Elhunyt hallgatónk, Kovács Teréz Klaudia emlékére

2020.02.19.
Elhunyt hallgatónk, Kovács Teréz Klaudia emlékére
Kovács Teréz Klaudia (1991-2020) a magyar alapszak elvégzése után irodalom- és kultúratudomány mesterszakon tanult tovább. A Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet nevében Eisemann György egyetemi tanár búcsúzik hallgatónktól.

Klaudia rendkívüli egyéniség volt. Ezt állapíthatja meg egyszerűen és elsőként az emlékezet, ha fölidézi alakját. Igazi szellemi ember volt – aki egészsége hányattatásaival küszködve lelkileg sohasem tett engedményeket a betegségnek. Azaz mindig független tudott maradni a bajoktól: életét nem a panasz, hanem a magyar irodalom szenvedélyes szeretete töltötte ki. Az egyetemi órákon, a konzultációkon – melyeket a világhálón létesített kapcsolattal folytatott tanáraival – felkészülten, maximális érdeklődéssel vett részt. Érezhetően várta már a találkozást, ünnepi pillanatnak érezhette, hogy versekről vagy regényekről beszélhet, s azokról eszmét cserélhet.

Ritkán tudott a fővárosba, egyetemünkre utazni, Zalaapátiban élt, szép környezetben. De egy-egy alkalommal, konferenciákon, személyesen is találkozhattunk Vele, tanúi lehettünk lelkesedésének, kedvességének, szerénységének és tehetségének. Elsősorban a 19. századi magyar irodalom érdekelte, szakdolgozatát Kemény Zsigmond írásművészetéről, a Zord idő című regényéről írta – de már nem tudta teljesen befejezni. Munkáját – emlékét őrzendő és tisztelendő – a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet Toldy Ferenc Könyvtárában helyezzük el.  A Kemény-próza nem képezi gyakran a szakdolgozatok tárgyát manapság, e választás is finom ízlését, elmélyült érdeklődését, a magyar irodalom iránti elkötelezettségét jelzi.

Az egyéni sors és a végzet problémái foglalkoztatták, az emberi élet tragikus állapotát kutatta. Visszagondolva életére, e téma utólag különösen fájdalmas benyomást kelt – nehéz nem gondolni arra, hogy esetleg személyes kilátásait is hozzáértette teoretikus fejtegetéseihez. Nagyon fiatalon távozott tőlünk, egyetemi ismerősei számára váratlanul. Tudtuk, hogy kórházba került, de biztosak voltunk abban, hogy mint eddig, most is csak átmenetileg hagyja el számítógépének közelségét, s hogy nemsokára folytathatja a munkáját, jelentkezik a leveleivel, tanulmánya újabb változatával, s majd kézhez veheti diplomáját az irodalom- és kultúratudomány mesterszakon. Megrendülve vettük tudomásul, hogy végül Rajta is beteljesedtek a mindenkit illető szavak: „a lélek ugyan kész, de a test erőtlen.” (Máté 14,38). Akik ismerték, tudják, senki nem volt készebb Nála mindahhoz, amihez mindenekelőtt a lélek ereje szükséges.    

            Isten áldja, kedves Klaudia.

                                                                                               Eisemann György