mondott  Mezey Barna, az ELTE előző rektora, aki hét éven át vezette az Eötvös Loránd Tudományegyetemet. Megragadva az alkalmat, köszönetet mondott a két rektori ciklus alatt kapott bizalomért és támogatásért, amely lehetővé tette, hogy elképzeléseit megvalósíthassa egyetemvezetőként. A leköszönő rektor visszaidézte, hogy a felsőoktatás nehéz időszakát élte az elmúlt hét évben, hiszen a gazdasági válság miatt szűkültek a források és a felsőoktatás átalakítására vonatkozó törvények is folyamatos változáson mentek keresztül. Ugyanakkor az utóbbi két évben megindultak a stabilizációs folyamatok, amelyek derűlátásra adnak okot.

"Az ELTE a nehézségek ellenére is megállta a helyét, és megőrizte a felsőoktatásban betöltött stabil szerepét, hiszen idén is minden ötödik jelentkező az Eötvös Loránd Tudományegyetemet választotta" – emelte ki Mezey Barna, sikert és szerencsét kívánva utódjának. Ezt követően – az egyetem hagyományainak megfelelően – átadta a rektori láncot utódjának, Borhy Lászlónak.

Az új rektor köszöntőjének kezdetén felidézte az ELTE-hez kötődő emlékeit, majd kiemelte, hogy az elkövetkezendő években is, az egykori elődök szellemét követve, a hagyományokra kíván építkezni, egyensúlyt tartva az újdonságok befogadásával és a folyamatos megújulással, ami az ELTE hírnevét, hazai és nemzetközi elismertségét tovább öregbítheti. Fontosnak tartja, hogy a tudás és az innováció mind jobban a társadalom szolgálatába álljon, növelve ezzel annak bizalmát. Borhy László emlékezett rá, hogy az ELTE nemcsak az ország legnépszerűbb, hanem legnagyobb egyeteme is: nyolc karával, több tízezer hallgatójával, több ezer oktatójával és dolgozójával az egység és a sokszínűség megtestesítője, melyek egyensúlya szintén kulcsfontosságú. Ezt a szempontot hangsúlyozta a nemzeti keretek és a nemzetközi kapcsolatok esetében is: mindamellett, hogy az egyetemet és képzéseit a jövőben még vonzóbbá kell tenni a külföldi hallgatók számára, fontos, hogy az intézmény az állam határain belül és kívül is képes legyen érvényes tudományos megállapításokat tenni, pozícióját pedig képes legyen újra megerősíteni az egyes nemzetközi rangsorokban. Köszöntőjében kitért még az oktatói-kutatói kiválóság honorálásának fontosságára, a nem oktató dolgozók munkájának elismerésére, valamint  a tehetséggondozás és a sport fontosságára is, melyek szintén meghatározó alappillérei az egyetemi életnek. A rektor az elsőéveseket arra biztatta, hogy használják ki az előttük álló éveket, forduljanak bizalommal tapasztalt és képzett oktatóikhoz, valamint a felsőbbévesekhez és a hallgatói önkormányzat képviselőihez. Beszédének végén eredményes tanévet kívánt az egyetem oktatóinak, kutatóinak, munkatársainak és hallgatóinak: azoknak, akik tehetségükkel és szorgalmukkal sikeressé teszik az egyetemet.

Az évnyitón beszédet mondott Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, aki kifejtette: az ELTE valódi universitas, ahol az értékek átadása és a folyamatos fejlődés együtt alkotnak egységet. A miniszter rektor úr szavaihoz csatlakozott: nem kell dönteni érték és változás között, hanem ezek együttesével és a nyitottság megtartásával kell reagálni a világ kihívásaira, megőrizni a rendet a változás közepette. Az egyetemnek, ahogy az országnak is, minden területen válaszolnia kell az aktuális kihívásokra: habár a fiatalok építik a jövőt, azt is szem előtt kell tartani, hogy csak arra tudnak építkezni, amit az előző generációk örökül hagytak nekik. Kiemelte, hogy a most elsőévesként tanulmányaikat megkezdők számára három fontos kérdésre kell az egyetemeknek és az országnak is igennel válaszolnia: értékes lesz-e a diplomájuk, képesek lesznek-e ezzel a munkaerőpiacon elhelyezkedni és tisztességes fizetést kapni, valamint biztosított lesz-e számukra az inspiratív szellemi és tudományos közeg, amely arra ösztönöz, hogy jövőjüket itt, és ne külföldön képzeljék el. Ennek érdekében az egyetem fenntartója is mindent megtesz a jövőben: kiemelten támogatja továbbra is a kutatásokat és az innovációs projekteket, melyek ahhoz segíthetik hozzá az ELTE-t, hogy minden tudományterületen megtartsa erős hazai pozícióját, a nemzetközi rangsorokban pedig előre tudjon lépni.


A beszédeket követően adták át az egyetem kitüntetéseit. Több évtizedes, kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktatói tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként a Karról 9 professzor kapta meg a professor emeritus címet.


Az egyetem Szenátusa Eötvös-gyűrűt adományozott kiemelkedő szakmai, tudományos életútja elismeréseként a Bölcsészettudományi Karról Frank Tibor professzornak. Az „Eötvös-gyűrű” kitüntetés adományozható kiemelkedő szakmai, tudományos életútja elismeréseként annak a közalkalmazottnak, akinek közalkalmazotti jogviszonya nyugdíjba vonulására tekintettel szűnt meg. Az Eötvös-gyűrű az ELTE címerével ékesített arany gyűrű.


