Kari tudományos pályázat oktatóknak

2020.02.17.
Kari tudományos pályázat oktatóknak
A Bölcsészettudományi Kar vezetése oktatóknak szóló pályázatot hirdet. A megvalósítás időtartama 2019. június 5-től folyamatos (visszavonásig).

A pályázat témakörei:

  • nemzetközi konferencia szervezése
  • hazai konferencia szervezése
  • külföldi, nemzetközi (online vagy jelenléti) konferencián tartandó előadás támogatása 
  • külföldi vendégelőadó meghívása
  • idegen nyelvű kéziratok lektorálásának támogatása

A pályázat benyújtásának módja

► A pályázati adatlapot és a szakmai programot elektronikus úton a formanek.zsuzsanna@btk.elte.hu címre szükséges benyújtani.

Kérjük, a pályázatok benyújtása előtt figyelmesen olvassák el a PÁLYÁZATI KIÍRÁST.

Beadási határidő: szerdánként 16 óra

A pályázatokról a Kar vezetése dönt minden hétfőn, és döntést követően a Doktori és Tudományszervezési Iroda munkatársai értesítik elektronikus levélben a pályázókat.

A pályázatok elbírálása folyamatos, általában a benyújtástól számított 2 héten belül megtörténik. Nincs bírálat július és augusztus hónapban, illetve december közepe és január közepe között. 

A pályázat benyújtásának a kapcsolódó esemény (pl. külföldi konferencia előadás) időpontját legalább 5 héttel meg kell előznie, hogy a bírálat és a szükséges beszerzések időben megtörténhessenek.

A pályázatokkal kapcsolatban tájékoztatás a formanek.zsuzsanna@btk.elte.hu címen kérhető.

► Pályázati adatlap
► Pályázati kiírás

A támogatás felhasználásáról szakmai beszámolót, rövid fényképes hírt szükséges adni a kommunikacio@btk.elte.hu címen, annak érdekében, hogy a Kar honlapján az eseményről hírt adhassunk.

Beszámolók

A 2019-es év elemzései, statisztikái

Támogatott pályázatok

A pályázatokat június 5-től visszavonásig be lehet nyújtani.

Döntés ideje Név Intézet Kategória Tevékenység megnevése Jogcím Támogatás összege
2019
2019.06.17. Byrappa Ramachandra Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az „Annual Conference on Asian Studies” című konferencián (Csehország, Olomouc, Palacký University) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 125.000,- Ft
2019.06.17. Dávid Gergely Angol-Amerikai Intézet Hazai konferencia szervezése „A nyelvvizsga akkreditáció 20 éve – új kihívások előtt” című konferencia szervezése Útiköltség 80.000,- Ft
2019.06.17. Müllner András Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Fordítás, lektorálás A Traces of Blood: Visualising Antisemitism in Hungary, 1882-present c. kötet két tanulmányának angol nyelvre való fordítása Fordítási költség 350.000,- Ft
2019.06.17. Pomozi Péter Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „2nd International Colloquium on Plurilingualism” című konferencián (Universita degli Studi di Udine) Szállásköltség 80.000,- Ft
2019.06.17. Rákóczi István Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a „Innovation, Invention and Memory in Africa” című konferencián (Universidade NOVA de Lisboa) Regisztrációs díj, szállásköltség 150.000,- Ft
2019.06.24. Katona László Angol-Amerikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése „Contemporary Crossroads: Teaching English for Specific Purposes in the 21st century” című nemzetközi konferencia szervezése Nyomdaköltség 71.000,- Ft
2019.06.24. Kálnoki-Gyöngyössy Márton Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Fiatal Numizmaták Konferenciája szervezése Szállásköltség 200.000,- Ft
2019.06.24. Lojkó Miklós Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „Peace Making After the First World War 1919-1923” című konferencián (London) Regisztrációs díj, útiköltség 45.272,- Ft
2019.06.24. Vörösné Rada Roberta Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a „Germanistik in Südosteuropa (SOE) und Mittelosteuropa (MOE) – Bildung und Ausbildung für einen polyvalenten Arbeitsmarkt” című konferencián (Universität Prishtina „Hasan Prishtina“) Útiköltség, szállásköltség 108.000,- Ft
2019.07.01. Friczné Terbe Erika és Constantinovitsné Vladár Zsuzsa Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Hazai konferencia szervezése Tudományos konferencia és pedagógus kerekasztal a Demonstratio megjelenésének 250 éves évfordulója alkalmából Nyomdaköltség, útiköltség, szállásköltség 65.000,-Ft
2019.07.01. Nagy Rita Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a „Perzeption und Konzepte von Zeitgeschehen und Zeit in frühneuzeitlichen Zeitungen“ című konferencián (Graz, Karl Franzens Universität) Útiköltség, szállásköltség 88.000,-Ft
2019.07.01. Péri Benedek Orientalisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „Ninth European Conference of Iranian Studies” című konferencián (Berlin) Szállásköltség 150.000,-Ft
2019.07.08. Imre Zoltán Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián

Lexicon of the Eastern-European Avant-Garde c. project

varsói találkozóján való részvétel (Zbigniew Raszewski Theatre Institute)
Útiköltség 70.000,-Ft
2019.07.08. Knipf-Komlósi Erzsébet Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a 14. Bayerisch-Österreichische Dialektologentagung-on (Salzburgi Egyetem) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség 100.000,-Ft
2019.07.08. Müller Márta Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a 14. Bayerisch-Österreichische Dialektologentagung-on (Salzburgi Egyetem) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség 100.000,-Ft
2019.07.22. Bács Tamás Ókortudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Texts and Contexts – Ancient Egyptian Written Culture in Perspective című nemzetközi workshop szervezése Útiköltség, szállásköltség, nyomdaköltség 300.000,-Ft
2019.07.22. Falvay Dávid Romanisztikai Intézet Fordítás, lektorálás Meditare sulla vita Cristo nell’Italia basso-medievale: Un’analisi filologica című monográfia lektorálása Lektorálás 200.000,-Ft
2019.07.22. Gyöngyösi Mária Szláv és Balti Filológiai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Ludmila Sproge (Lett Egyetem, Riga) professzor előadássorozata a BA, MA és PhD-hallgatók, valamint további oroszul tudó érdeklődők számára (2019 szeptember) Útiköltség, szállásköltség 150.000,-Ft
2019.07.22. Nagy Levente Romanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Magyar, román történetek szembesítése. A nagy történeti viták anatómiája című konferencia szervezése Útiköltség, szállásköltség 300.000,- Ft
2019.07.22. Sipos Balázs Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián „European Communication Research and Education Association" nevű szervezet "Communication History Section" kétévenként rendezett konferenciáján tartandó, "How to turn an enemy into friend - and vice versa: Pro-Soviet and anti-Soviet extreme right propaganda in Hungary" című előadás megtartása (Bécs, 2019 szeptember) Regisztrációs díj 50.000 ,-Ft
2019.07.22. Takács Ádám Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „The Society for Phenomenology and the Human Sciences” éves konferenciáján (Duquesne University, Pittsburgh, Egyesült Államok, 2019 október) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség 200.000,-Ft
2019.07.22. Kenyeres János Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „Transformations: English-Canadian Writing in the Twenty-First Century – Le roman de l’extrême-contemporain au Canada francophone” konferencián (Graz,  2019 december) Útiköltség, szállásköltség 100.000,-Ft
2019.07.22. Tóth Zsuzsanna Régészettudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „Beauty and the eye of the beholder: personal adornments across the millennia” konferencián (Târgovişte, Románia, 2019 szeptember) Útiköltség 60.000,-Ft
2019.09.02. Daher Rashed Orientalisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Association for the Study of the Middle East and Africa (ASMEA) nevű szervezet éves konferenciáján (Washington, 2019. november) Útiköltség, szállásköltség 400.000 Ft
2019.09.02. Müller Márta Germanisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Boris Blahak, a Nyugat-Csehországi Egyetem (Západočeská univerzita v Plzni) és a Regensburgi Egyetem docense, német nyelvű előadásai a Germanisztikai Intézetben, 2019 októberben Útiköltség, szállásköltség 120.000 Ft
2019.09.02 Putz Orsolya Angol-Amerikai Intézet Fordítás, lektorálás A Metaphor and National Identity. Alternative Conceptualization of the Treaty of Trianon című kézirat lektorálása, amely a John Benjamins Kiadónál jelenik meg. Lektorálás 130.000 Ft
2019.09.02. Nagy Rita Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a „Perzeption und Konzepte von Zeitgeschehen und Zeit in frühneuzeitlichen Zeitungen“ című konferencián (Graz, Karl Franzens Universität) Útiköltség, szállásköltség 30.000 Ft keretnövelés
2019. 09. 30. Pálosi Ildikó Veronika Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Orosz nyelvű előadás tartása a Lobacsevszkij Nemzeti Kutató Nyizsnyij Novgorodi Állami Egyetem szervezésében megrendezésre kerülő a „Nemzeti kódok a nyelvben és az irodalomban” című nemzetközi tudományos konferencián. Szállásköltség 65.000 Ft
2019.09.30. Szabó Éva Eszter Angol-Amerikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Keynote speaker-ek meghívása a 2019. november 29-30-án az Amerikanisztika Doktori Program szervezésében megrendezésre kerülő „Az Egyesült Államok politikája és a média” című nemzetközi konferenciára. Útiköltség, szállásköltség 400.000 Ft
2019.09.30. Palágyi Tivadar Romanisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Laurence Rosier nemzetközi hírű belga nyelvész két előadást tart az ELTE Francia Nyelvi és Irodalmi Tanszéken. Útiköltség, szállásköltség 140.000 Ft
2019.10.07. Janurik Szabolcs Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Orosz nyelvű előadás tartása a „A XIX. századi orosz nyelv: az orosz publicisztika nyelvi öröksége” című nemzetközi nyelvészeti konferencián (Szentpétervár, Orosz Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete) Szállásköltség 100.000 Ft
2019.10.07. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Hazai konferencia szervezése

Valóságos könyvtár – könyvtári valóság IV. konferencia szervezése (2019. november 26-27.

