|
|
"IMMOTA STABIT": 375 ÉV HAGYOMÁNYA, I.
„Minden más eszköznél előbbre valónak tűnt föl előttünk, hogy Tudományos Egyetem emeltessék, ahol a harcias nemzet lelkülete megszelídüljön és az egyházkormányzásra és az állam szolgálatára alkalmas emberek képeztessenek.” Pázmány Péter Esztergom bíboros érseke, egyetemünk Nagyszombatban 1635. május 12-én kelt alapítólevelében írja e sorokat. Az egyetem első kara a Bölcsészeti Kar (Facultas Philosophicae) volt, amely 1635. november 13-án ünnepélyes keretek között, szentmisével nyílt meg az alapító Pázmány Péter és egyházi, illetve világi méltóságok jelenlétében. Az egyetem a rend feloszlatásáig jezsuita rendi egyetem volt. Ezt a korszakot nevezzük nagyszombati korszaknak, mivel az egyetem székhelye az első 145 évben Nagyszombat volt.
"IMMOTA STABIT": 375 ÉV HAGYOMÁNYA, II.
A jezsuita rend 1773-as feloszlatása után az érseki-jezsuita egyetem
királyi egyetemmé vált. 1777-ben Budára, a királyi palotába
költöztették, de a Mária Terézia által 1780 március 15-én kiadott új,
királyi alapítólevelet (Diploma inaurugale) csak 1780 június 25-én, a
budai királyi palota dísztermében hirdették ki. Az egyetem innen később
Pestre költözött.
SEMPER PRIMA (MINDIG ELSŐ)
A Bölcsészettudományi Kar és vele egyetemünk nem csak Magyarország legrégebbi folyamatosan működő felsőoktatási intézménye, de a naprakész statisztikai adatok, az Oktatási és Kulturális Minisztériumnak a HVG-ben publikált országos ranglistája szerint is – a hallgatói és oktatói kiválóságának köszönhetően – a magyar felsőoktatás 168 rangsorolt karából az abszulút első helyet foglalja el a rangsorok megjelenésének első évétől, 2007-től kezdve a mai napig.
GONDOLATOK CAMPUSA
Bölcsészettudományi Kar a magyar felsőoktatás és Magyarország egyik
leginspirálóbb közössége. Több mint 600 oktatónk és 8.000 hallgatónk szellemi
interakciója biztosítja azt a közeget, amelyben „szabadon szárnyal a szellem”.
Ez a közeg a humán tudomány jövőjének egyik záloga.
A KULTÚRA FELLEGVÁRA
Karunk a magyar humán tudományosság talán legmeghatározóbb szellemi műhelye. Nálunk végzett a Nyugat generációjának színe-java, például Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Hatvany Lajos, Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Laczkó Géza, Osváth Ernő, Szabó Dezső, Tóth Árpád, Dienes Valéria. Alumnuszaink — tanárként, kutatóként, szerkesztőként, íróként, költőként, s egyéb alkotóként — a kultúra és kultúraközvetítés számos területének, az írott és elektronikus médiának meghatározó alakjai.
Fenti képen a Karon végzett írók és költők arcképcsarnoka látható.
Első sor: Závada Pál, Spiró György, Lator László, Tandori Dezső, Kukorelly Endre, Kosztolányi Dezső, Kodály Zoltán, Karafiáth Orsolya, Kuncz Aladár
Második sor: Lőrincz L. László, Varró Dániel, Konrád György, Lázár Ervin, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Jókai Anna, Gyurkovics Tibor, Janikovszky Éva
Harmadik sor: Csukás István, Bereményi Géza, Csoóri Sándor, Bajza József, Bächer Iván, Babits Mihály, Petri György, Toldy Ferenc, Osvát Ernő
Negyedik sor: Szabó Lőrinc, Kosáry Domokos, Madách Imre, Grétsy László, Hankiss Elemér, Szabó Dezső, Rakovszky Zsuzsa, Sík Sándor, Dienes Valéria
ITT OTTHONRA TALÁLSZ
A Kar nem csak oktatóink és hallgatóink munkahelye, vagy éppen szellemi közössége, hanem olyan közeg, amely megteremti a „bölcsészléthez”, a gondolatok órák közötti megosztásához nélkülözhetetlen közösségi tereket, egyre szépülő és inspiráló környezetet, ahol mindenki kötetlen formában találkozhat társaival, ahol mindenki közösségi életet élhet, ahol mindenki második otthonra találhat. Reméljük a campusnak, mint közösségi térnek az élménye mindenkit elkísér életútján és szívet melengető emlékként él majd benne tovább.