Az „Eötvös Loránd Tudományegyetem Emlékérme” kitüntetés adományozható az Egyetem kimagasló munkát végző vezetőinek megbízatásuk lejártakor, valamint több évtizedes kimagasló munka után egyetemi és főiskolai tanároknak és más vezető beosztású dolgozóknak, akiknek közalkalmazotti jogviszonyuk nyugdíj-jogosultságukra tekintettel szűnt meg. A kitüntetés az Egyetem alapításának 325. évfordulójára készült Eötvös-plakett ezüst alapanyagú aranyozott másolata. A Bölcsészettudományi Karon Dr. Erdődy Gábor egyetemi tanár, az ELTE volt rektorhelyettese kapta a kitüntetést.

Egyetemünk „Pro Universitate Emlékérem” kitüntetéssel ismeri el az évtizedes, több cikluson keresztül végzett, kiemelkedő színvonalú, vezető- oktatói, vezető-kutatói illetve vezetői tevékenységet. A kitüntetés az Egyetem alapításának 350. évfordulójára készült bronzplakett antikolt másolata. Az Egyetem Szenátusa „Pro Universitate Emlékérem arany fokozatát” adományozta: a Bölcsészettudományi Karon: Dr. Kósa László professzor emeritusnak.

Az Egyetem Szenátusa a „Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozatát” adományozta a Karon: Varga Gáborné Dr. főkönyvtárosnak.

Az Egyetem Szenátusa a „Pro Universitate Emlékérem bronz fokozatát” adományozta a Karon: Varga Ágnes titkárságvezetőnek.

 

Az egyetem rektora „Mária Terézia Emlékérem”-mel ismeri el azok munkáját, akik az Egyetem érdekében vállalt feladatukat kimagasló egyéni teljesítményt jelentő közreműködéssel és eredményességgel végezték. Az Egyetem Rektora „Mária Terézia Emlékérem arany fokozatát” adományozta a Karon: Dr. Szabó Miklós professzor emeritusnak, az Egyetemi Doktori Tanács elnökének.

 

A szintén az évnyitón átadott Pro Ingenio Nívódíj, a tehetséggondozás területén végzett különösen kiemelkedő tevékenységért, a Pro Ingenio Elismerő Oklevél pedig a tehetséggondozás területén végzett kiemelkedő tevékenységért adományozható. A Pro Ingenio Nívódíj, a tehetséggondozás területén végzett különösen kiemelkedő tevékenységért, a Pro Ingenio Elismerő Oklevél. A Karról a Pro Ingenio Bizottság „Nívódíjat” Dr. Birtalan Ágnes egyetemi tanár, a Pro Ingenio Bizottság „Elismerő Oklevelet” Dr. Horváth Zsolt Kelemen egyetemi adjunktus kapta.

 

Az ELTE szabályzata szerint „Trefort Ágoston Emléklap” adományozható azoknak a nem oktató-kutató közalkalmazottaknak, akik munkájuk során huzamosabb időn keresztül átlagon felüli teljesítményt értek el vagy az adományozás évében kiemelkedő érdemeket szereztek. Az Egyetem vezetése „Trefort Ágoston Emléklapot” adományozott a Karról Szalay Krisztián hivatalvezetőnek és Topicsné Monostori Éva nyilvántartási referensnek.

 

Felterjesztés alapján vagy saját hatáskörben az egyetem rektora Rektori Dicséretben részesítheti azokat, akik az Egyetem érdekében vállalt feladatukat kiemelkedő eredményességgel teljesítették, és ezáltal a tevékenységükkel hozzájárultak az Egyetem sikeres működéséhez. Az Egyetem Rektora Rektori Dicséretben részesítette a Karról Horváth Zsolt ügyvivő szakértőt.

 

Az évnyitón díjazottak listája innen letölthető.

 

A rendezvény folytatásaként Murai László, az ELTE Hallgatói Önkormányzatának elnöke köszöntötte egyetemünk elsőéves diákjait: „Fantasztikus dolog ELTE-s diáknak lenni, mert itt mindig történik valami, nemzetközi szintű oktatóktól tanulhatunk és kiváló hallgatói közösség is működik. Az ELTE-től kapott értékek pedig egész életünkben elkísérnek majd bennünket” – fogalmazott a HÖK-elnök. Murai László sikert, erőt és új barátokat kívánt minden hallgatónak, és reményét fejezte ki, hogy közösen még jobbá formálják az ELTE közösségét.


Az ünnepi szenátusi ülést követően Borhy László rektor, az ELTE rektorhelyettesei és dékánjai, a társegyetemek és az ELTE Alumni Alapítvány képviselői, valamint Murai László, az EHÖK elnöke a szokásoknak megfelelően megkoszorúzták az ELTE alapítójának emléktábláját és névadójának szobrát.


Forrás: elte.hu


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2017.09.11.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2017 november
H K Sz Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
 ESEMÉNYEK   
Campus Mundi ösztöndíj - felhívás
Campus Mundi ösztöndíjjal a hallgatók a világ szinte bármely országában tanulhatnak egy félévet, szakmai tapasztalatot szerezhetnek, illetve kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel előnyt szereznek majd a munkaerőpiacon. Részletek »
Magyar Közigazgatási Ösztöndíj - felhívás
A Miniszterelnökség pályázatot hirdet a közigazgatási életpálya iránt elhivatott, idegen nyelveket beszélő, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok részére. Részletek »
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - felhívás
A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 6   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!