Nyomdaköltség (absztraktfüzet), kiállítási segédanyagok, roll-up 100.000 Ft
2019.10.07. Velich Andrea Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az IAIE nemzetközi konferencián (Another Brick in the Wall: transforming Education: Teaching History with films), 2019 november, Amszterdam Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 200.000 Ft
2019.10.28 Knipf-Komlósi Erzsébet Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a 14. Bayerisch-Österreichische Dialektologentagung-on (Salzburgi Egyetem) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség

5.000,- Ft keretnövelés

2019.10.28 Müller Márta Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a 14. Bayerisch-Österreichische Dialektologentagung-on (Salzburgi Egyetem) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség

5.000,- Ft keretnövelés

2019.10.28 Ittzés Máté Orientalisztikai Intézet Külföldi vendégelő adó meghívása Sanchali Sarkar kutató meghívása előadás tartása céljából egy olyan témában, amely az ELTE Indológia Tanszékének kutatási és oktatási portfóliójában eddig még nem kapott hangsúlyt. Útiköltség 70.000,- Ft
2019.11.04. Friczné Terbe Erika Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Nyelv – társadalom – elme címmel nemzetközi konferencián (Újvidék) Szállásköltség 25.000,- Ft
2019.11.11. Bodó Csanád Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Multilingual and Multicultural Learning: Policies and Practices konferencián (Prága, Károly Egyetem) Regisztrációs díj, szállásköltség 126.000,- Ft
2019.11.11. Hammer Ferenc Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Külföldi vendégelő adó meghívása Prof. Josef Trappel (Salzburgi Egyetem) meghívása Szállásköltség 42.000,- Ft
2019.11.11. Finnugor Tanszék Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Indigenous Languages, Endangered Cultures című konferencia szervezése a BTK-n (2019. november 28-29.) Szállásköltség 220.000,- Ft
2019.11.18. Horváth Ildikó Nyelvi Közvetítés Intézete Nemzetközi konferencia szervezése TransELTE2020  konferencia szervezése Útiköltség, szállásköltség 300.000,- Ft
2019.11.18. Vida Tivadar Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Prof. Dr. Svend Hansen meghívása (előadások tartására a Kaukázus neolitikus településformálódását vizsgáló projekt eredményeiről, 2020 január) Útiköltség, szállásköltség 100.000 ,- Ft
2019.11.25. Erdődy Gábor Történeti Intézet Fordítás, lektorálás „Die Entstehung der modernen ungarischen bürgerlichen Nation (1790 – 1848/1849)” c. tanulmány angol fordítása a Tübingenben 2020-ban megjelenő Diversity in the Danube Region – Practices, Models, Comparisons c. tanulmánykötetben Fordítás 175.000,- Ft
2019.11.25. Farkas Orsolya Angol-Amerikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Cognitive Explorations into Metaphor and Metonymy c. konferencia megrendezése  (2020 június) Szállásköltség, nyomdaköltség 254.000,- Ft

2020

2020.01.13. Bodnár István Filozófia Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Donald Morrison (Rice University) professzor meghívása 2020 májusában (előadások tartása) Útiköltség, szállásköltség 205.000,- Ft
2020.01.13. Feld-Knapp Ilona Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Szekcióvezetés és német nyelvű előadás tartása a XIV. IVG (Intenationale Vereinigung für Germanistik) kongresszusán (Palermoi Egyetem, 2020 július-augusztus) Útiköltség, szállásköltség, részvételi díj 183.900,- Ft
2020.01.13. Perge Gabriella Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a XIV. IVG (Intenationale Vereinigung für Germanistik) kongresszusán (Palermoi Egyetem, 2020 július-augusztus) Útiköltség, szállásköltség, részvételi díj 183.900,- Ft
2020.01.13. Jávor-Szelid Veronika Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a The Third Culture Linguistics International Conference keretében (Budapest, 2020 június) Regisztrációs díj 73.700,- Ft
2020.01.20. Fábián Annamária Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Lyonban megrendezésre kerülő konferencián: Dunsinane and other contemporary rewritings and adaptations of Macbeth, a Recherches arts dramatiques anglophones contemporains szervezésében (2020 március) Útiköltség, szállásköltség 160.000,- Ft
2020.01.20. Scheibner Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Szekcióvezetés és angol nyelvű előadás tartása az International Council for Central and Eastern European Studies kongresszusán (Concordia University, Montreal, 2020 augusztus) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 327.000,- Ft
2020.01.27. Juhász Balázs Történeti Intézet Fordítás, lektorálás “The Hungarian POWs in Italy and their future prospects after WW I” című konferenciaelőadás fordítása, megjelenése a Szlovák Tudományos Akadémia kiadványában várható. Fordítás 121.920,-  Ft
2020.01.27. Tankó Gyula Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az ALTE (Association of Language Teachers in Europe) 7. nemzetközi konferenciáján (Madrid, 2020 április) Szállásköltség, regisztrációs díj 134.220,-  Ft
2020.01.27. Varga Péter Germanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Paul Celan Kelet-Közép-Európában. Születésének 100. és halálának 50. évfordulója alkalmából Budapesten megrendezésre kerülő konferencia (2020 június) Szállásköltség 400.000,- Ft
2020.02.10. Darida Veronika Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Hazai konferencia szervezése Színház és technológia – színháztudományi konferencia szervezése (2020 április, ELTE BTK) Nyomdaköltség, útiköltség 80.000,-  Ft
2020.02.10. Deáky Zita Néprajzi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a SIEF ( Société Internationale d´Ethnologie et de Folklore) 14. kongresszusán (Riga, 2020 június) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 180.000,-  Ft
2020.02.10. Novák Veronika Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Christopher Atwood professzor (University of Pennsylvania) meghívása a The Mongols in Central Europe: The Profile and Impact of their Thirteenth-Century Invasions című workshopon való részvételre (2020 március, ELTE BTK) Útiköltség,szállásköltség 350.000,- Ft
2020.02.10.

Kugler Nóra, Simon Gábor

Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Közös (angol nyelvű) előadás tartása a The Third Culture Linguistics International Conference keretében (Budapest, 2020 június) 1 fő regisztrációs díja 220,- €
2020.02.17. Kitzberger Stefan Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a British Association for Slavonic and East European Studies konferenciáján (Cambridge, 2020 április) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2020.02.17. Vadas András Történeti Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás és szekcióvezetés a Medieval Central European Research Network Gdańskban megrendezendő konferenciáján (2020 április) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 152.978,- Ft
2020.02.17. Müller Márta Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Szekcióvezetés és német nyelvű előadás tartása a XIV. IVG (Intenationale Vereinigung für Germanistik) kongresszusán (Palermoi Egyetem, 2020 július-augusztus) Útiköltség, szállásköltség, részvételi díj 190.518,- Ft
2020.02.24. Feld-Knapp Ilona Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Szekcióvezetés és német nyelvű előadás tartása a XIV. IVG (Intenationale Vereinigung für Germanistik) kongresszusán (Palermoi Egyetem, 2020 július-augusztus)

Útiköltség, szállásköltség, részvételi díj

KIEGÉSZÍTÉS
70.992,- Ft
2020.02.24. Perge Gabriella Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a XIV. IVG (Intenationale Vereinigung für Germanistik) kongresszusán (Palermoi Egyetem, 2020 július-augusztus)

Útiköltség, szállásköltség, részvételi díj

KIEGÉSZÍTÉS
70.992,- Ft
2020.02.24. Kroó Katalin Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Orosz nyelvű előadás a University of Concordia (Kanada) egyetemen megrendezésre kerülő „10th World Congress of the International Council for Central and East European Studies,” kongresszuson (2020 augusztus) Útiköltség, szállásköltség 400.000,- Ft
2020.02.24. Molnár Gábor Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Részvétel a Harvard Egyetem Világirodalmi Intézetének (IWL) szervezésében évente megrendezett nyári workshopon (Belgrád, 2020 július) Szállásköltség 200.000,- Ft
2020.03.09. Kovács András Bálint Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Society for The Cognitive Studies of the Moving Image nemzetközi tudományos társaság éves konferenciáján (2020 június, Grand Rapids, Michigan, USA) Útiköltség, szállásköltség 400.000,- Ft
2020.03.09. Zsámbékiné Domsa Zsófia Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Norvég nyelvű előadás tartása az International Association for Scandinavian Studies konferenciáján (2020 augusztus, Vilnius) Útiköltség, szállásköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft 
2020.03.09. Albert Ágnes Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Association Internationale de Linguistique Appliquée konferenciáján (2020 augusztus, Groningen) Regisztrációs díj 200.000,- Ft 
2020.03.09. Bodó Csanád Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Association Internationale de Linguistique Appliquée konferenciáján (2020 augusztus, Groningen) Útiköltés, szállásköltség 200.000,- Ft 
2020.03.09. Fábián Annamária Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Lyonban megrendezésre kerülő konferencián: “Dunsinane and other contemporary rewritings and adaptations of Macbeth”, a Recherches arts dramatiques anglophones contemporains szervezésében (2020 március) Útiköltés, szállásköltség (keretkiegészítés)

15.000,- Ft

(keretbővítés)
2020.03.09. Ilyefalvi Emese Néprajzi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Részvétel a Digital Humanities Summer Institute kollokviumain és nemzetközi konferenciáján angol nyelvű előadás tartásával (2020 június, Victoria, Kanada) Útiköltség, szállásköltség 400.000,- Ft
2020.03.23. G. Etényi Nóra Történeti Intézet Fordítás, lektorálás „Protestáns „Athleta Christi” a visszafoglaló háború propagandájában. Georg Friedrich württembergi herceg halála Kassán 1685-ben” című tanulmány fordítása a Central European Histories című kari folyóiratba Fordítás 122.500,- Ft
2020.06.22. Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az IADA 2020 online konferencián (2020 szeptember) Regisztrációs díj 80 EUR
2020.06.29. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Fordítás, lektorálás Az Academic libraries as the flagships of publishing trends in LIS: a complex analysis of rankings, citations and topics of research című, a The Journal of Academic Librarianship Q1-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 106.873,- Ft
2020.07.20. Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az IADA 2020 online konferencián (2020 szeptember) Regisztrációs díj

10 EUR

(keretbővítés)
2020.07.20. Mészáros Orsolya Régészettudományi Intézet Fordítás, lektorálás A Plébániatemplomok és koldulórendek a késő középkori magyar városokban. Topográfiai megközelítés. c. (konferencia előadás alapján készült) tanulmány fordítása a Brill kiadónál megjelenő „Towns as Living Spaces in Central Europe: Static and Dynamic Aspects of Late Medieval Urban Communities” c. tanulmánykötetbe Fordítás 154.102,- Ft
2020.09.14. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Fordítás, lektorálás A Personal Digital Legacy Preservation by Libraries című, a Journal of Librarianship & Information Science Q1-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 173.978,- Ft
2020.11.09. Barna Ferenc Régészettudományi Intézet Fordítás, lektorálás A Brigetio legiotáborában 2015 nyarán végzett régészeti feltárás éremanyaga című, a Magyar Numizmatikai Társulat Acta Numismatica Hungarica c. folyóiratában megjelentetni tervezett tanulmány fordítása angol nyelvre. Fordítás 77.514,- Ft

