Jelentkezz a TEMA+ és a Kulturális Örökség Tanulmányok mesterképzésekre!

2019.02.12.
Jelentkezz a TEMA+ és a Kulturális Örökség Tanulmányok mesterképzésekre!

KÖMA /// Kulturális Örökség Tanulmányok MA /// Az ELTE BTK Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszék magyar nyelvű mesterképzése.

A KÖMA egyetemi képzés formájában megfogalmazott válasz a múlt egyre változatosabb kortárs felhasználásmódjaira, javaslat a 21. századi bölcsészoktatásra. Oktatóinak meggyőződése, hogy egyetemi keretek között is vizsgálatra érdemes a világszerte terjedő örökségi szemlélet. Tanterve tükrözi azt a határozott álláspontot, miszerint minden közösség örökség- és emlékezetpolitikájának összhangban kell állnia a tudomány eredményeivel.

A mesterszak hallgatói klasszikus és alkalmazott bölcsészeti kurzusok – többek között a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen gondozott kurátori specializáció szemináriumai – közül, illetve több mint félszáz gyakorlati hely közül választhatnak. A KÖMA-t mindenekelőtt azoknak a bölcsészeknek és történeti érdeklődésű társadalomtudósoknak, építészeknek ajánljuk, akik diplomázás után örökségvédelmi, urbanisztikai vagy múzeumi szakemberként terveznek elhelyezkedni, továbbá azoknak, akik a jövőben doktori tanulmányok keretében kritikai alapon kutatnák az örökségesítés tendenciáit. 

Jelentkezési határidő: FEBRUÁR 15.

A részletekért kattintson ide, vagy keresse fel a szak honlapját és Facebook-oldalát!

 

TEMA+ European Territories: Heritage and Development Erasmus Mundus Joint Master Degree program

1 mesterképzés • 5 egyetem • kettős diploma • 1000 euró/hó ösztöndíj 

2019. február-ig lehet jelentkezni az ELTE BTK által koordinált TEMA+ European Territories: Heritage and Development Erasmus Mundus Joint Master Degree programra!

Érdekel az európai kulturális örökség? Szeretnél külföldön tanulni ösztöndíjjal? Beszélsz angolul és franciául?
Jelentkezz az új TEMA+ nemzetközi közös mesterképzésre és a havi 1000 eurós Erasmus Mundus ösztöndíjra 2019. február 24-ig a www.mastertema.eu-n!

A TEMA+ European Territories: Heritage and Development Erasmus Mundus Joint Master Course az ELTE BTK Atelier Tanszék által koordinált, kétnyelvű (angol – francia), 2 éves, 120 kredites közös mesterképzés, amely az európai kulturális örökséget állítja középpontjába. A TEMA + mesterképzés célja, hogy a hallgatók jobban megértsék a kulturális örökség egyre növekvő jelenlétét és fontosságát az európai kontextusban olyan multinacionális és interdiszciplináris megközelítések alkalmazásával, amelyet egyetlen létező mesterképzés sem kínál Európában.
Az elméleti és gyakorlati képzés az egyedülálló nemzetközi környezet mellett, a tanulmányi program összes költségét fedező és havi 1000 euróval járó Erasmus Mundus ösztöndíjat, valamint dupla/közös diplomát kínál a legkiválóbb hallgatók számára. Résztvevő egyetemek: ELTE, a párizsi École des Hautes Études en Sciences Sociales, a prágai Károly Egyetem és a Cataniai Egyetem, és a québec-i Laval Egyetem. A képzés költségtérítéses formában is nyitva áll: a tandíj összege az európai diákoknak 3000 euró/év, míg az Európán kívülieknek 6000 euró/év.

A jelentkezési határidő az ösztöndíjas helyekre 2019. február 24., a költségtérítéses képzésre 2019. június 16.

Jelentkezni a mesterképzés honlapján lehetséges (www.mastertema.eu.), amely független az általános magyar felvételi eljárástól.

A jelentkezéssel kapcsolatban további információ email-ben (secretary@mastertema.eu) és személyesen a képzést koordináló ELTE BTK Atelier Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Tanszéken működő TEMA+ Titkárságon, Zámbó Lillánál (1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8. I.em.132. +) érhető el.

Részletes infomációk

A következő videóban a képzés projektmenedzsere, Dr. Sonkoly Gábor, az ELTE BTK dékánja, valamint a TEMA+ program tudományos koordinátorai mutatják be, hogy miért érdemes a TEMA+ mesterképzést választani: https://www.youtube.com/watch?v=v-_CMx3oA_o&t=8s