Beszélgetések Oroszországról

2018.11.20.
Beszélgetések Oroszországról
Szvák Gyula professzor legújabb könyvének bemutatóján barátok, kollégák és tanítványok vettek részt 2018. november 7-én a BTK Történeti Intézetének Szekfű Gyula Könyvtárában.

„Nem lelkendezhetek főállásban”. Beszélgetések Oroszországról című, Gyóni Gábor által szerkesztett kötet különlegessége, hogy ezúttal nem Szvák Gyula írásait olvashatja a nagyközönség, hanem az utóbbi négy évtizedben vele készült interjúkat. Az eseményt a Gondolat Kiadó képviselője, Bácskai István nyitotta meg.

A kötetet Hudecz Ferenc akadémikus, az ELTE korábbi rektora mutatta be: méltatásában kiemelte azt az érdekes történeti ívet, amely az első, 1979-es tudományos továbbképzési ösztöndíjas hallgatóval készült beszélgetés és az utolsó, 2018-as, az ELTE Ruszisztikai Központjának éléről leköszönő professzorral készült interjú között rajzolódik ki, s amely nem csupán egy egyéni életutat, hanem a világtörténelem, a politika és a tudomány megannyi fordulatát is tükrözi.

Ezt követően – interjúkötethez illően – Kelen Károly újságíró folytatott beszélgetést Szvák professzorral, az ELTE Ruszisztikai Központ alapítójával. Az „interjú” igencsak kötetlen volt, hiszen fiatalkori barátok ültek egymás mellett, akik ez alkalommal éppen közönség előtt diskuráltak. Kelen Károly elsősorban arra volt kíváncsi, hogy miként működik barátja szakmai közegben. Még a jelenlévő diákságot is megszólította, és megpróbálta kideríteni, hogy milyen tanár Szvák Gyula, de a doktoranduszok szemérmessége miatt csupán annyi derült ki, hogy „jó”. Szó volt még a katonaévekről, moszkvai utazásokról és Oroszország múltjáról-jövőjéről, a továbbiakat pedig mindenki elolvashatja a frissen megjelent kötetben.

Forrás: ELTE