2021

2021.01.25. Kató Péter Történeti Intézet Fordítás, lektorálás A Journal of Ancient Civilizations 2021-es számában megjelenendő Wealthy Koans around 200 BC in the Context of Hellenistic Social History című tanulmány nyelvi lektorálása Lektorálás 120.000,- Ft + ÁFA
2021.01.25. Nagy Edina Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Waiting Room: A case study on Women Healers and Patients on the Periphery of Medicine c. előadás tartása a birminghami egyetemen rendezendő „Art History 2021 Annual Conference Contemporary Art, Health and Medicine” paneljében (2021 április) Konferencia részvételi díj 90.000,- Ft
2021.01.25. Szabó Gábor Régészettudományi Intézet Fordítás, lektorálás Archäologische Spuren zu kriegerischen Auseinandersetzungen in spätbronzezeitlichen und früheisenzeitlichen befestigten Siedlungen in Nordostungarn című (konferencia előadás alapján készült) tanulmány fordítása a Habelt kiadónál megjelenő „Prehistoric Conflict Research. The Early History of War and Conflict” című tanulmánykötetbe Fordítás 115.385,- Ft
2021.01.25. Zsámbékiné Domsa Zsófia Germanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Trauma og minne i Jon Fosses Stengd gitar (A trauma és emlékezet Jon Fosse Zárt gitár című regényében) című előadás tartása a 2021. évi IASS (International Association for Scandinavian Studies) konferencián (Vilnius, 2021 augusztus) Konferencia részvételi díj 11.000,- Ft
2021.01.25. Molnár Gábor Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás online nemzetközi konferencián “no mothlike plunge”: Self-Immolating Moths from Pynchon to Persia című előadás tartása a “World Literature and the Minor: Figuration, Circulation, Translation” konferencián (Leuven, 2021 május) Regisztrációs díj 15.000,- Ft
2021.02.22. Nagy Balázs Történeti Intézet Előadás online nemzetközi konferencián The Fourth Biennial Conference of the Medieval Central Europe Research Network (MECERN) online konferenciáján való részvételhez szükséges regisztrációs díj biztosítása. Előadás címe: Reflections for the 1241-42 Mongol Invasion of Hungary in the Medieval European Historiography Regisztrációs díj 30,- €
2021.04.12. Réthelyi Orsolya Germanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Tudományos konferencia „Translating minorities and conflict in literature” (Córdoba), előadás címe: Translating poetry between peripheral languages: The Bor Notebook of Miklós Radnóti Regisztrációs díj 75,- €
2021.04.12. Slíz Marianna – Farkas Tamás Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Fordítás, lektorálás Dynamics of the modern Hungarian given name system című, közösen írt angol nyelvű folyóiratcikk nyelvi lektoráltatása. A cikk az „Onoma” című nemzetközi névtudományi folyóiratban jelenik meg. Lektorálás 66.770,- Ft
2021.04.19. Rada Roberta Germanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián „Aktuelle Trends in der phraseologischen und parömiologischen Forschung weltweit 3. Internationale Tagung zur Phraseologie und Parömiologie am Institut für Germanistik der Universität Wrocław” nemzetközi konferencián előadás tartása, előadás címe: Ob sie zu Phrasemen der deutschen Sprache werden? Wortverbindungen in der Sprache der Coronakrise im Deutschen und Ungarischen. A tanulmány a „Linguistische Treffen in Wrocław” c. folyóiratban jelenik meg. Regisztrációs díj 35,- €
2021.05.10. Báder Petra Romanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Az Asociación Mexicana de Estudios en Estética (Mexikói Esztétikatudományi Társaság) 2021. szeptemberi online konferenciáján előadás tartása: Anomalías humanas: obscenidad y animalización en Lina Meruane y Pedro Juan Gutiérrez (Emberi anomáliák: obszcenitás és állattá-leendés Lina Meruane és Pedro Juan Gutiérrez műveiben) Regisztrációs díj 800,- MXN 
2021.05.10. Farkas Tamás Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás online nemzetközi konferencián A Nemzetközi Névtudományi Társaság (International Council of Onomastic Sciences) 2021 augusztusi online konferenciáján előadás tartása: Challenges and mistakes in the translation of proper names  Regisztrációs díj 400,- PLN 
2021.05.10. Slíz Marianna Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás online nemzetközi konferencián A Nemzetközi Névtudományi Társaság (International Council of Onomastic Sciences) 2021 augusztusi online konferenciáján előadás tartása: Differences in the applicability of feminine and masculine names in the historical study of cults of saints Regisztrációs díj 400,- PLN
2021.05.17. Daher Rashed Orientalisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián z „International Migration, Integration and Social Cohesion in Europe” 2021 júliusi online konferenciáján előadás tartása: A crisis from the bottom up. Terror, migration, and self-defense in the case of Ahmed H. in Hungary Regisztrációs díj 90,- €
2021.05.17. Ilyefalvi Emese Néprajzi Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Angol nyelvű tudományos előadás tartása az ISFNR (International Society for Folk Narrative Research) zágrábi kongresszusán Looking through the digital database of Hungarian verbal charms címmel Regisztrációs díj 70,- €
2021.05.17. Teller Katalin Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Austrian Studies Association 2021. évi, „National and postnational perspectives in / from / towards Austria // Nationale und postnationale Perspektiven in/aus/auf Österreich” című konferenciáján panel szervezés és előadás tartása: Schüsse und Schmuggel. Verquickungen in den Besatzungszonen von Wien bei Milo Dor und Reinhard Federmann Regisztrációs díj 50.485,- Ft
2021.05.17. Vaskó Ildikó Germanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 17. Nemzetközi Pragmatikai Konferencián (IPRA): The meta-pragmatic role of discourse markers, the case of „hiszen” Regisztrációs díj 58.000,- Ft
2021.05.31. Bene László Filozófia Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Részvétel az International Society for Neoplatonic Studies 18. konferenciáján, angol nyelvű előadás tartása: Plotinus' account of time in the treatise On the Genera of Being (Enn. VI.1–3 [42–44] Regisztrációs díj 120,- EUR
2021.05.31. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Fordítás, lektorálás Views of Academic Library Directors on Artificial Intelligence: a Representative Survey in Hungary című, a New Review of Academic Librarianship Q1-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 38.219,-  Ft
2021.06.21. Gósy Mária Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 4th International Workshop on the History of Speech Communication Research keretében: On phonetic transcription: achievements of creative minds (Prága, 2021. augusztus) Regisztrációs díj 120,-  EUR
2021.07.19. Falvay Dávid Romanisztikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Olasz nyelvű előadás (Dante e le Meditationes Vitae Christi) az alábbi rendezvényen: Congresso Dantesco Internazionale, Alma Dante 2021 (Ravenna, 2021 szeptember) Regisztrációs díj 50,- EUR
2021.07.19. Kosztolánczy Tibor Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás online nemzetközi konferencián A révkomáromi Selye János Egyetem XIII. Nemzetközi Konferenciáján angol nyelvű előadás tartása A nemzetiségi kulturális identitás nyelvi és irodalmi dimenziói szekcióban (2021 szeptember) Regisztrációs díj 60,- EUR
2021.07.19. Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás online nemzetközi konferencián From The Budapest File to the English Apocalypse: Identity, Locality, and Language in the Poetry of George Szirtes c. előadás tartása a Spanish Society for the Study of Popular Culture által szervezett online konferencián (Kassa, 2021 október) Regisztrációs díj 50,- EUR
2021.07.19. Zsámbékiné Domsa Zsófia Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Counting to Zero – Time and space in Kristofer Grønskag’s play for youth c. előadás tartása a The 16th biannual conference of the Nordic Association for Literary Research konferencián (Trondheim, 2021 december) Regisztrációs díj, útiköltség, szállásköltség 200.000,- Ft
2021.07.29. Deres Kornélia Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás online nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás (Activated Viewers, Political Agendas, and New Images) tartása a „Modern Visuality and Nineteenth-Century Performance” című nemzetközi konferencián (University of Exeter, 2021. szeptember) Regisztrációs díj 30,- EUR
2021.09.06. Bella Katalin Könyvtár- és Információtudományi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az International Workshop: Fire Management in the Early Modern Age című nemzetközi konferencián (University of Neuchâtel, 2021 szeptember) Útiköltség 56.791,- Ft
2021.09.13. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Fordítás, lektorálás A Remaining futureproof: Lasting librarian roles in managing digital collections című The Reference Librarian Q1/Q2-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 68.771,- Ft
2021.09.27. Daher Rashed Orientalisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Association for the Study of the Middle East and Africa (ASMEA) nevű szervezet éves konferenciáján (Washington, 2019. november)

Útiköltség, szállásköltség

342.847,- Ft
2021.10.04. Gyóni Gábor Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Az orosz Észak kultúrája régészeti kutatások fényében című nemzetközi konferencián (Oroszország, Szurgut, 2021 november)

Útiköltség,

szállásköltség, vízum díja
340.000,- Ft
2021.10.18. Palágyi Angela Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Orosz nyelvű előadás tartása Az orosz mint idegen nyelv oktatásának aktuális kérdései a globális változások tükrében című nemzetközi konferencián (Törökország, Isztambul, 2021 november)

Útiköltség, 

szállásköltség, regisztrációs díj
180.000,- Ft
2021.10.25. Timár Andrea Angol-Amerikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Prof. Robert Eaglestone (Royal Holloway, University of London) meghívása előadás tartására (2022 május / június) Útiköltség, szállásköltség 200.000,- Ft
2021.11.08. Albert Ágnes Erzsébet Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az American Association for Applied Linguistics konferenciáján (USA, Pittsburgh, 2022 március) Útiköltség 200.000,- Ft
2021.11.08. Dóczi Brigitta Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az American Association for Applied Linguistics konferenciáján (USA, Pittsburgh, 2022 március) Útiköltség 200.000,- Ft
2021.11.08. Kiss Farkas Gábor, Lovas Borbála, Förköli Gábor Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Fordítás, lektorálás A Companion to Humanism in East Central Europe: Hungary kötet lektorálásának befejezése Lektorálás 500.000,-  Ft
2021.11.08. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Fordítás, lektorálás Az Aspects of the long-term preservation of digitized catalogue data: analysis of the databases of integrated collection management systems című, a Preservation, Digital Technology & Culture  Q1-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 51.139 ,- Ft
2021.11.08. Wein Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az American Association for Applied Linguistics konferenciáján (USA, Pittsburgh, 2022 március) Szállásköltség 200.000,- Ft
2021.11.29. Mészáros Orsolya Régészettudományi Intézet Hazai konferencia szervezése Tudományos konferencia az Intézet nyugállományú oktatójának 70. születésnapja tiszteletére Nyomdaköltség 65.000,- Ft
2021.12.06. Brózik-Piniel Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a PLL4 Psychology of Language Learning Conference 2022 konferencián (Kanada, Cape Breton University, 2022 június) Szállásköltség 360.000,- Ft
2021.12.06. Feld-Knapp Ilona Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű plenáris előadás tartása a XVII. IDT (Internationale Tagung der Deutschlehrerinnen und Deutschlehrer) konferencián (Bécsi Egyetem, 2022 augusztus) Útiköltség, szállásköltség 200.000,- Ft
2021.12.06. Kálmán Csaba Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a PLL4 Psychology of Language Learning Conference 2022 konferencián (Kanada, Cape Breton University, 2022 június) Útiköltség, szállásköltség 400.000,- Ft
2021.12.06. Rada Roberta Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a Germanistik im Wandel. Finnische Germanistentagung nemzetközi konferencián (Finnország, University of Oulu, 2022 május) Útiköltség, szállásköltség 200.000,- Ft
2021.12.06. Robin Edina Nyelvi Közvetítés Intézete Nemzetközi konferencia szervezése TransELTE 2022 - 24. alkalommal megszervezett nemzetközi fordítástudományi konferencia (2022 április) Útiköltség, szállásköltség 600.000,- Ft
2021.12.06. Tamás Ábel, Kozák Dániel

Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet

Ókortudományi Intézet
Nemzetközi konferencia szervezése Framing Poetry: The Dynamic of Inside and Outside in Ancient Poetic Texts című nemzetközi konferencia szervezése (2022 június) Útiköltség, szállásköltség 800.000,- Ft
2021.12.13 Anders Alexandra Régészettudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése European Assotiation of Archaeologists (EAA) 28. éves találkozójának megrendezése (2022 augusztus-szeptember) Szállásköltség, nyomdaköltség 764.000,- Ft
2021.12.13 Palágyi Tivadar Romanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Colloque Liberté d’expression et liberté de la presse megrendezése (2022 április) Útiköltség, szállásköltség, nyomdaköltség 695.000,- Ft

2022

2022.01.10. Cantiran, Élise Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az „Émile Zola, Naturalism, and Protest” c. nemzetközi konferencián, az Association Internationale Zola et Naturalisme szervezésében (University of Alabama, 2022 március) Útiköltség 350.000 Ft
2022.01.24. Falvay Dávid Romanisztikai Intézet Lektorálás Az Eötvös kiadó Vernacular Hagiography and Meditation Literature in Late Medieval Italy c. tanulmánykötetében első közlésben megjelenő „The Italian Manuscripts of the Meditationes Vitae Christi” című angol nyelvű tanulmány lektorálása Lektorálás 85 983,- Ft
2022.01.31. Körmendi Tamás Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a XXXV. Nemzetközi Genealógiai és Heraldikai Kongresszuson (Cambridge, 2022 augusztus) Részvételi díj, szállásköltség 200.000,- Ft
2022.02.07. Báder Petra Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Spanyol nyelvű előadás tartása a IX Coloquio Internacional de Estudios Latinoamericanos de Olomouc konferencián (Olomuc, Palacky Egyetem, 2022 április) Részvételi díj 120 EUR
2022.02.14. Szesztay Margit Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop („Five-minute activities for learner well-being”) tartása a 55th IATEFL International Conference eseményen (Belfast, 2022 május) Szállásköltség 180.000,- Ft
2022.02.14. Pohl Uwe Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop (Engage(d) – my favourite interactive work modes in class) tartása a 27th International IATEFL Slovenia Conference szakmai rendezvényen (Moravske Toplice, 2022 március) Részvételi díj, szállásköltség 72.200,- Ft
2022.02.21. Pap Andrea Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Olasz nyelvű előadás tartása a XXII International Congress of the Italian Association of Applied Linguistics konferencián (Nápoly, 2022 május) Szállásköltség 110.000,- Ft
2022.02.21. Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 7th Interdisciplinary Symposium on the Heritage of Western Greece „Paideia and Performance” konferencián (2022 május-június) Részvételi díj, szállásköltség 200.000,- Ft
2022.02.21. Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Workshop on preaching in East-Central Europe című nemzetközi konferencián. Útiköltség 30.000,- Ft
2022.03.07. Ilyefalvi Emese Molnár Gábor Tamás Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Religions and States of Freedom című konferencián (Cork, 2022 június) Részvételi díj, útiköltség 200.000,-
2022.03.07. Kulcsár-Szabó Zoltán Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a Zágrábi Egyetem Szlavisztikai Intézete és az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetén működő Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport közös Strategies of Documentary Fiction and Contemporary Literature – Dokumentarische Strategien und Gegenwartsliteratur című konferenciáján (Lovran, 2022 május) Útiköltség 60.000,-
2022.03.07. Menczel Gabriella Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Spanyol nyelvű előadás tartása a X Congreso de CEISAL/NOLAN 2022 SYMPOSIA nemzetközi konferencián (Helsinki, 2022 június) Részvételi díj, útiköltség 200.000,-
2022.03.07. Molnár Gábor Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Zágrábi Egyetem Szlavisztikai Intézete és az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetén működő Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport közös Strategies of Documentary Fiction and Contemporary Literature – Dokumentarische Strategien und Gegenwartsliteratur című konferenciáján (Lovran, 2022 május) Útiköltség 60.000,-
2022.03.21. Bene László Filozófia Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás a Plato’s Sophist and Plotinus’ Treatise On the Genera of Being (Ennead VI.2) című konferencián (Reykjavík, 2022 május) Útiköltség 100.000,- Ft
2022.03.21. Horváthy Sára Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Francia nyelvű előadás tartása a «Vous avez dit “authentiques”?» című konferencián (Liège, 2022 május) Útiköltség, szállásköltség 140.000,- Ft
2022.03.21. Smid Róbert Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Zágrábi Egyetem Szlavisztikai Intézete és az ELTE BTK Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetén működő Általános Irodalomtudományi Kutatócsoport közös Strategies of Documentary Fiction and Contemporary Literature – Dokumentarische Strategien und Gegenwartsliteratur című konferenciáján (Lovran, 2022 május) Útiköltség 60.000,- Ft
2022.03.21. Szilágyi Ágnes Judit Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az V. Congreso Internacional Sobre Iberoamérica konferencián (Athén, 2022 május) Részvételi díj 100.000,- Ft
2022.03.28. Dudlák Tamás Kortárs Arab Világ Központ Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Három angol nyelvű előadás tartása a British International Studies Association (BISA) éves konferenciáján. Szállásköltség, regisztrációs díj 150.000,- Ft
2022.03.28. Pogány Ágnes Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Szekció szervezése és angol nyelvű előadás tartása a XIX. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszuson (WEHC) Párizsban, részvétel a Nemzetközi Gazdaságtörténet i Társaság (IEHA) közgyűlésén Útiköltség, részvételi díj 197.000,- Ft
2022.04.04. Csippán Péter Régészettudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián 2 angol nyelvű előadás tartása a European Association of Archaeologists budapesti konferenciáján Regisztrációs díj, éves tagdíj 81.700,- Ft
2022.04.04. Klement Judit Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Párizsban a XIX. Nemzetközi Gazdaságtörténeti Kongresszuson (WEHC) Útiköltség, részvételi díj 191.070,- Ft
2022.04.11. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Lektorálás A Libraries and Financial Literacy című, a Reference Services Review Q1-es SJR-besorolású, IF-os, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 86.720,- Ft
2022.04.11. Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Lektorálás A MaxWhere: 3D VR Library Spaces in Hungary című, a Library Philosophy and Practice Q2-es SJR-besorolású nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 62.289,- Ft
2022.04.11. Varga Zsuzsanna Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Rural History Organisation (EURHO) nemzetközi konferenciáján (Rural History) „Agricultural modernisation as a trans-systemic transfer: the Hungarian case in the Cold War era” címmel. Szállásköltség 190.000,- Ft
2022.04.25. Mezei Bálint Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása Sixth Annual Tartu Conference on Russian and Eastern European Studies konferencián The Last Generation of Soviet Veterans in Post-Soviet Eastern Europe címmel. Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.05.02 Ambrus Gergely Filozófia Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása „Physicalism in Logical Empiricism: the Myth of Mental Antirealism” címmel a HOPOS (the International Society for the History of Philosophy of Science) 14. nemzetközi konferenciáján Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 400.000,- Ft
2022.05.16 Czigányik Zsolt Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Utopian Studies Society (Europe) által szervezett konferencián előadás tartása „Utopia and democracy in an East Central European perspective” címmel Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 180.000,- Ft
2022.05.16 Delphine Jayot és Cseppentő István Romanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi tudományos konferencia szervezése Falubert születésének 200. évfordulója alkalmából Szállásköltség 798.000,- Ft
2022.05.16 Sereg Judit Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Shakespeare, Austen and Audiovisual Translation: The Classics Translated on Screen c. konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.05.16 Varga Orsolya Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Nemzetközi Néderlandista Szövetség (IVN – Internationale Vereniging voor Neerlandistiek) által szervezett konferencián „Hoed tapijt en mouw” of „zon en heet dobbelsteen”? Enkele kwesties van vertalen van jeugdliteratuur („Kalap, szőnyeg és ingujj” vagy „nap és forró dobókocka”? Az ifjúsági- és gyermekirodalom fordításának néhány kérdéséről) címmel Útiköltség és regisztrációs csomag 200.000,- Ft
2022.05.23 Ciegerné Novák Veronika Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Passages from Antiquity to the Middle Ages VIII. Experiencing Space nemzetközi történettudományi konferencián Writing urban walks. Practices and representations of everyday itineraries in late medieval Paris címmel Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.05.23 Pikli Natália Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Európai Anglisztikai Társaság (ESSE: European Society for the Study of English) 2022-es mainzi konferenciáján “Beyond the Iron Curtain”: Shakespeare in (Central) European Theatres between 1989- 2019: Introduction - Shakespeare and Political Theatre. címmel Szállásköltség 200.000,- Ft
2022.05.23 Szabó Éva Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása az Európai Anglisztikai Társaság (ESSE: European Society for the Study of English) 2022-es mainzi konferenciáján Lessons learnt from online education during the Covid-19 pandemic: an interview study with university students on their perceived gains and challenges / Az online oktatás tanulságai a Covid-19 járvány idején: interjú tanulmány egyetemi hallgatókkal fejlődésről és kihívásokról Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.06.13 Kósa Gábor Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Revisiting Mānī’s Visit to India: A buddhist interpretation of the Chinese painting ʻHagiography (3)’ címmel a Tenth Conference of the International Association of Manichean Studies konferencián Regisztrációs díj és útiköltség 200.000,- Ft
2022.06.13 Kenn Richard Mouritzen Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Places and Geographies of Scandinavian Studies címmel az „ADTS 22” konferencián Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2022.06.13 Nyusztay Iván Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Desire, Disembodiment and Cynicism in Albert Camus’s The Stranger and Samuel Beckett’s First Love címmel a Lost Bodies: Beckett, Gender and Sexuality konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.06.13 Scheibner Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Workers' Charity and Elite Refugee Aid: British Society in Humanitarian Action after the 1956 Hungarian Revolution címmel a Precarity: ASEEES 54th Annual Convention konferencián Útiköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2022.06.20 Józan Ildikó Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartásan a XIII. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson (International Congress for Finno-Ugric Studies) Szállás- és útiköltség, biztosítás, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.06.20 Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a 21st International Congress on Ancient Bronzes konferencián „A modified reconstruction of the serpent column at Delphi” címmel Regisztrációs díj 100,- EUR
2022.06.27 Eszenyi Réka Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a Néderlandisták Nemzetközi Egyesületének (IVN) háromévenként megrendezett konferenciáján Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 150.000,- Ft
2022.06.27 Horn Ildikó Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Háromnapos nemzetközi konferencia szervezése Szállásköltség 800.000,- Ft
2022.06.27 Francis J. Prescott-Pickup Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Society for the Study of English Conference 2022-n Szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2022.07.04 Bartus Dávid Régészettudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése 21. International Congress on Ancient Bronzes konferencia szervezése Útiköltség, honlap és regisztrációs rendszer, arculatterv és grafikai kivitelezés 750.000,- Ft
2022.07.04 Feld-Knapp Ilona Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Részvétel és előadás a 6. MGV (Mitteleuropäischer Germanistenverband) nemzetközi kongresszuson Szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2022.07.04 Kovács Kristóf Lajos Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Lyonban a „Femmes d’affaires au XIXe siècle. Regards rétrospectifs sur l’entrepreneuriat féminin" című workshopon „The Story of Rosa – The Fall of a Female Entrepreneur in the 19th Century Pest-Buda” címmel Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2022.07.04 Patay-Horváth András Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A „Competition and Cooperation in the Ancient World“ c. nemzetközi workshop szervezése Szállás- és útiköltség 400.000,- Ft
2022.07.04 Perge Gabriella Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Részvétel és előadás a 6. MGV (Mitteleuropäischer Germanistenverband) nemzetközi kongresszuson Szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2022.07.04 Zsadányi Edit Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a XIII. Nemzetközi Finnugor Kongresszuson (International Congress for Finno-Ugric Studies) Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.09.05 Hargitai Márta Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az ESRA European Shakespeare Research Association Conference-en Regisztrációs díj 63.000,- Ft
2022.09.05 Juhász Balázs Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a The Global Impact of the March on Rome konferencián Útiköltség 200.000,- Ft
2022.09.05 Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián „In the Land of the Giants: Poetry for Children by George Szirtes” című online előadás megtartása a Spaces/Places of Growing Up: Mapping the Geographies of Childhood című konferencián a Department of English, Ramakrishna Sarada Mission Vivekananda Vidyabhavan, Kolkata és a The Critical Childhoods and Youth Studies Collective szervezésében Regisztrációs díj 30.000,- Ft
2022.09.06 Hoppál Krisztina Kinga Régészettudományi
Intézet
Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 22nd Congress of the Indo-Pacific Prehistory Association (IPPA22) konferencián Útiköltség 400.000,- Ft
2022.09.12 Pogány Ágnes Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Entrepreneur versus Capital – Capital versus Entrepreneur. Two aspects of one relationship in Central Europe of the 19th and 20th century című konferencián Útiköltség 97.000,- Ft
2022.09.12 Pogány Ágnes Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a “Firms, Wars, and Ethics in the Business History of Central and Eastern Europe and Russia”  című konferencián Szállásköltség 200.000,- Ft
2022.09.19. Dudlák Tamás Orientalisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az ASMEA konferenciáján Szállás- és útiköltség 400.000,- Ft
2022.09.26 Balogh Mátyás Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Indiana University-n megrendezésre kerülő nemzetközi mongolista konferencián Részvételi díj 50.000,- Ft
2022.09.26 Deme Andrea Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Zágrábi Egyetem által szervezett nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.09.26 Molnár Gábor Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Network for Short Fiction Studies nevű szervezet nemzetközi konferenciáján Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.09.26 Polyák Gábor Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Netzwerk Medienstrukturen tudományos szervezet konferenciáján Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2022.10.10 Bene László Filozófia Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi mini-workshop, melynek középpontjában az újplatonikus mozgáselmélet áll, melyet a cikkek különféle aspektusokból világítanak meg. Szállás- és útiköltség 600.000,- Ft
2022.10.17 Horváth Alíz Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás az Association for Asian Studies (AAS) éves konferenciáján Szállásköltség 400.000,- Ft
2022.10.17 Pomázi Bence Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás az International Semantic Conference, InSemantiC 2022-n Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 150.000,- Ft
2022.11.07 Brózik-Piniel Katalin Angol-Amerikai Intézet Külföldi vendégoktató meghívása A vendégelőadó két előadást fog tartani. Az egyiket az Anglisztika mesterképzés (MA) szakos Angol Alkalmazott szakirányon tanuló hallgatóknak a másikat pedig egy szélesebb közönségnek, az Anglisztika alapképzés (BA) szakon és tanárszakon (OTAK) tanuló hallgatóknak. Szállásköltség 250.000,- Ft
2022.11.14 Bátorfy Attila Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a Captured Media - Researching Media Systems in and after Transitions c. konferencián Szállásköltség 130.000,- Ft
2022.11.14 Palágyi Angela Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a Colloque international de linguistique „La guerre des langues : illusion ou réalité ? Perspectives interdisciplinaires” nemzetközi nyelvészeti konferenciánnnn Útiköltség 330.000,- Ft
2022.11.14 Palágyi Tivadar Romanisztika Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a Colloque international de linguistique „La guerre des langues : illusion ou réalité ? Perspectives interdisciplinaires” nemzetközi nyelvészeti konferenciánnnn Útiköltség 330.000,- Ft
2022.11.14 Simon Attila Magyar Irodalom és Kultúratudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Előadás a Allegories of Breathing c. konferencián Szállás- és útiköltség 800.000,- Ft
2022.11.21 Janczer Dóra Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a British Society for Eighteenth-Century Studies éves konferenciáján Szállásköltség és regisztrációs díj 200.000,- Ft
2022.11.21 Klemmné Dr. Gonda Zsuzsa Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a 14th International Conference for Theory and Practice in Education c. konferencián Regisztrációs díj 60,- €

