2017.12.15. péntek   
.: Home :.    »    Menü      »    Aktuális      »    IN MEMORIAM  
Aktuális
  
   
   
   
   
   
   
.:  :.
   

Galla Endre



(1926–2008)

Nagy veszteség érte a magyar Kína-kutatást, amikor hosszú betegség után elhunyt Galla Endre sinológus, műfordító, az ELTE BTK Kelet-ázsiai Tanszékének egykori vezetője.

Galla Endre 1926. november 9-én született a Komárom megyei Tokod-Altáron. Édesapja az ottani szénbánya lakatosaként dolgozott, csaknem negyven éven át. Az elemi iskola elvégzése után szülei – szűkös anyagi helyzetük ellenére – gyermekeiket tovább taníttatták. Középiskolai tanulmányait az esztergomi Szent István (Bencés) Gimnáziumban végezte 1938–45 között. 1944 telén mint leventét nyugatra irányították, de 1945 márciusában Győrnél többedmagával átjött a fronton, és hazatért. 1945 nyarán érettségizett.

1945 őszén beiratkozott a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarára, magyar-német szakra. 1950-ben tanári oklevelet szerzett, majd rövid ideig az egyetem Német Intézetében dolgozott demonstrátorként.

1950 decemberében állami ösztöndíjasként – a magyar diákok első csoportjával – a nemrég megalakult Kínai Népköztársaságba, Pekingbe került, ahol 1950–52 között a Qinghua Egyetemen kínai nyelvet tanult, majd 1952–55 között aspiránsként a Peking Egyetemen irodalmi tanulmányokat folytatott. Különösen a modern kínai irodalom egyes kérdései, illetve a magyar-kínai irodalmi és kulturális kapcsolatok érdekelték. Már ekkoriban elkezdett műfordításokat készíteni, többek között – kínai költőkkel együttműködve – Petőfi Sándor, Arany János, József Attila, Ady Endre és más magyar költők verseit fordította kínai nyelvre.

Tanulmányai befejeztével 1955 őszétől a Külügyminisztérium állományába került, s kulturális beosztottként Magyarország pekingi nagykövetségén dolgozott.

1959-ben véglegesen hazatért. Ez év őszén – saját kérésére – a Külügyminisztériumból áthelyezték az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol a Kínai és Kelet-ázsiai Tanszéken dolgozott adjunktusként. Megválasztották az 1959 májusában alakult Magyar-Kínai Baráti Társaság főtitkárává (1959–64), s félállásban a Művelődésügyi Minisztérium Felsőoktatási Főosztályán is alkalmazásban volt.

1961-ben készült el kandidátusi disszertációja A magyar irodalom Kínában címmel, melyet 1962-ben sikeresen megvédett.

1966-tól egyetemi docens, 1970–79 között az ELTE BTK Kari Tanácsának titkára volt. 1983-tól 1995-ig a Kelet-ázsiai Tanszék vezetőjeként dolgozott. 1980–87 között tagja volt az ELTE BTK Gazdasági Bizottságának, 1981–90 között a Tudományos Bizottságnak, 1982–90 között a Kari Tanácsnak, 1990–95 között a Doktori Bizottságnak. Nyugdíjba vonulása után is aktív maradt: a Kelet-ázsiai Tanszéken sokáig ő tartotta a 20. századi kínai irodalomról szóló előadásokat.

Galla Endrének óriási szerepe volt a 20. századi kínai irodalom magyarországi megismertetésében, csakúgy, mint a magyar irodalom kínai népszerűsítésében. Az elsők között volt, aki kínai eredetiből fordított szépirodalmi műveket. A 20. század első felének nagy írónemzedéke – Lu Xun, Lao She stb. – az ő tolmácsolásában szólalhatott meg magyarul. Fordított emellett klasszikus és kortárs műveket, írt számos népszerűsítő és tudományos cikket, s a magyar kultúra kínai recepciójáról szóló munkái máig alapvető jelentőségűek. Számos külföldi tanulmányúton és nemzetközi konferencián vett részt, s tevékenyen bekapcsolódott a hazai tudományos életbe is.

1959-től egészen a legutóbbi időkig – csaknem fél évszázadon át – az ELTE BTK kínai szakán tanított. Tanítványai, munkatársai szerény, jó humorú, de rendkívül felkészült tanárnak ismerték meg, akinek órái mindig nagy élményt jelentettek. Előadásainak tárgyát igyekezett nem csak megismertetni velünk – hanem megszerettetni is. Ebben sikerrel járt. Ő elment, de írásai, fordításai velünk maradnak.

Nyugodjék békében!

Salát Gergely


.:   Portálkezelői menü  •   Tartalom módosítása  •  Utolsó módosítás: 2010.09.27.      :.
.: facebook :..: iwiw :.
 ESEMÉNYNAPTÁR   
2017 december
H K Sz Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
1 2 3 4 5 6 7
 ESEMÉNYEK   
Campus Mundi ösztöndíj - felhívás
Campus Mundi ösztöndíjjal a hallgatók a világ szinte bármely országában tanulhatnak egy félévet, szakmai tapasztalatot szerezhetnek, illetve kapcsolati tőkére tehetnek szert, amellyel előnyt szereznek majd a munkaerőpiacon. Részletek »
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál - felhívás
A fesztivál kiemelt célja, hogy a filmkészítés egyik legfontosabb társalkotójára, az operatőrre, munkája jelentőségére irányítsa a figyelmet, és lehetőséget teremtsen fiatal művészek bemutatkozására. Részletek »
 Tervezte ::  .: ELTE IIG WDG.IWDG :.
  © 2 0 1 0 - 2 0 1 6   E L T E   B Ö L C S É S Z E T T U D O M Á N Y I   K A R     M i n d e n   j o g   f e n n t a r t v a .
Cím :: ELTE BTK – 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A.,   •   Telefon :: (+36) 1 411 6500   •   (+36) 1 411 6700   •   (+36) 1 411 6900   •   Webform :: küldje el véleményét!