Elhunyt György Péter
György Péter az ELTE BTK-n végzett magyar-történelem-esztétika szakon 1979-ben, és az azóta eltelt negyvenhat évben folyamatosan itt kutatott és tanított. Már első, társszerzőként jegyzett könyvével, amely az Európai Iskoláról szólt, eljegyezte magát az avantgárddal és a progresszív művészettel. Ez az életművet végigkísérő érdeklődés rövidesen kiegészült a kortárs média, és általában a művészetet közvetítő technológiák és intézmények iránti figyelemmel, ahogy azt a kilencvenes évektől sorban megjelenő könyvei tanúsítják. Kinyilvánított meggyőződése volt, hogy a kortárs kultúra nem érthető meg egy emlékezet nélküli társadalomban, így fordult a kulturális örökséget áthagyományozó archívumok és múzeumok világa felé. Önironikusan szokta megjegyezni, hogy valószínűleg minden európai múzeumban járt már. Ha ez talán túlzás is, de nem állhat távol a valóságtól, ismerve György Péter „száguldó” természetét, ahogy Radnóti Sándor egy születésnapi köszöntőben jellemezte őt. Tény, hogy a globálistól a lokális gyűjteményekig minden érdekelte, és mindnek látta a helyét, funkcióját, erényeit és hiányosságait.
Sokoldalúságát intézményi kapcsolatai is mutatják. Ahogy életrajzából megtudható, tagja volt a Magyar Filozófiai Társaságnak, az International Press Institute-nak, a Szlovén Esztétikai Társaságnak és az American Society for Aestheticsnek és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Egyedüli vagy másokkal közös ötletgazdája, kezdeményezője volt többek között a Nemzeti Audiovizuális Archívumnak és a Mindentudás Egyetemének. A kilencvenes évek első felében létrehozta a kommunikáció szakot, majd a Média és Kommunikáció Tanszéket az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetében. Tanszékvezetőként, intézetvezetőként és doktori programvezetőként is irányította a szervezeti egységeket. Oktatói, kutatói, írói tevékenységét díjak sokaságával ismerték el: A színikritikusok díja (1984), Széchenyi Professzori Ösztöndíj (1999-2002), a Szépírók Társaságának díja (2004), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2008), Radnóti-díj (2008), az Alföld folyóirat díja (2010), Cziráky Antal-díj (2014), Artisjus Irodalmi Díj (2017), Pro Facultate Philosophiae-díj (2020).
Többek között György Péter nevéhez köthető a „Nevek a fugában” című köztéri alkotás a Bölcsészkar campusán. Ez utóbbi egy minimalista fémszalag a téglasorok között a falban, az ELTE BTK második világháborús áldozatainak neveivel, akik közül a legtöbben a holokauszt során vesztették életüket. Ez a szinte láthatatlan szalag, amely a Múzeum körút 6-8-as számú Főépületet övezi, olyan szimbolikus emlékező abroncsként is értelmezhető, amely összetartja, nemcsak a kart és az egyetemet, de az emberi univerzumot is, elsősorban és leginkább olyan időkben, amikor minden szétfele látszik tartani. „Végérvényesen bevonódtunk egymás ügyeibe, és immár felelősek lettünk egymásért”, szól az 1967-es mcluhani maxima, amihez György Péter is tartotta magát. „A homogén kulturális normákkal definiálható társadalmak kora lejárt,” írja egyik esszéjében, „s a különbségek közötti kommunikáció, a párbeszédek sorozata mind összefüggésben áll a szolidaritással.”
Egy íróbarát, Závada Pál írta György Péter 2008-ban megjelent Mifelénk című könyvének előszavában: „[H]a valaki, hát György Péter igazán egy valaki, úgy értve, hogy ő az, akit ismer mindenki – bizonyos túlzással persze –, aki az elmúlt húsz-huszonöt évben többé-kevésbé rendszeresen újságot olvasott, elméleti folyóiratokba és friss esszékötetekbe belelapozott, vagy a pesti bölcsészkarra járt, de legalább olykor egy-egy vitaműsor kedvéért bekapcsolta a tévét vagy a rádiót.” A visszatekintés ma már negyven-negyvenöt évről szólhat, és nem (csak) a tévéről és a rádióról, hanem az online médiakörnyezetről is, ahol György Péter jelenléte szintén meghatározó. Nem a közösségi média-beli aktuális jelenlét értelmében, hiszen nem volt regisztrált felhasználó egyetlen platformon sem. Sokkal inkább abban a történeti értelemben, hogy már a kilencvenes évektől aktív támogatója volt az akkor születő progresszív újmédia platformoknak, archívumoknak, portáloknak, és bármiféle internetes kezdeményezésnek. Ez a történetiségben gyökerező jelenlét aztán kiegészült a közvetett jelenléttel, hiszen az utóbbi másfél évtizedben az általa írt szövegek, a részvételével zajló viták és az általa valamilyen módon meghatározott diskurzusok mind beáramlottak az új kommunikációs felületekre is. Most pedig a halála kapcsán írt megemlékezések végeérhetetlen sora jelenik meg, például a Facebookon, tanúsítva, hogy számtalan ismerős, kolléga, tanítvány és barát őrzi őt emlékezetében. Halász Nóra (Magyar Hang) György Péter-portréját többen megosztották. A mosolygó arcot a háttérben különböző méretű, homályos fénykarikák keretezik, olyasmit sugallva a nézőnek, hogy tanúja lehet gondolatok gyors egymás utáni születésének. Sokan ezt a mosollyal kísért fényes gondolatkiáradást őrizzük emlékezetünkben, ha György Péterre gondolunk.
