2018.07.21. szombat   
.: Home :.    »    Menü  
  
   
   
   
   
   
   
   
   
.:  :.
   

Elhunyt Tőkéczki László


Életének 67. évében, 2018. január 8-án elhunyt Tőkéczki László habilitált egyetemi docens, Széchenyi-díjas történész, az ELTE BTK Történeti Intézete Művelődéstörténeti Tanszékének korábbi vezetője.

Tőkéczki László 1951-ben született Szikszón. 1970–1972 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, 1972–1975 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tanult, és történelem-német szakos tanári oklevelet szerzett. Miután három évig gimnáziumban tanított történelmet, 1978-ban az MTA Pedagógiai Kutatócsoportjához került, ahol elsősorban sajtótörténettel foglalkozott. 1981-ben a csoport az ELTE szervezeti egysége lett, így tagjai bekapcsolódtak az egyetemi oktatásba. 1985-től a Pedagógia Tanszéken, 1989-tól pedig – immár docensként – a Művelődéstörténeti Tanszéken tanított, melynek 2007–2016 között tanszékvezetői posztját is betöltötte. 1987-ben a történelemtudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerzett, 2005-ben pedig sikerrel habilitált. Az ELTE BTK Történettudományi Doktori Iskolájának öt hallgatója az ő témavezetésével szerzett PhD fokozatot. Teljes jogú külső tagja volt a Károli Gáspár Református Egyetem Doktori Tanácsának.

Kutatási területe a modern kori, főképp magyarországi sajtó-, eszme- és neveléstörténet, továbbá a protestáns egyház története. Sokat foglalkozott Tisza István, Prohászka Lajos, Vázsonyi Vilmos munkásságával. Számos szakkönyvet írt és szerkesztett, továbbá rendszeresen szerepelt történelmi tárgyú, ismeretterjesztő  filmekben, rádió- és televíziós műsorokban.

Közéleti érdeklődése következtében publicistaként és történész szakértőként aktív szereplője lett az utóbbi három évtized hazai nyilvánosságának. 1991-től a Hitel folyóirat egyik szerkesztője, 1994-től a Valóság főszerkesztője. Tagja volt a Duna TV alapító kuratóriumának, 1999-től a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának, továbbá alelnöke a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatnak. Bekapcsolódott az egyházi közéletbe is: részt vett a Protestáns Közművelődési Egyesület megalapításában, a Protestáns Szemle újraindításában. A Dunamelléki Református Egyházkerület 2002-ben világi főjegyzőjének, 2009-ben pedig világi főgondnokának választotta.

Tőkéczki László tudományos, szakmai és oktatói munkássága magas színvonalú elismerésben részesült: 2014-ben megkapta a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést, 2017-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki.

Tanítványai, diákjai közvetlen, inspiráló, készséges és jószívű tanárként emlékeznek rá, kollégái pedig a jó kedélyű, a másik meggyőződését minden körülmények között tiszteletben tartó értelmiségit, a hitvallásos közéleti férfiút, a nagyvonalú vezetőt tisztelték benne.

Az elte.hu interjúja Tőkéczki Lászlóval.


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2018.01.16.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2018 július
H K Sz Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
 ESEMÉNYEK   
Az I. évfolyam francia minor szak írásbeli szintfelmérőjére
Az I. évfolyam francia minor szak írásbeli szintfelmérőjére 2018. szeptember 3-án, hétfőn 10 órakor kerül sor.
Részletek »
Portugál minor tájékoztató
A portugál minor szakirányt a bolognai rendszerben bármely alapszakos, portugál nyelvtudással nem rendelkező ELTE hallgató választhatja. Részletek »
Spanyol minoros szintfelmérő
A Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék a 2018/2019-es tanévre is hirdet minoros szintfelmérő beszélgetést. Részletek »
Év digitális bölcsészeti szakdolgozata pályázat eredményhirdetés
Az eredményhirdetésre 2018. június 28-án került sor. Részletek »
Az Év Oroszdolgozata - Pályázati-felhívás
Az Alapítvány az Orosz Nyelvért és Kultúráért keresi 2018 legjobb orosz témájú tudományos dolgozatát. Részletek »
DAAD német-magyar kutatócsere program - Pályázati-felhívás
A DAAD német-magyar projektalapú kutatócsere program pályázati felhívást tesz közzé 2019-2020-as évre. Részletek »
Költők és koruk konferenciasorozat - Pályázati-felhívás
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete, az Institut für Finno-Ugristik an der Universität Wien
és a József Attila Társaság közös pályázati felhívása. Részletek »
Magyarország 20. századi nőtörténete - Konferencia-felhívás
Az ELTE BTK Történeti Intézet Nőtörténeti Kutatóközpontja az MTA Nőtörténeti Munkabizottságával közösen konferenciát szervez decemberben. Jelentkezési határidő: július 1. Részletek »
Erasmus+ szociális kiegészítő támogatás
Pályázati felhívás a 2018/19-es tanévre szóló Erasmus+ szociális kiegészítő támogatáshoz. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 8   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!