Elhunyt Lugosi Győző
Az ELTE BTK Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense, Lugosi Győző, életének 69. évében eltávozott. Hosszú küzdelmet vívott a vírussal, hetekig hol csüggesztő, hol bíztató híreket hallottunk felőle, a remény végül kihunyt. Annak ellenére, hogy váratlanul és fájdalmasan korán ragadta el a sors, Lugosi Győző teljes életet élt, tanárként, kutatóként, tudományszervezőként, szerkesztőként, magánemberként egyaránt. Öt gyermeke, tanítványai hálás emlékezete, magyar és idegen nyelvű publikációi, társadalmi szerepvállalása ékes példái ennek.
Lugosi Győző az 1970-es évek első felében volt az ELTE Bölcsészkarának hallgatója. Számos neves tanára közül mindig különös szeretettel emlegette Borsányi Károlyt, a keveset publikáló, de rendkívül szuggesztív tanáregyéniséget, aki sok fontos, további életét meghatározóan befolyásoló könyvet adott a kezébe. Az egyetem elvégzése után egyéves „szabad kutatói" ösztöndíjat kapott a párizsi elitképzőbe, az École Normale Supérieure-be. Kiválasztását szerényen inkább a szerencsének, mintsem kiválóságának tulajdonította. Az ösztöndíjas munkája belépést biztosított egy másik „grande école", az EHESS, a braudeli Társadalomtudományi Főiskola és a CNRS (Országos Tudományos Kutatási Központ) posztgraduális szemináriumába, amely Paul Ottino vezetésével az indiai-óceáni közép- és kora újkori érintkezés kultúrtörténetével foglalkozott. Itt írta meg a gyarmati hódítás előtti Madagaszkár államiságáról szóló „kisdoktori” értekezését, amelyben a marxi elmélet alapján ábrázolta a gyarmati hódítás előtti malgas viszonyokat, fölhasználva a „polányista” gazdaságelmélet, a durkheimimaussishalinsi szociológia/antropológia eredményeit.
1980-tól tanított az ELTE BTK Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén, ahova Salgó László professzor, a tanszék kebelében működő Afro -Ázsiai Tanszéki Szakcsoport vezetője „csábította”, s nyugdíjazásáig, 2018-ig a tanszék oktatója maradt. Legközelebbi munkatársa Balogh András volt, aki Diószegi István után Lugosi Győző tanszékvezetője lett. Korai éveiben végzett kutatásai alapján vált nem csupán a malgas történelem legjobb és sokáig egyetlen hazai művelőjévé, s emellett nemzetközileg is számon tartott Benyovszky-kutatóvá. A tanszék oktatási feladatai megkövetelték a szélesebb oktatói-kutatói palettát, így vált Lugosi Győző az 1980-as évektől „Az európai koncert és a keleti kérdés”, „A Közel- és a Közép-Kelet diplomáciája a XX-XXI. században”, valamint a „Világrendszer-elmélet, nemzeti kérdés és globalizáció” kutatási-oktatási területek elismert szaktekintélyévé. S ez egyáltalán nem kegyes túlzás, amihez hozzáfogott, azt roppant alapossággal, maximalizmusra törekvéssel, mégis szakmai alázattal csinálta. 2002-ben doktori fokozatát átminősíttette PhD fokozattá, amely után docensi kinevezést kapott. 2014-18 között az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék doktori programjának vezetője volt. Az általa szervezett kutatóhelyi viták népszerű tudományos fórumokká váltak. Egész tudományos pályafutására jellemző, hogy nem „termelte” a publikációkat, csak akkor írt, ha belső késztetést érzett, akkor viszont kizárólag alapos és minőségi munkák kerültek ki a keze alól.
A rendszerváltás után sem váltott köpönyeget, maradt aki volt, a társadalmi emancipáció elkötelezett híve. Ez vezette a tudomány elefántcsont tornyából a népműveléshez is, számos kiváló tudós-tanár példáját követve. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat népszerű előadójává, majd a budapesti TIT szervezet vezetőjévé vált. 1993 őszén a Kossuth Klub igazgatói tisztségét is átvette – a feladatra nem maga jelentkezett, hanem az egyesület munkatársai kértek fel rá. 2008-ig igazgatta az intézményt, majd az elnöke lett. Másfajta közéleti szerepet is keresett, vagy inkább teremtett magának: 1990-ben megalakította a Budapesti Condorcet Kört, egy pár évvel korábban létesült francia baloldali-republikánus, értelmiségi hálózat egyedüli nem frankofón mutációját, amely 1998-ig sikeresen működött. Innen egyenes út vezetett az Eszmélet folyóirat szerkesztőségébe, amelynek Lugosi Győző haláláig felelős szerkesztője volt.
Volt egyetemi kollégái, barátai, s tanítványai nevében búcsúzunk tőle!