2023

2023.01.16. Kroó Katalin Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a XVIII Symposium of IDS Az International Dostoevsky Society 18. Nemzetközi Konferenciáján Útiköltség 400.000 Ft
2023.01.16. Szesztay Margit Angol-Amerikai Intézet Workshop tartása nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop tartása a „56th IATEFL International Conference” eseményen Szállás- és útiköltség 200.000 Ft
2023.01.23 Uwe Pohl Angol-Amerikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Külföldi vendégelőadó meghívása egy közös projekt elindításaként – témája a tanárjelölt hallgatók szakmai fejlődésének támogatása órai megfigyelések segítségével. Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.01.23 Price Beatrix Ildikó Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop (”Sustaining Associations of Language Teachers (SALT) – keeping ELTAs alive”) tartása a 56th IATEFL International Conference eseményen Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.01.23 Sereg Judit Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Didactic Audiovisual Translation and Media Accessibility 1. nemzetközi konferencián Szállásköltség és regisztrációs díj 200.000,- Ft
2023.01.23 Simon Gábor Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Georgetown University Round Table on Linguistics (GURT) 2023 Construction Grammars and NLP (CxGs + NLP) Workshop szekciójában Szállásköltség 330.000,- Ft
2023.01.30 Uwe Pohl Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop tartása a „28th International IATEFL Slovenia Conference” szakmai rendezvényen Szállásköltség és regisztrációs díj 150.000,- Ft
2023.02.06 Bartus Dávid Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. habil. Agnieszka Tomas, a Varsói Egyetem docensének meghívása két előadás megtartására a római kori legiotáborokkal kapcsolatos kutatási projektjének bemutatása keretében, valamint a két intézmény közötti régészeti együttműködések megindításával kapcsolatos egyeztetésekre. Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.02.06 Hermann Veronika Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Doing Global Media Studies: Theories, Practices, Reflections c. konferencián Útiköltség 300.000,- Ft
2023.02.06 Imre Zoltán Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Association for The Studies of Theatre and Performance 2023-as Dimensions of Dramaturgy című, az Aarhusi Egyetem által szervezett konferencián Útiköltség és regisztrációs díj 225.000,- Ft
2023.02.06 Müllner András Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Lektorálás A Traces of Blood: Visualising Antisemitism in Hungary, 1882-present c. kötet egy tanulmányának angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 30.000,- Ft
2023.02.13 Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Lektorálás Az Italian codices in Eötvös Loránd University Library, Budapest című, a Bibliothecae.it, nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat (Bolognai Egyetem) által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása Lektorálás 101.408,- Ft
2023.02.13 Soós Anita Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az IASS 34. Health and Happiness in Nordic Literature and Culture konferenciáján a norvégiai Tromsøben. Útiköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2023.02.13 Szilágyi Gál Mihály Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A Society for European Philosophy éves vándoronferenciájának megszervezése az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete és a Filozófiai Intézet együttműködésével. Szállás- és útiköltség 345.000,- Ft
2023.02.13 Vaskó Ildikó Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 18. Nemzetközi Pragmatikai Konferencián. Útiköltség és regisztrációs díj 240.000,- Ft
2023.02.13 Vécsey Virág Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Online előadás támogatása: SAS (Society for Aniamtion Studies) éves konferenciáján. Regisztrációs díj 75.000,- Ft
2023.02.20 Filyó Fanni Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Francia nyelvű előadás tartása (Pseudonymes comme métaphores sur YouTube?) a XIV. Nemzetközi Szlengkonferencián Részvételi díj, szállás- és útiköltség 170.000,- Ft
2023.02.20 Horváth Alíz Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a World History Association (WHA) éves konferenciáján Regisztrációs díj és szállásköltség 400.000,- Ft
2023.02.20 Juhász Lajos Régészettudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése

