2017.12.11. hétfő   
.: Home :.    »    Menü  
  
   
   
   
   
   
   
   
   
.:  :.
   

A trubadúrok


L'Harmattan Kiadó minden érdeklődőt szeretettel vár Michel Zink: A trubadúrok című könyvének bemutatójára. A könyvet Horváth Krisztina, a Kar Romanisztikai Intézetének igazgatója mutatja be. A könyvből felolvas Kelemen István színművész (Székesfehérvári Vörösmarty Színház). A bemutatón zenél és közreműködik Dr. Csörsz Rumen István, az MTA Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa.

Ez a könyv nem irodalomtörténet, hanem költői történet. Nemcsak a szakembernek szól, hanem mindazoknak. akik mélyebben érdeklődnek az irodalom és a régi korok költészete iránt. Sőt, fel kívánja ébreszteni az érdeklődést e távoli kor költői iránt. A rendszerezés helyett azokra az érzelmi és gondolati mozgatókra irányítja a figyelmet, amelyek megindították és alakították a modern európai nyelvek első nagy lírai kibontakozását. És mindezt a 21. századi ember szemszögéből nézve, a jelenkori filológia és lélektan eredményeire építve teszi.

Michel Zink 1945-ben született. Egyetemi tanulmányait az Ecole Normale Supérieure hallgatójaként végezte, majd a toulouse-i egyetemen és a Sorbonne-on oktatott. A francia posztgraduális képzés nagymúltú intézménye, a párizsi Collège de France 1994-ben számára állította fel újra a középkori franciaországi irodalmak tanszékét, ahol egészen 2016 februárjáig tartotta előadásait. Rendszeres meghívottja a Yale, a Harvard, a Columbia és más amerikai, valamint számos európai és japán egyetemnek. Nagyszámú szakcikke mellett önálló szerzője több mint húsz, a középkori irodalom különböző kérdéseit tárgyaló könyvnek. Szerteágazó tudományos és tudományszervezői tevékenysége mellett több ismeretterjesztő munka szerzője, társszerzője, illetve szerkesztője. 2000 óta tagja a Francia Akadémiának, és öt évvel ezelőtt választották a történeti és irodalmi akadémia örökös titkárának. Számos francia és külföldi kitüntetésben részesült, a Becsületrend tisztje és az Akadémiai Pálmák rend parancsnoka.

A könyvet Rajnavölgyi Géza Szekeres György-érmes műfordító ültette át magyar nyelve.


Időpont: 2017. 10. 09. 17.00

Helyszín: Kossuth Klub, Klubterem (1088 Budapest, Múzeum utca 7.)

Meghívó


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2017.10.04.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2017 december
H K Sz Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7
 ESEMÉNYEK   
Nyílt Nap 2018-ban
Az ELTE Bölcsészettudományi Kara a Hallgatói Önkormányzattal együttműködve 2018. január 26-án (pénteken) 10 órai kezdettel tartja Nyílt Napját. Részletek »
Campus Mundi ösztöndíj - felhívás
Campus Mundi ösztöndíjjal a hallgatók a világ szinte bármely országában tanulhatnak egy félévet, szakmai tapasztalatot szerezhetnek, illetve kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel előnyt szereznek majd a munkaerőpiacon. Részletek »
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - felhívás
A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 6   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!