KÖZÖSSÉGET ÉPÍTÜNK
Az egyetem nem pusztán épített tér, mindinkább oktatók és hallgatók organikus együttese. Rendkívül meghatározó, hogy oktatók és hallgatók milyen közösséget alkotnak. Az egyetemi évek harmonikussá tételéhez a megfelelő közösségformálás, programszervezés elengedhetetlen. Ez a közösségformálás a Kar programjának egyik legfontosabb eleme, erejének egyik meghatározó forrása.
HATÁR AZ ÉG - A HŐSÖK KÖZÖTTÜNK ÉLNEK
A hősök közöttünk élnek. Hallgatóink és oktatóink nem csak a tudomány területén érnek el sikereket (hallgatóink kimagasló OTDK eredményessége mellett oktatóink nagyszámú szakmai ösztöndíjjal és kitüntetéssel gazdagítják Karunk hírnevét), de kimagasló teljesítményekre vagyunk képesek például a kulturális élet vagy éppen a sport területén is. A képen a filozófia szakos Klein Dávid látható a Cho Oyu csúcsán (8201 m), háttérben a Mount Everesttel.
|
|
| .: |
| • |
| • | Utolsó módosítás:
2012.06.25.
| :. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
ESEMÉNYEK
|
 |
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny |  |
|
2013. május 25-én tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Magyar Nyelvtudományi Társaság
az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei
döntőjét.
Részletek »
|  |
 |
'Zenés magyar parnasszus' |  |
|
Válogatás Farkas Ferenc magyar költők verseire komponált vokális műveiből, június
9-én.
Részletek »
|  |
 |
Trendek a hazai és nemzetközi könyvtárügyben |  |
|
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Könyvtár- és Információtudományi
Intézete tisztelettel várja Önt a Trendek a hazai és nemzetközi könyvtárügyben
című tanulmánykötet bemutatójára.
Részletek »
|  |
 |
„Európai Piknik” |  |
|
A Europe Direct – Budapest (az ELTE Rektori Hivatal, Pályázati és Innovációs
Központban működik 2013. január 1. óta), a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai
Intézet Fiatalok Lendületben Programiroda és az Eurodesk Magyarország május 26-án
európai uniós témájú szabadtéri programot szervez az ELTE Füvészkertjébe.
Részletek »
|  |
 |
ELTE Majális |  |
|
Tisztelettel és szeretettel meghívjuk az ELTE dolgozóit, nyugdíjasait és családtagjaikat
az ELTE Vízisport-telepére az ELTE FDSZ SZB, a Közalkalmazotti Tanács és az ELTE
SPORT Kft. közös rendezésében tartandó majálisra.
Részletek »
|  |
 |
'A jövő a mi ügyünk' konferencia |  |
|
Az ELTE Francia Tanszéke, a Magyar Professzorok Nemzetközi Szövetsége, az Európai
Kulturális Központ és a Genfi Egyetem Európai Tanulmányok Intézete közreműködésével
szeretettel meghívja Önt A jövő a mi ügyünk - Aktív állampolgárság, ökológia és
föderalizmus,Denis de Rougemont munkásságának aktualitása című konferenciára.
Részletek »
|  |
 |
Középkorral foglalkozó doktoranduszok konferenciája |  |
Az ELTE Bölcsészettudományi Kar Történelemtudományok Doktori Iskola Középkori
Magyar Történeti, Történelem Segédtudományai és Középkori és Kora Újkori Egyetemes
Történeti Programja tisztelettel meghívja a középkorral foglalkozó doktoranduszok
konferenciájára
Részletek »
|  |
 |
II. Utak, technikák, hagyományok - konferencia |  |
|
A BTK Történelemtudományi Doktori Iskola Európai Etnológia Doktori Programja 2013.
május 21-én tartja éves műhelykonferenciáját, "II. Utak, technikák, hagyományok"
címmel.
Részletek »
|  |
 |
Az Ókortudomány Doktori Program évadzáró doktorandusz-konferenciája |  |
|
Május 17-én az Ókortudományi Doktori Program keretében évzáró doktorandusz-konferenciát
rendeznek az F épület Kerényi Károly termében.
Részletek »
|  |
 |
Meghívó Fodor András Hálózati életműkiadásának bemutatójára |  |
|
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Könyvtár- és Információtudományi Intézet Információtudományi
Tanszéke tisztelettel várja az érdeklődőket Fodor András Kossuth-díjas költő, műfordító,
esszéista, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos főmunkatársa Hálózati életműkiadásának
bemutatójára.
Részletek »
|  |
 |
Korall - társadalomtudományi folyóirat fogadása |  |
|
Május 17-én, pénteken várják szerzőiket és rendszeres olvasóikat a Korall szerkesztői
a Gólyavár melletti kertben a folyóirat ötvenedik számának megjelenése alkalmából
rendezett fogadáson.
