Az óangol kor bezárt fortis frikatívái

Az óangol akadályhangjait a fortis (jelölt) vs lenis (jelöletlen) dimenzióban értelmeztük újra: az óangol zárhangok lehetnek lenis (/b⁰ d⁰ dʒ⁰ g⁰/) és fortis (/p^h t^h tʃ^h k^h/) természetűek. A lenis zárhangok, a modern angol referenciaakcentusaihoz hasonlóan fonetikailag zöngések vagy zöngétlenek lehettek a környezettől függően. A fortis zárhangok mindig zöngétlenek voltak (és valószínűleg aspiráltak is, de ez nehezen mutatható ki). A két osztály közötti oppozíció nem szűnt meg a fonológialag gyenge helyzetekben se (szóvégén vagy intervokális helyzetben).

A nyugati germánban a koronális frikatívák között fennálló oppozíciók megszűntek. A korai óangolban lezajlott  debukkalizációs folyamatoknak (*x > *h), valamint *h eltűnésének köszönve új rendszer állt elő, melyben a frikatívák jelöletlenné (lenisszé) váltak (/f⁰ θ⁰ s⁰ x⁰ h⁰/). Ezek fonetikailag vagy passzívan felzöngésedtek vagy zöngétlenek maradtak a környezettől függően.

A hangsúlytalan szótagban lévő frikatívák zöngéssége azonban több problémát is felvetett az elmúlt évszázad során.

Az adatok (újra)elemzése azt mutatja, hogy ebben a helyzetben a frikatívák kizárólag zöngétlenek lehettek. A szótágnak mint fonológiai ’objektumnak’ nem vesszük hasznát ebben a leírásban. Hangsúlyos szótagokban intervokális helyzetben a frikatívák fonetikailag zöngések voltak (pl. ofer ’át). Feltevődik az a további kérdés is, hogy a frikatívák fonetikailag zöngések voltak-e szonoráns utáni helyzetben. Úgy találtuk, hogy erre a választ a nyugati germán örökség adja meg: az [f] a [lf] és [rf] szekvenciákban ’analógiásan’ felzöngésedve [lv] és [rv] szekvenciákat eredményezett a rendszerben túlsúlyban lévő, öröklött [lv] és [rv] szekvenciák miatt. Ez azonban csak a labiális frikatívát érintette. A többi frikatíva nem volt megtalálható ebben a helyzetben (ez nyilvánvalóan egy nyelvtörténeti véletlen volt).

Az óangol frikatívák esetében kimutatható fonetikai zöngétlenedést csak a fonológiailag gyenge pozíciókban előforduló akadályhangokat tartalmazó mássalhangzós torlódásokban mutathatjuk ki.

Az elemzés egyik érdekes következménye, hogy sikerült kimutatni a rendszerben a fortis (azaz jelölt) frikatívák jelenlétét is.

Ezek a frikatívák csak a gemináta frikatívák első elemeként (pl. /s^hs⁰/ assa ’szamár’), s+zárhang első elemeként (pl. /s^hb⁰/ æspe ’nyárfa’) és a ft/ht-szekvenciák első elemeként (pl. /f^hd⁰/ æfter ’utána’, /x^hd⁰/ niht ’éj’) voltak megtalálhatók, vagyis a fortis frikatívák ide voltak ’elzárva’ az óangol korban. Arra, hogy az óangolban léteztek-e fonológiailag distinktív frikatívák azt a válasz kell adnunk, hogy ’igen’, de kizárólagosan akadályhangokból álló szekvenciákban (ez valószínű egy nyugati germán előzménynek tudható be). A középangol korig kell várnunk, hogy egy olyan (újonnan) kibontakozó rendszert lássuk a frikatívák osztályában, mely a nyugati germán oppozíciós rendszerre kezd emlékeztetni (ezt a modern angol referenciaváltozatai a mai napig magukban hordozzák). A középangol korban törnek ki a fortis frikatívák óangol elzártságukból és kezdenek le distinktív elemként viselkedni (offer [f] ’nyújt’ vs over [v] ’át). Egyet kell értenünk az óangol fonológia művelőivel, hogy a frikatívák osztályában nem volt kimutatható a kontraszt az óangol kor 500 éves története során. Ha szabályt tudunk felállítani egy-egy frikatíva előfordulásra, akkor ott nincs kontraszt.

A Kari Publikációs Kiválósági Díjat nyert tanulmány itt olvasható.