Eltérő hagyományok, megtelepedés és táplálkozás az Avar korban
A régészet interdiszciplináris jellege az elmúlt század hatvanas, hetvenes éveitől egyre erőteljesebbé vált, mára már elképzelhetetlenek ennek a tudományterületnek a fő vonalába tartozó kutatások részletes természettudományos vizsgálatok nélkül. Így van ez az Avar kor esetében is, ahol fejlett biorégészeti módszerek is bevethetők annak érdekében, hogy minél jobban tisztázni lehessen a régmúlt emberének és kultúrájának viszonyát az egykori természeti és társadalmi környezettel. A késő Avar kor egységesedő kulturális képe szempontjából kivételt képeznek az ún. elit sírok és temetők, amelyek kiemelkednek gazdag tárgyi kultúrájukkal. A kérdés adott, hogy vajon mennyire tükröz ez a gazdagság eltérő társadalmi szerepet és életmódot?
Közös tanulmányukban Faragó Norbert (ELTE BTK Régészettudományi Intézet), Szenthe Gergely, Gulyás Bence, Marcsik Antónia (Magyar Nemzeti Múzeum), Gáll Erwin (“Vasile Pârvan” Régészeti Intézet, Román Tudományos Akadémia) két avar temető, Hortobágy-Árkus és Tiszafüred-Majoros stabil izotópos méréseit értékelték ki. Mivel vizsgálatuk fő célja a radiokarbon kronológia felállítása volt, a stabil izotópos elemzésekkel eredetileg a radiokarbon módszerrel nyert dátumok bizonytalanságát kívánták csökkenteni. Az adatok elemzése szerencsére kimutatta, hogy a vonatkozó stabil izotópos eredmények önmagukban is lehetővé teszik releváns következtetések levonását az avar közösségek táplálkozási szokásairól.
A nemrégiben monografikus formában publikált Hortobágy-Árkus az avar korral foglalkozó szakemberek körében nevezetes lelőhelynek számít a maga rendkívül gazdag leletanyaga miatt. A régészeti elemzés megerősítette a temető kiemelt jelentőségét, nemcsak az anyagi kultúra, hanem a komplex temetkezési szokások szempontjából is. Tiszafüred-Majoros lelőhelye szintén különleges helyet foglal el az avar kor kutatásában, elsősorban a Garam Éva által közölt finom felbontású relatív kronológiája miatt, másodsorban azért, mert a Dunától keletre ez a legnagyobb temető. A közép- és késő avar kori relatív kronológia még mindig nagyrészt e lelőhely övdíszeinek tipológiáján alapul.
Ami környezeti tényezőket illeti, Tiszafüred-Majoros temető területe a Tisza bal magas partján helyezkedik el, amely egy viszonylag nagy kiterjedésű, emberi megtelepedésre és mezőgazdaságra ideális terület. Vízfolyások találkozásának közelében helyezkedik el, amely minden korszakban csomópontként szolgált egy fontos, a Hortobágyon keresztül valószínűleg Észak-Erdély felé kelet felé vezető útvonalon. A Hortobágy-Árkus temető ettől a területtől mintegy 20 kilométerre keletre, a mélyebb árterületen fekszik. Ez a régió átmenetileg vízzel borított, tehát sós síksági terület, amelyet az újkorig intenzív állattartásra használtak. A nedves környezet miatt a nagyobb temetők itt teljesen hiányoznak, helyette kisebb temetkezési helyek követik a már említett nyugat-keleti irányú útvonalat.
Az eredmények azt mutatják, hogy noha a tiszafüredi temetőben a 14C kronológia ellentmond a régészeti abszolút kronológiának, a relatív kronológia, tehát a sírok egymás utáni sorrendje viszont közvetlenül megegyezik a radiokarbon adatok sorozatával. Ennek az összhangnak a fényében a Hortobágy-Árkusból származó adatsor meglehetősen rendszertelennek tűnt. Tiszafüreddel ellentétben a kétféle kronológia között sokkal korlátozottabb volt a megfelelés, mivel a radiokarbon adatok kalibrált sorozatában az együttesek relatív sorrendje gyakran ellentmondott a régészeti relatív kronológiának. Ezen a ponton a stabil izotópos mérések nagyon hasznosnak bizonyultak. Már az előzetes eredmények is megmutatták a két közösség közötti δ15N izotóp értékek szerinti nyilvánvaló különbséget. A Hortobágyi értékek szignifikánsan magasabb arányokat mutattak, míg a δ13C értékek homogénnek tűntek.
Ezek alapján a táplálkozás Hortobágyon kiemelkedően magas fehérjebevitelen alapult, míg a köles aránya mindkét helyen jelentős volt.
A mai Magyarország területéről hasonló izotóp adatok csak két avar kori lelőhelyről, Sajópetriből és Makó-Mikócsa-hegyről állnak rendelkezésre. A horvátországi Nuštar eredményei azért is lehetnek érdekesek a régió számára, mert ez az egyetlen lelőhely, amely faunisztikai adatokkal is rendelkezik ebből az időszakból. A hortobágyi temető különálló jellege nyilvánvaló, míg a többi, kronológiailag hasonló lelőhelyről származó adat egyértelműen homogén csoportot alkot.
A kutatók három lehetséges válasszal számoltak arra kérdésre, hogy mi lehet ennek a különállásnak az oka. Az egyik ok lehet az egykori közösségben a vérképzőszervi megbetegedésekhez köthető zavarok gyakori felbukkanása, ám a részletes fizikai antropológiai vizsgálatok nem azonosítottak ilyen nyomokat. A másik lehetséges válasz a háziasított állatok helyileg zárt területen való gyakori legeltetése, vagyis a természetes trágyázás körül keresendő. Ilyen esetben ugyanis tartósan megnövekedhet a lokális δ15N érték, ami tükröződik a tápláléklánc minden elemében. Sajnos, ez mindaddig nyitott kérdés marad, amíg a környékről nem állnak rendelkezésre részletes fauna minták.
A harmadik, és egyben legvalószínűbb válasz az édesvízi eredetű táplálkozás kiemelt szerepe,
mivel ez egyrészt megnyilvánul kiemelten magas δ15N értékekben, másrészt a szakirodalom alapján egyértelmű összefüggés van radiokarbon adatok anomáliái és az édesvíz táplálkozás torzító hatása között.
A szerzők értelmezése szerint két, egymáshoz ilyen közel élő közösség táplálkozása közötti ekkora különbségre a legvalószínűbb magyarázat az eltérő kulturális hagyományaikban keresendő. Ezek az eltérő habitusú közösségek különböző földrajzi területeken telepedtek le, és úgy tűnik, hogy a hortobágyi közösség kultúrájában a nomád hagyományok nagyobb szerepet játszottak az állattartás szempontjából kedvezőbb mocsaras területen. Hagyományaik közé tartozott a túlnyomórészt fehérjealapú táplálkozás, amelyhez a jelek szerint édesvízi környezetből származó források is tartoztak.
A Kari Publikációs Díjban részesült tanulmány itt olvasható.
A kutatás az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA-24 pályázati program finanszírozásában valósult meg.