Részletek »
|  |
 |
Jean-Pierre Moisset egyháztörténész előadása |  |
|
Jean-Pierre Moisset (1965) egyháztörténész, a Michel de Montaigne Egyetem (Bordeaux
III) előadója, a több nyelvre is lefordított „Histoire du catholicisme”
című könyv szerzője, műve magyar változata megjelenésének alkalmával az ELTE BTK
Vallástudományi Központjának szervezésében angol nyelvű előadást tart Budapesten.
Részletek »
|  |
 |
A fogságtapasztalat historikuma - konferencia |  |
|
"A fogságtapasztalat historikuma - a 19. századi Magyarországon" címmel rendez
konferenciát az Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék, az intézet Szekfű Gyula
Könyvtárában május 23-án.
Részletek »
|  |
 |
'Az irodalmi háború' Antoine Compagnon előadása |  |
|
Antoine Compagnon, a Collège de France « Kortárs és modern francia irodalom:
történelem, kritika, teória » tanszék rendes tagjának előadása május 22-én,
szerdán a Kari Tanácsteremben.
Részletek »
|  |
 |
Garaczi László a Trefort Irodalmi Esték következő vendége |  |
|
Garaczi László íróval beszélget Bónus Tibor a Trefort Irodalmi Esték idei utolsó
alkalmán.
Részletek »
|  |
 |
Sonja Ermisch és Rainer Vossen előadása az Egyiptológiai Tanszéken |  |
|
Sonja Ermisch és Rainer Vossen előadása az Egyiptológiai Tanszéken 2013. május
13–16-án.
Részletek »
|  |
 |
Tartu, Trianon és a nagyorosz birodalmi gondolat |  |
|
Beszélgetés Gecse Géza Bizánctól Bizáncig c. könyvének magyar és észt változatáról,
illetve fogadtatásukról az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékén.
Részletek »
|  |
 |
John Lukács: Búcsúelőadások |  |
|
John Lukacs 2013. május 21-én és 22-én utolsó alkalommal tart előadást Magyarországon
hazai tisztelőinek és egyetemi hallgatóknak, mert a 89 éves, nemzetközi hírű történész
nem vállal már nagyobb utazással járó szerepléseket. Előadásait a Pázmány Péter
Katolikus Egyetemen és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tartja majd.
Részletek »
|  |
 |
9. Félúton konferencia |  |
|
A konferencia szervezésével (a többéves hagyománynak megfelelően) elsősorban azt
szeretnénk elérni, hogy a nyelvtudomány iránt elkötelezett doktori iskolás hallgatók
jobban megismerhessék egymás kutatási területeit, módszereit, eredményeit; lehetőséget
kapjanak témájuk bemutatására, felmerülő kutatói dilemmáik nyilvános szakmai megvitatására.
Részletek »
|  |
 |
Értékmegőrző Szabadegyetem |  |
|
A közelmúltban karunk a drasztikus anyagi megszorítások miatt arra kényszerült,
hogy az oktatói közösség legtapasztaltabb, legnagyobb tudású és legértékesebb tagjai
közül sokakat kényszerűségből nyugdíjazzon. Az oktatók és hallgatók közösségét
ezáltal felfoghatatlanul súlyos és jóvátehetetlen kár éri. E veszteséget semmiféle
szimbolikus gesztus nem enyhítheti, mégis úgy érezzük, szimbolikus értékmentő gesztusokra
is szükség van ahhoz, hogy elkeseredésünknek hangot adjunk, ugyanakkor felmutassuk,
miféle nagyszerű értékek veszhetnek így el az egyetemi közösség számára.
Részletek »
|  |
 |
Flandria Magyarországon |  |
|
Információk és programkínálat a Flandria és Magyarország közti tevékenységekről
és kapcsolatokról.
Részletek »
|  |
 |
9. Szótárnap |  |
|
Az MTA I. Osztálya Nyelvtudományi Bizottsága mellett működő Szótári Munkabizottság
2013. október 16-án rendezi meg a 9. Szótárnapot, melynek színhelye ezúttal az
ELTE BTK lesz.
Részletek »
|  |
 |
Camus-diákkonferencia 2013 |  |
|
Albert Camus születésének 100. évfordulójára az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori
Iskolája, Francia Nyelv és Irodalom Tanszéke és az ELTE Egyetemközi Francia Központja
(CIEF), valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetem Művészetelméleti Tanszéke
konferenciát hirdet minden érdeklődő hallgató (BA, MA, PhD) számára.
Részletek »
|  |
|
|
|
|