A hadifogoly munka, amely nem csak kényszer volt
Az eddigi elemzések jellemzően a hivatalos dokumentáció alapján, és nem, vagy csak nagyon korlátozottan vizsgálták a munka kérdését az érintett hadifoglyok szemszögéből. A háború eleve kényszerű helyzetet teremtett, hiszen a későbbi hadifogoly jellemzően sorozott katonaként szolgált, és csak nagyon kevés esetben jelentkezett önként a frontra, katonai szolgálata során pedig a feljebbvalók utasításainak gondolkodás nélküli végrehajtása volt az elvárás. A háború előtt, otthon szintén dolgoznia kellett, és a korabeli általános műveltségi mutatók, illetve a korlátozott társadalmi mobilitás szintén jelentősen behatárolta az elvégezhető feladatok jellegét. Vagyis a legénységi állományt érintő hadifogoly munka a háborús mindennapok egy normális megnyilvánulásaként fogható fel.
A háborús évek során az olasz hatóságok részéről a szabályok betartása volt a jellemző, így nagyon kevés olyan esetről van tudomásunk, amikor a hadifoglyot tudatosan veszélynek tették ki. Talán csak az albániai munkavégzés sorolható ezen kategóriába, de az itteni körülmények se eredményeztek semmi olyat, ami megközelíthette volna például a méltán hírhedt murmanszki vasútépítés áldozatainak a számát. Tehát az olaszországi munkakörülmények általában átlagosak voltak, így a hazai tapasztalatok és az internálás helyszínén alkalmazott eljárások összevetéséből akár az is kiderülhetett, hogy a munka feltételei kedvezőbbek voltak hadifogolyként, mint a polgári életben. A tanulmány és a vonatkozó kutatás egyik újdonsága, hogy kitér ezen lehetőségekre, és egy nagyobb kontextus részként vizsgálja a hadifoglyok munkáját.
Az olaszországi hadifogság-kutatás keretei közepette már elkezdődött a hadifoglyok és a polgári lakosok világának egységes rendszerben történő vizsgálata, így Juhász Balázs ezen a téren csak követte Sonia Residori munkásságát. Viszont a rendelkezésre álló ego-dokumentumok, illetve a korábban mellőzött bírósági és belbiztonsági iratok segítségével olyan társadalmi és politikai összefonódásokra is kitért, amelyek jóval túlmutatnak a hadifogoly-munka lokális dimenzióján.
A tanulmány tehát a hadifoglyok olaszországi alkalmazásának kritériumairól szól az első világháború idején. Hozzájárul a jelenlegi kutatásokhoz, amelyek a civil és a katonai szféra szoros kapcsolatát mutatják be a háború alatt, beleértve az internálást is. Ez az összefonódás különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a háborús gazdasági rendszert vizsgáljuk. Bár a cikkből kiderül, hogy a hadifoglyok hozzájárulása marginálisnak bizonyult, munkájuk sokrétű volt, és bizonyos ágazatokban különösen jól látható. Ezért fontos tisztázni a foglalkoztatásukat szabályozó szabályokat és a munkájuk eredményeit. Amelyeket a helyi emlékezet sokszor máig a hadifoglyokhoz köt, vagyis több, mint 100 évvel az első világháború után még mindig nem veszett ki az ellenséges internált katonai személyzet hozzájárulása az adott közösségek életéhez.
Borítókép: Fortepan