Bölcsész a FORMA-1-ben

Kalmár István neve napok alatt bejárta a hazai sajtót, az Angol-Magyar, mint idegen nyelv tanári MA-s hallgató nyerte meg a Hugo Boss és a McLaren Mercedes istálló által szervezett versenyt, aminek köszönhetően hallgatótársunk tervezte meg az angol csapat szombati időmérőn használandó overálját! Ennek apropóján beszélgettünk a „civilben” újságírással is foglalkozó Istvánnal.

Mi volt a konkrét verseny, amit megnyertél?

A Hugo Boss és a McLaren Mercedes idén ünneplik az együttműködésük harmincadik évfordulóját, és ezt az 1981 óta tartó szponzorációt úgy ünneplik, hogy minden versenyhétvégén a szombati kvalifikáción különleges ruhát hordanak a pilóták, amelyet az adott országból, vagy a környező államokból bárki megtervezhetett.

Lehet tudni, hogy összesen hány pályázat érkezett be?

Közel 250 tervet adtak le a határidőig, és azt kell hogy mondjam, ez az általános, minden futam előtt nagyjából ennyi munkából választják ki a nyertest.

Hogy történt a kiválasztás? Megszavaztatták egy zsűrivel, a cég képviselői böktek rá az általuk legizgalmasabbnak tartottra, vagy pedig hazai szakemberek választottak ki téged?

A cég képviselői döntötték el a versenyt, de bevallom, fogalmam sincs, hogy mi alapján. Voltak kritériumok, aminek meg kellett felelni, de ezek többnyire kimerültek abban, hogy melyik felületek használhatóak a tervezés során. Nem volt olyan feltétel, hogy a magyarságot kell szimbolizálni a tervnek, a korábbi futamokon előfordult, hogy az országtól teljesen idegen formát valósítottak meg. Számomra azonban úgy tűnt logikusnak, hogy a hazai nagydíjra a magyarságból kell meríteni.

Ezek után hogy jutottál el az általad megálmodott mintáig?

Több opcióval is próbálkoztam, a Rubik kockát, harsány színei miatt hamar elvetettem, a Túró Rudira hajazó piros pöttyök sem mutattak volna jól egy ilyen overálon, így megpróbáltam a lehető legegyszerűbb mintát kiválasztani a kevesebb néha több elvet követve. Így jutottam el az általam kiválasztott kalocsai mintáig, amivel végül is megnyertem a versenyt.

Mi lett a hozadéka ennek a győzelemnek, mit nyertél vele?

Nyertem két tribünjegyet a teljes versenyhétvégére, ezen a Hugo Boss hazai leányvállalata által szervezett rendezvényen találkozhatok az angol istálló egyik pilótájával, amikor is bemutatjuk a kvalifikációs ruhájukat, és ünnepélyesen át is adjuk azt a pilótának.

Tervezed azt, hogy a sikeren felbuzdulva a továbbiakban is részt veszel hasonló pályázatokon próbálgatva a kreativitásod?

Minden évben vannak hasonló lehetőségek, tavaly épphogy lemaradtam a leadási határidőről, amikor Bruno Senna sisakjára lehetett terveket készíteni, bár ott teljesen más stílus nyert, mint amit én megálmodtam. Igazából ez olyan, hogy az ember a saját maga szórakoztatására elindul, veszíteni nem veszíthet semmit, mert nincs nevezés, nem kell rá költeni. Ha lesz szabadidőm, akkor természetesen próbálkozni fogok.

A tanári szakod feladva inkább fordulsz a kreatív munkák irányába a későbbiekben?

A tanár nem lehet kreatív? A kettő szerintem nem zárja ki egymást, mert a tanári szakhoz is jó adag lelemény és fantázia szükséges. Szeretném a két dolgot párhuzamosan, egymás mellett csinálni. Érdekel mind a két szakom, látuk bennük jövőt. A Forma-1 számomra inkább hobbi jelenleg, tanárnak tanulok, de sosem tudhatod!

FG

2011.07.26.