Nemzetközi konferencia szervezése Water divides – water connects

Roman military, commercial and cultural contacts from the Middle Danube to the Black Sea címmel
Útiköltség és nyomdaköltség 800.000,- Ft
2023.02.20 Kovács Máté Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Francia nyelvű előadás tartása (La métaphore dans les romans de Zarca) a prágai Károly Egyetemen megrendezendő XIV. Nemzetközi Szlengkonferencián Részvételi díj, szállás- és útiköltség 170.000,- Ft
2023.02.20 Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Experiencing Landscape in Antiquity 3 c. nemzetközi konferencián Szállásköltség 275.000,- Ft
2023.02.20 Szabó Dávid Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Francia nyelvű előadás tartása (Les métaphores dans le langage de Georges Brassens) a párizsi Sorbonne közreműködésével Prágában szervezett XIV. Nemzetközi Szlengkonferencián Részvételi díj, szállás- és útiköltség 170.000,- Ft
2023.02.20 Szilágyi Gál Mihály Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a németországi Rhetoric Society 8. éves konferenciáján Részvételi díj 90.000,- Ft
2023.02.27 Ilyefalvi Emese Néprajzi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a SIEF csehországi 4 napos tudományos kongresszusán Uncertanities around a university archive – building a digital archive for the Institute of Ethnography and Folklore at Eötvös Loránd University címmel Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 234.000,- Ft
2023.02.27 Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 14. Celtic Conference in Classics Laconian Perspectives for a New Millennium c. szekciójában Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 300.000,- Ft
2023.02.27 Simon Attila Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Israel Society for the Promotion of Classical Studies (ISPCS) 50th Annual Conference-én Ra’anana-ban (Izrael), az Open University-n Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 400.000,- Ft
2023.02.27 Simon Gábor Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Georgetown University Round Table on Linguistics (GURT) 2023 Construction Grammars and NLP (CxGs + NLP) Workshop szekciójában Regisztrációs díj 65.000,- Ft
2023.02.27 Szabó Dániel Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Annalisa Lo Monaco, az olasz Universitá degli Studi di Roma – La Sapienza egyetem oktatójának meghívása két előadás megtartására Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.02.27 Szabó Gábor Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. Bernard Heeb, a berlini Neues Museum osztályvezető régészének meghívása három előadás megtartására Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.02.27 Szabó-Törpényi Annamária Ulla Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a PTE Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar (Anglisztika Intézet, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet), a Pécsi Tudományegyetem Diaszpóra Projekt Hálózata, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Területi Bizottsága DIASPORA2023 – Communities Beyond Borders / Határtalan Közösségek című nemzetközi konferenciáján Részvételi díj és útiköltség 32.000,- Ft
2023.03.06 Falvay Dávid Romanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A Meditationes Vitae Christi kapcsán interdiszciplináris konferencia szervezése, mely során a meghívott nemzetközi tudósok előadásukkal összegzik az eddigi eredményeket és kijelölik a kutatás további irányát. Szállás- és útiköltség 774.000,- Ft
2023.03.06 Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 15th International Conference of the Estonian Association of Comparative Literature: Trauma and Healing: Storying Lives, Literary Engagements, Entangled Memories eseményen Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.03.13 Dávid Gergely András Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a XIX. Pedagógiai Értékelési Konferencia – PÉK 2023 konferencián Regisztrációs díj 44.450,-
2023.03.13 Pogány Ágnes Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Teresa Da Silva Lopes professzor (University of York), EBHA elnök meghívása a The Impact of Deglobalisation and Trade Wars on Industry Dynamics: Norwegian Cod Fish and Portuguese Port Wine, 1920s-1940 című előadás megtartására Útiköltség 102.150,- Ft
2023.03.13 Strausz László Művészetelméleti és Médiatudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Network for Cinema and Media Studies (NECS) Care Konferencián Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.03.13 Vincze Teréz Művészetelméleti és Médiatudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Network for Cinema and Media Studies (NECS) Care Konferencián Útiköltség 130.000,- Ft
2023.03.20 Dudlák Tamás Orientalisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása Sub-state diplomacy at work – The KRG and the Syrian conflict címmel a Kurdish Studies Conference-en a London School of Economics Közel-Kelet Központjában Szállásköltség 261.000,- Ft
2023.03.20 Margitházi Beáta
Tímea
Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 29. Visible Evidence nemzetközi konferencián, az Udinei Egyetemen Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 253.000,- Ft
2023.03.20 Perge Gabriella Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Német nyelvű előadás tartása a FIPLV / NBR Future of Languages című konferenciáján Útiköltség és részvételi díj 170.000,- Ft
2023.03.27. Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a Semmelweis Medical Linguistics Conference 2023 Impact of Sociocultural Factors on Health Communication Hybrid Conference-n Regisztrációs díj 150,- €
2023.03.27. Mikó Gábor Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián „Formularies in the Late Medieval Hungary” címmel konferencia előadás tartása a „Medieval Central Europe Research Network” tudományos konferenciáján Szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2023.04.03 Prescott-Pickup Francis Angol-Amerikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása az ATEE ANNUAL CONFERENCE 2023 'Teacher Education on the Move' konferencián Regisztrációs- és tagsági díj 314,- €
2023.04.03 Simon Gábor Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a Semmelweis Medical Linguistics Conference 2023 Impact of Sociocultural Factors on Health Communication Hybrid Conference-n Regisztrációs díj 150,- €
2023.04.19 Deres Kornélia Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás „Dramaturgies of Vision: Wonder and Technology in the Practices of Nineteenth-century Central and East European Popular Performers” címmel az EASTAP VI konferencián Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.04.19 Fazekas István Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Kora újkori mesterszakos és doktoranduszhallgatók 12. nemzetközi konferenciája, amelyen két nap alatt 10 professzor vesz részt és 11-12 diák előadása fog angol és német nyelven elhangzani Szállásköltség 800.000,- Ft
2023.04.19 Fábián Annamária Angol-amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás AAS Authenticity in Adaptation 2023 Konferencián, Birminghamben Szállás- és útiköltség 280.000,- Ft
2023.04.19 Horváth Alíz Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián

Előadás tartása az Alliance of Digital Humanities Organizations által szervezett DH2023 konferencián

Szállásköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2023.04.19 Mecsi Beatrix Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 31st Association for Korean Studies in Europe (AKSE) Conference-n Útiköltség és tagsági díj 250.000,- Ft
2023.04.19 Nguyen Krisztina Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 31st Association for Korean Studies in Europe (AKSE) Conference-n Útiköltség és tagsági díj 240.000,- Ft
2023.04.19 Pap Andrea Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az International Pragmatics Association (IPrA) által szervezett nemzetközi nyelvészeti konferencián Útiköltség és tagsági díj 90.000,- Ft
2023.04.19 Simon Gábor Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás nemzetközi konferencián Előadás tartása a Semmelweis Medical Linguistics Conference 2023 Impact of Sociocultural Factors on Health Communication Hybrid Conference-n Keretemelés 10.000,- Ft
2023.04.19 Szabó Dávid Romanisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása François Jost, a Sorbonne Nouvelle – Paris 3 professor emeritusa „Összehasonlító narratológia; a művészet és a média” címmel francia nyelvű előadássorozatot tart mesterszakos és doktori képzésben részt vevő hallgatóknak Szállásköltség 200.000,- Ft
2023.04.19 Szabó Melinda Romanisztikai Intézet Hazai konferencia szervezése A Fiatal Római Koros Régészek 15. konferenciájának megszervezése Arculattervezés, grafikai és nyomdai munkák, weblap készítés, stb. 200.000,- Ft
2023.04.19 Zajacz Zita Nyelvi Közvetítés Intézete Hazai konferencia szervezése Előadás tartása a „Language and Languages. Learning and Teaching” című konferencián Szállás- és útiköltség 255.000,- Ft
2023.04.24 Bándli Judit Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az International Pragmatics Association (IPrA) által szervezett nemzetközi nyelvészeti konferencián Regisztrációs díj 65.000,- Ft
2023.04.24 Brdar-Szabó Rita és Tátrai Szilárd Germanisztikai Intézet és Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Andreas H. Jucker, a pragmatika nemzetközileg elismert kutatója, a Zürichi Egyetem (University of Zürich) professzor emeritusa a Pragmatics, Corpora, Methods: Workshop on using corpus-based methodology in pragmatic research külföldi vendégelőadója Szállásköltség 250.000,- Ft
2023.05.08 Bene László Filozófia Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása (Plotinus’ theory of time and Plato’s Timaeus) az International Society for Neoplatonic Studies 20. konferenciáján Részvételi díj, szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.05.08 Bóna Judit Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 3rd World Conference on Cluttering konferencián Részvételi díj, szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2023.05.08 Juhász Balázs Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Re-Interpreting the First World War Cultural Memory konferencián WWI Hungarian POW memories and historiography címmel Útiköltség 32.000,- Ft
2023.05.08 Kökényesi Zsolt Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Prof. Dr. Matthias Asche, a Potsadami Egyetem professzorának meghívása két előadás megtartására Szállásköltség 150.000,- Ft
2023.05.08 Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Semmelweis Medical Linguistics Conference 2023 Impact of Sociocultural Factors on Health Communication Hybrid Conference-n Keretemelés 13.000,- Ft
2023.05.08 Lukács István Szláv és Balti Filológiai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Krležina ostavština (Krleža hagyatéka) – nemzetközi tudományos konferencia a horvát Miroslav Krleža (1893-1981) születésének 130. évfordulója alkalmából Szállásköltség 780.900,- Ft
2023.05.08 Müllner András Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása Reframing Postcolonialism and Cinema (’A posztkolonializmus és a film újraértelmezése’) c. konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 240.000,- Ft
2023.05.08 Strausz László Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a European Network for Cinema and Media Studies (NECS) Care Konferencián Keretemelés 100.000,- Ft
2023.05.08 Szilágyi Ágnes Judit Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Abdallah Abdel-Ati Abdel-Salam Mohamed Al-Naggar meghívása három előadás tartására Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.05.15 Varga Balázs Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Memory Studies Association interdiszciplináris tematikus nemzetközi konferenciáján Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.05.22 Gall Cecília Angol-amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyel előadás tartása az EASA konferencián. Útiköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2023.05.22 Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az AILA Conference-n Részvételi díj 82.100,- Ft
2023.05.22 Mezei Bálint Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi konferencia szervezése Niederhauser Emil professzor születésének századik évfordulója alkalmából Szállásköltség 800.000,- Ft
2023.05.22 Olay Csaba Filozófia Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi konferencia szervezése “100 Years of History and Class Consciousness” címmel Útiköltség 800.000,- Ft
2023.05.22 Szabó Éva Eszter Angol-Amerikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi konferencia szervezése American Indian Workshop 2023 (Conference) “Ancestral Shadows: Ethnocultural Encounters Carried in Body and Mind” címmel Szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.05.22 Zách Lili Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása „A multi-cultural history of Hungarian confectionary industry in Habsburg Central Europe” címmel az ICREFH nemzetközi, interdiszciplináris konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.06.05 Albert Ágnes Erzsébet Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Québeci Nyelvtanulási és Nyelvoktatási Konferencián Regisztrációs díj és útiköltség 500.000,- Ft
2023.06.05 Ambrus Gergely Filozófia Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 11th European Congress of Analytic Philosophy (ECAP 11) konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.05 Bóna Judit Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Disfluency in Spontaneous Speech, DISS 2023 Workshopon Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 250.000,- Ft
2023.06.05 Dudás Mária Szláv és Balti Filológiai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi bulgarisztikai konferencia szervezése a bolgár szak megalapításának 70. évfordulója alkalmából BOLGÁR70# címmel Szállásköltség 800.000,- Ft
2023.06.05 Fajkuszné Kovács Ramóna Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 31st Association for Korean Studies in Europe (AKSE) Conference-n (31st AKSE Conference Copenhagen 2023) Útiköltség 75.000,- Ft
2023.06.05 Farkas Tamás Zsolt Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az ICONN6, azaz a The Sixth International Conference on, Onomastics “Name and Naming” című nemzetközi konferenciasorozat idei (In)correctness in Onomastics című rendezvényén Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 140.000,- Ft
2023.06.05 Kiszl Péter Könyvtár- és Információtudományi Intézet Lektorálás A Financial literacy in Hungarian libraries: survey-based steps for implementation című, a Journal of Librarianship & Information Science Q1-es SJR-besorolású nemzetközi könyvtár- és információtudományi szakfolyóirat által közlésre elfogadott tanulmány angol nyelvi lektorálása. Lektorálás 53.801,- Ft
2023.06.05 Murányi Sarolta Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 3rd World Conference on Cluttering c. konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.06.05 Slíz Marianna Ilona Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az ICONN6, azaz a The Sixth International Conference on, Onomastics “Name and Naming” című nemzetközi konferenciasorozat idei (In)correctness in Onomastics című rendezvényén Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 140.000,- Ft
2023.06.05 Szabó Gergely, Bodó Csanád Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Joan Pujolar, az Open University of Catalonia professzorának meghívása plenáris előadás tartására Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.05 Wein Csizér Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Québeci Nyelvtanulási és Nyelvoktatási Konferencián Regisztrációs díj és útiköltség 500.000,- Ft
2023.06.19 Adamik Béla Ókortudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása „Meeting of Jurisprudence and Linguistics: Interpretation of Loan Agreements and Receipts for Goods in Latin from Egypt” címmel a ‘Latin language and Roman law’ című nemzetközi műhelykonferencián. Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Bagi Dániel Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Continuation or new politics? King Louis of Anjou as king of Poland c. előadás megtartása a The Heritage of the Angevin Dynasty in Central Europe c. nemzetközi konferencián. Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.06.19 Bodó Csanád Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Mary Bucholtz, a University of California, Santa Barbara nyelvészprofesszorának meghívása plenáris előadás tartására a 22. Élőnyelvi Konferencián. Útiköltség 500.000,- Ft
2023.06.19 Bóna Judit Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Socially responsible linguistics – Applied Linguistics Conference/Felelős nyelvészet – Alkalmazott Nyelvészeti Konferencia II. című konferencia megrendezése. Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Dudlák Tamás Orientalisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Berk Esen, az isztambuli Sabancı Egyetem adjunktusának meghívása. Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Fajkuszné Kovács Ramóna Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 31st Association for Korean Studies in Europe (AKSE) Conference-n (31st AKSE Conference Copenhagen 2023). Keretemelés 55.000,- Ft
2023.06.19 Klempáné Faix Dóra Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Spanyol nyelvű előadás egy nemzetközi csapatprojekt keretében a párizsi Sorbonne Egyetemen, a XXI Congreso Internacional sobre Nuevas Tendencias en Humanidades (XXI. Nemzetközi Kongresszus a humán tudományok új irányzatairól) elnevezésű konferencián. Szállásköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Lázár Ildikó Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Passion and Professionalism in Teacher Education – The 8th International Conference-n, MOFET Institute of Techonology, Tel Aviv, Israel Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 250.000,- Ft
2023.06.19 Molnár Gábor Tamás Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Network for Short Fiction Research nevű szervezet éves konferenciáján. Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Pogány Ágnes Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Business History Association (EBHA) XXVI. nemzetközi kongresszusán, részvétel az EBHA közgyűlésén. Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.06.19 Price Beatrix Ildikó Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop (”Sustaining Associations of Language Teachers (SALT) – keeping ELTAs alive”) tartása a 56th IATEFL International Conference eseményen. Keretemelés 14.461,- Ft
2023.06.19 Rudlolf Veronika Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Some Remarks on the First Wife of Charles I of Hungary című előadás megtartása a The Heritage of the D’Anjou Dynasty in Central Europe című nemzetközi konferencián. Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.06.19 Takó Ferenc Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Network of Japanese Philosophy (ENOJP) VII. éves konferenciáján. Szállásköltség 170.000,- Ft
2023.06.19 Teller Katalin Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A nemzetközi konferencia szervezése "Metaphors of Masses, Crowds, Swarms, and Multitudes in Central and Eastern Europe, 1920’s/2020’s" címmel. Szállás- és útiköltség 520.000,- Ft
2023.06.26. Árva Márton Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a „Reframing Postcolonialism and Cinema” című konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 220.000,- Ft
2023.06.26. Burukina Irina Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása Hidden epistemic modals: Decomposing ’promise’ and ’threaten’ címmel a The sixteenth conference on Syntax, Phonology and Language Analysis, SinFonIJA16. konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.06.26. Eszenyi Réka Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Nemzetközi fordítástudományi konferencián: Translation, Interpreting & Culture 2023: Virality and Isolation in the Era of Deepening Divides Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.06.26. Körmendi Tamás Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián The activities of the chancellery of the Hungarian queens during the reign of Charles I c. előadás megtartása a The Heritage of the Angevin Dynasty in Central Europe c. nemzetközi konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.06.26. Palágyi Tivadar Romanisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Bernard Cerquiglini a párizsi Sorbonne egyetem professor emeritusának meghívása Szállásköltség 180.000,- Ft
2023.07.03 Klement Judit Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Business History Association (EBHA) XXVI. nemzetközi kongresszusán és részvétel az EBHA közgyűlésén Szállásköltség 270.000,- Ft
2023.07.03 Péteri Attila Germanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi workshop szervezése a Vechtai Egyetem (Németország, Alsó-Szászország) Germanisztikai Intézetével együtt a Tempus Közalapítvány és a Német Akadémiai Csereszolgálat „Német-magyar kutatócsere program” záró rendezvényeként Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 260.000,- Ft
2023.07.03 Virovecz Nándor Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás az „Army, Society and Warfare in the Bohemian Lands under the Habsburgs” című nemzetközi hadtörténeti konferencián Szállásköltség 20.000,- Ft
2023.07.03 Zsadányi Edit Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás a Memory Studies Association által szervezett konferencián Tagsági díj és útiköltség 280.000,- Ft
2023.07.10. Gyöngyösi Mária Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Orosz nyelvű előadás tartása a jereváni „V. J. Brjuszov és az orosz modernizmus a világ kultúrájának kontextusában”: Nemzetközi Tudományos Fórum az író születésének 150. évfordulója tiszteletére c. konferencián Szállás- és útiköltség 50.000,- Ft
2023.07.10. Horváth Krisztina Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartás a Zágrábi Egyetem Nemzetközi Frankofón Konferenciáján (Francontraste) Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 270.000,- Ft
2023.07.10. Mecsi Beatrix Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása „Goguryeo tomb murals and their way to Europe: their meanings and contexts” címmel a Conference of the European Association for Asian Art and Archaeology nemzetközi konferencián Tagsági díj, szállás- és útiköltség 260.000,- Ft
2023.07.10. Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Narratives of Displacement c. konferencián Részvételi díj 50.000,- Ft
2023.07.19 Huszthy Júlia Alma Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a L2APR: L2 accent and pronunciation research: acquisition, teaching, attitudes c. konferencián Szállás- és útiköltség 120.000,- Ft
2023.07.19 Kutasy Mercédesz Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Buenos Aires-i Egyetem és a Museo de Arte Latinoamericano által szervezett konferencián Útiköltség 500.000,- Ft
2023.07.19 Oláh Gábor Csaba Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a DOCONF2023 / Facing Post-Socialist Urban Heritage című nemzetközi konferencián Regisztrációs díj 40.000,- Ft
2023.07.19 Pap Andrea Nyelvi Közvetítés Intézete Lektorálás Understanding and Teaching Slam Poetry — An Empirical Research Among University Students c. tanulmány lektorálása Lektorálás 80.000,- Ft
2023.07.19 Révész Emese Művészettörténeti Intézet Hazai konferencia szervezése Művészettörténeti Intézet szakmai konferenciájának szervezése Nyomtatási és tervezési díj 60.000,- Ft
2023.07.19 Vörösné Rada Roberta Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 9. internationale Tagung zur kontrastiven Medienlinguistik  „Argumentation, Persuasion und Manipulation in Medientexten und -diskursen” c. konferencián ÚtiköltségSzállás- és útiköltség 180.000,- Ft
2023.09.04 Gyuris Kata Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a krakkói Jagelló Egyetem „Transnational Comradeship: South Africa and Central Europe” című konferenciáján Szállás- és útiköltség 180.000,- Ft
2023.09.04 Palágyi László Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Lotharingiai Egyetem (Université de Lorraine) International Symposium of Morphology (ISMO) konferenciáján Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 250.000,- Ft
2023.09.04 Varga Mária Orsolya Germanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Pozsonyi Comenius Egyetemen szervezett Translation, Interpreting and Culture című nemzetközi konferencián   200.000,- Ft
2023.09.11 Bartus Dávid Régészettudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Ovid from Brigetio: the first representation of the poet in antiquity c. előadás megtartása a PONTICA International Scientific Session, 56th Edition: „HISTORY AND ARCHAEOLOGY IN THE WEST – PONTIC AREA” konferencián Útiköltség 130.000,- Ft
2023.09.11 Szabó Melinda Régészettudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián The merchant and the Danube – differences and similarities in epigraphical evidence between Pannonia and the Lower Danube region c. előadás megtartása a PONTICA International Scientific Session, 56th Edition: „HISTORY AND ARCHAEOLOGY IN THE WEST – PONTIC AREA” konferencián Útiköltség 130.000,- Ft
2023.09.18 Gyóni Gábor Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a III. Nemzetközi Altajisztikai Fórumon Útiköltség 330.000,- Ft
2023.09.18 Juhász Lajos Régészettudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Caron limen – Portus Caria. New research on an ancient port and quadriburgium at Cape Shabla c. előadás megtartása a PONTICA International Scientific Session, 56th Edition: „HISTORY AND ARCHAEOLOGY IN THE WEST – PONTIC AREA” konferencián Útiköltség 140.000,- Ft
2023.09.18 Oláh Gábor Csaba Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a ’Cities in transition. A review of historical discourses, planning decisions and conservation strategies’ c. nemzetközi interdiszciplináris konferencián Szállás- és útiköltség 90.000,- Ft
2023.09.25 Huszthy Bálint Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a L2APR: L2 accent and pronunciation research: acquisition, teaching, attitudes c. nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2023.09.25 Palágyi Tivadar Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Részvétel és előadás a „Masques du discours” konferenciasorozat második részén. A 2023-as konferencia címe: Les émotions au prisme du genre. Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.09.25 Huszthy Bálint Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a L2APR: L2 accent and pronunciation research: acquisition, teaching, attitudes c. nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2023.09.25 Palágyi Tivadar Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Részvétel és előadás a „Masques du discours” konferenciasorozat második részén. A 2023-as konferencia címe: Les émotions au prisme du genre. Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.10.02 Jasper Kata Ókortudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása 'Text sharing': on certain texts in the neighbouring tomb chapels of Sobekhotep (TT 63), Nebamun/Imiseba (TT 65), Hapu (TT 66), and Hapuseneb (TT 67) címmel a „Textual production and textual transmission in the Eighteenth Dynasty Theban necropolis” c. nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 200.000,- Ft
2023.10.09 Huszthy Alma Romanisztikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi konferencia szervezése az ELTE Olasz Tanszékén Szállás- és útiköltség 550.000,- Ft
2023.10.09 Jávor-Szelid Veronika Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Towards Research-Based Knowledge of Love c. konferencián Regisztrációs díj 90.000,- Ft
2023.10.16 Hermann Veronika Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Populism in National and Global Media c. konferencián Szállás- és útiköltség 250.000,- Ft
2023.10.16 Kövesdi Veronika Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Közös előadás tartása a Helsinki Hub on Emotions, Populism and Polarisation éves konferenciáján Szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.10.16 Polyák Gábor Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 150.000,- Ft
2023.10.16 Kálnoki-Gyöngyössy Márton Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. Roman Zaoral plenáris nyitóelőadása (The Coinage in the Medieval Czech Lands), amelyet az V. Fiatal Numizmaták Konferenciáján tart meg Szállás- és útiköltség 130.000,- Ft
2023.10.30 Anders Alexandra Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Sebastien Villotte meghívása előadás tartására és konzultációra Szállásköltség 170.000,- Ft
2023.10.30 Kenyeres János Angol-Amerikai Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Az ELTE, a Károli Gáspár Református Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem által közösen szervezett Canada: Present and Future Challenges c. nemzetközi konferencia szervezése Szállás- és útiköltség 185.000,- Ft
2023.10.30 Szabó Dávid Romanisztikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Frédéric Rauser, az Institut national du service public külügyi igazgatójának, a Budapesti Francia Intézet korábbi igazgatójának meghívása francia nyelvű előadást tartására az Institut national du service public nemzetközi politikájáról Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.11.06 Oláh Gábor Csaba Történeti Intézet Előadás külföldi nemzetközi konferencián Előadás tartása a Heritage on the Margins? Central and Eastern European Perspectives. The 1st conference of Association of Critical Heritage Studies (ACHS) Central and Eastern Europe (CEE) Chapter c. nemzetközi konferencián Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 160.000,- Ft
2023.11.06 Szabó Melinda Régészettudományi Intézet Előadás külföldi nemzetközi konferencián The slave with a whip. A Family-based merchant network on the river Sava címmel előadás tartása a Fourth North American Congress of Greek and Latin Epigraphy “Epigraphy and Public Life in the Graeco-Roman World“ c. konferencián a Chicagói Egyetemen (Chicago, Illinois, USA) Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.11.07 Wein Csizér Kata Angol-Amerikai Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Professzor Mirosław Pawlak (Adam Mickiewicz University) meghívása a 2024-es Contemporary Crossroads konferenciájára Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.11.13 Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi nemzetközi konferencián Előadás tartása a Varsói Egyetem 2. nemzetközi társadalomtudományi konferenciáján Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 160.000,- Ft
2023.11.20 Albert Ágnes Erzsébet Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Alkalmazott Nyelvészek Világkonferenciáján Kuala Lumpurban Szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.11.20 Csúr Gábor Attila Germanisztika Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Strasbourgi Egyetem Answering the Call: Aesthetic Expressions of Vocation and Responsibility in Nordic Cultures since 1750 című konferenciáján Útiköltség 100.000,- Ft
2023.11.20 Wein Csizér Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Alkalmazott Nyelvészek Világkonferenciáján Kuala Lumpurban Szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.11.27. Janczer Csikós Dóra Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás a British Society for Eighteenth-Century Studies éves konferenciáján Regisztrációs díj 90.000,- Ft
2023.11.27. Szlukovényi Katalin Angol-Amerikai Intézet Keretemelés Előadás tartása a Varsói Egyetem 2. nemzetközi társadalomtudományi konferenciáján Regisztrációs díj, szállás- és útiköltség 30.000,- Ft
2023.12.11 Bojti Zsolt Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a ”Mothering and Motherhood: Past, Present, and Future.” IAMAS konferencián Regisztrációs díj 45.000,- Ft
2023.12.11 Brózik-Piniel Katalin Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Psychology of Language Learning (PLL5) konferencián Szállásköltség 290.000,- Ft
2023.12.11 Divéki Rita Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a a IATEFL (International Association of Teachers of English as a Foreign Language – Angoltanárok Nemzetközi Szervezete) által szervezett 57. nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.12.11 Menczel Gabriella Romanisztikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása Az „Escritores latinoamericanos en el socialismo europeo durante la guerra fría” [Latinamerikai írók az európai szocializmusban a hidegháború idején] c. konferencián Regisztrációs díj 20.000,- Ft
2023.12.11 Szesztay Margit Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a a IATEFL (International Association of Teachers of English as a Foreign Language – Angoltanárok Nemzetközi Szervezete) által szervezett 57. nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2023.12.11 Tartsayné Németh Nóra Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Alkalmazott Nyelvészek Világkonferencián Szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.12.11 Wind Attila Miklós Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Alkalmazott Nyelvészek Világkonferencián Szállás- és útiköltség 500.000,- Ft
2023.12.11 Zólyomi Anna Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Psychology of Language Learning (PLL5) konferencián Szállásköltség 290.000,- Ft

