Az ELTE BTK minden szempontból javított

2010. október 14-én jelent meg a Heti Válasz szokásos éves Felsőoktatási rangsora, amely szerint az ELTE BTK abszolút és stabil első helyet foglal el a kommunikációs képzésterületen.

A Heti Válasz a CEMI-vel (Central European Management Intelligence)  együttműködve idén is elkészítette a Felsőoktatási rangsort. A lap évente megjelenő melléklete hét képzésterületet  (gépészmérnöki, idegenforgalmi, informatikai, jogi, kommunikációs, közgazdász, orvosi) választott ki hazánk felsőoktatási intézményeinek összehasonlítására. Ezek közül a kommunikációs terület az, amely az ELTE BTK képzési profiljában megtalálható.

A Felsőoktatási rangsor ezen a területen 5 szempont alapján értékeli az intézményeket: túljelentkezés, diák/tanár arány, oktatói összetétel, foglalkoztatók véleménye, munkaerő-közvetítők véleménye. Az értékelés minden szempont esetében egy 1 és 5 közötti mutatószámot eredményez. Ezen öt index számtani átlaga adja az összetett indexet.

Az ELTE BTK az összetett rangsor alapján az első helyen áll, ahogyan negyedik éve mindig. A vizsgált öt szempont közül a Bölcsészkar négyben javított (az ötödikben, az oktatói összetételben azért nem, mert ott tavaly is az első helyen állt). A „foglalkoztatók véleménye” és a „munkaerő-közvetítők véleménye” listákon 4-4 helyet javított: az előbbiben 1., az utóbbiban 2. helyet ért el idén.

Összességében megállapíthatjuk, hogy az ELTE BTK nemcsak megőrizte az összetett listában évek óta tartott első helyét, hanem ez a pozíciója egyre stabilabbá válik.

Összeállította: Zsigmond Benedek

2010.10.14.