2024

2024.01.09. Horváth Alíz Távol-keleti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Interaktív workshop tartása a Digital Humanities im Deutschsprachigen Raum által szervezett konferencián Szállásköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.01.09. Szabó Gergely Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az European Citizen Science Association (ECSA) 5. konferenciáján Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.01.15. Uwe Jens Pohl Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű workshop tartása a „28th International IATEFL Slovenia Conference” szakmai rendezvényen Szállásköltség és regisztrációs díj 130.000,- Ft
2024.01.22 Juracsek Kata Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a JFSL szlavisztikai konferencián Szállás- és útiköltség 210.000,- Ft
2024.01.29 Sonkoly Gábor Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. habil. Blazej Brzostek (Varsói Egyetem) történész meghívása két vendégelőadás tartására. (Első előadás: Reconstructing the Saxon Palace in Warsaw; második előadás: Writing history of women in Poland) Szállás- és útiköltség 260.000,- Ft
2024.02.05 Deres Kornélia Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás a University of Antwerp által szervezett „Performing Magnetism in the Long Nineteenth Century: a Transnational Perspective” című konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.02.05 Hargitai Henrik Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása virtuális jelenléttel a houstoni Lunar and Planetary Science konferencián az Irregular Mare Patches on the Moon: A New Catalog címmel Regisztrációs díj 130.000,- Ft
2024.02.05 Janczer Csikós Dóra Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Nemzetközi panel szervezése és előadás tartása az IAMAS és a Boston University közös konferenciáján Regisztrációs díj 45.000,- Ft
2024.02.12 Krász Lilla Történeti Intézet Nemzetközi konferencia szervezése Nemzetközi konferencia szervezése Networks of Knowledge in Europe And in the Kingdom of Hungary, 1770-1830 / Netzwerke des Wissens in Európa und im Königreich Ungarn, 1770-1830 – Workshop on Knowledge and Sciences in the Context of the 18th Century címmel Szállás- és útiköltség 410.000,- Ft
2024.02.13 Kató Péter Történeti Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. Sophia Zoumbaki (a görög nemzeti kutatási központ, NHRF, ókori részlegének, KERA, vezetője) meghívása Szállás- és útiköltség 250.000,- Ft
2024.02.19 Kuna Ágnes Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Changing Discourses – Aspects of Linguistic, Social and Discourse Variation c. konferencián Regisztrációs díj 90.000,- Ft
2024.02.26 Vaskó Ildikó Germanisztikai Intézet Előadás nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a 10. INPRA Konferencián (Conference on Intercultural Pragmatics and Communication) Szállásköltség és regisztrációs díj 280.000,- Ft
2024.03.04 Kozák Dániel és Tamás Ábel Ókortudományi Intézet és Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A Római költői szövegek antik kommentárjai és tudományos recepciójuk (NKFI FK 135096) című kutatási projekthez kapcsolódó Explaining the non enarrabile textum throughout centuries. A conference on the commentary tradition of Vergil’s Aeneid című nemzetközi konferencia szervezése Szállás- és útiköltség 690.000,- Ft
2024.03.04 Kroó Katalin Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az International Association of Literary Semantics soron következő 10. nemzetközi konferenciáján Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 260.000,- Ft
2024.03.04 Kulcsár-Szabó Zoltán Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Angol nyelvű előadás tartása a Koppenhágai Egyetem és a Dél-dániai Egyetem szervezésében Koppenhágában megrendezendő The Aesthetics of Bio-Machines and the Question of Life c. nemzetközi konferencián Útiköltség 100.000,- Ft
2024.03.04 Laczházi Aranka Szláv és Balti Filológiai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a „Perspectives on translating romance language texts” nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 175.000,- Ft
2024.03.04 Pap Andrea Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 41 International Conference of the Spanish Association of Applied Linguistics (AESLA) konferencián Útiköltség 70.000,- Ft
2024.03.11. Bartus Dávid Régészettudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. Radu Petcu, a constantai múzeum kutatójának meghívása két vendégelőadás megtartására, egy közös publikációhoz kapcsolódó laboratóriumi műszeres vizsgálatok elvégzésére, egy másik közös publikációhoz kapcsolódó konzultációra, valamint a két intézmény közötti további együttműködésekkel kapcsolatos tárgyalásokra Útiköltség 75.000,- Ft
2024.03.11. Bodó Csanád Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Két előadás tartása a 20. „SIG Writing” konferencián, az európai íráskutatók két évente tartott nemzetközi találkozóján Regisztrációs díj és szállásköltség 300.000,- Ft
2024.03.11. Bóna Judit Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Salamancában megrendezésre kerülő VII International Conference on Clinical Linguistics (CILC2024) konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 270.000,- Ft
2024.03.11. Brózik-Piniel Katalin és Zólyomi Anna Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Psychology of Language Learning (PLL5) konferencián Keretemelés 20.000,- Ft
2024.03.11. Dánél Mónika Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a NECS–European Network for Cinema and Media Studies nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2024.03.11. Fábián Annamária Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a nemzetközi Association fo Adaptation Studies Time and Space in Adaptation konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 280.000,- Ft
2024.03.11. Hermann Veronika Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az Utopian Studies Society 2024-es konferenciáján Részvételi díj 80.000,- Ft
2024.03.11. Strausz László Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a NECS–European Network for Cinema and Media Studies nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 260.000,- Ft
2024.03.11. Szabó Gergely Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Globalising Sociolinguistics 3: Language and Inequality című konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.03.11. Szilágyi Ágnes Judit Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az AHILA (Európai Latin-Amerika Történészek Szervezete) soron következő kongresszusán, XX. Congreso Internacional de AHILA, Universidad "L'Orientale" Részvételi és tagsági díj 100.000,- Ft
2024.03.11. Vincze Teréz Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a NECS–European Network for Cinema and Media Studies nemzetközi konferencián Szállás- és útiköltség 100.000,- Ft
2024.03.18 Bartal Mária Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az American Hungarian Educators Association (Amerikai Magyar Tanáregyesület) évente megrendezett tudományos konferenciáján Útiköltség és regisztrációs díj 350.000,- Ft
2024.03.18 Bóna Judit Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Nemzetközi konferencia szervezése A 6th International Workshop on the History of Speech Communication Research c. nemzetközi konferencia szervezése Szállás- és útiköltség 300.000,- Ft
2024.03.18 Dánél Mónika Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása az American Hungarian Educators Association (Amerikai Magyar Tanáregyesület) évente megrendezett tudományos konferenciáján Szállásköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.03.18 Hargitai Henrik Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Nemzetközi konferencia szervezése European Symposium of the History of Audio Drama – Európai Hangjátéktörténeti Szimpózium szervezése Szállás- és útiköltség 800.000,- Ft
2024.03.18 Krupp József Ókortudományi Intézet Külföldi vendégelőadó meghívása Dr. Joséphine Jacquier meghívása előadás tartására Szállás- és útiköltség 280.000,- Ft
2024.03.18 Patay-Horváth András Történeti Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a Celtic Conference in Classics 2024 konferencián és Pausanias from different perspectives c. szekció szervezése Szállás- és útiköltség, részvételi díj 300.000,- Ft
2024.03.25 Farkas Tamás Zsolt Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 28. International Congress of Onomastic Sciences konferencián Szállásköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.03.25 Pap Andrea Nyelvi Közvetítés Intézete Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 41 International Conference of the Spanish Association of Applied Linguistics (AESLA) konferencián Keretemelés 25.000,- Ft
2024.03.25 Sliz Marianna Ilona Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a 28. International Congress of Onomastic Sciences konferencián Szállásköltség és regisztrációs díj 300.000,- Ft
2024.03.25 Timár Andrea Angol-Amerikai Intézet Előadás külföldi, nemzetközi konferencián Előadás tartása a „What Remains? Literature and Ethics in a Time of Crisis” c. konferencián Szállás- és útiköltség, regisztrációs díj 300.000,- Ft