Fiatal felnőtt korban alakul ki, hogy milyen gyorsan beszélünk
Bóna Judit és Váradi Viola ezekre a kérdésekre kereste a választ a The Journal of the Acoustical Society of America folyóiratban megjelent tanulmányokban, amelyben a beszéd temporális jellemzőit (beszédtempót, artikulációs tempó, szünetgyakoriságot, szünethosszt és szünetarányt) négy életkori csoportban (6, 9, 13 és 17 éves korban) elemezték. A vizsgálathoz három beszédtípusban rögzítettek hanganyagokat: az egyik helyzetben az adatközlők a saját életükről, tanulmányaikról, szabadidős tevékenységeikről meséltek, egy másikban egy hat képből álló képsor alapján meséltek el egy történetet, míg egy harmadikban egy hallott történetet meséltek vissza minél részletesebben. A három feladat különböző kognitív erőfeszítést igényelt. Amíg a gyerekek/kamaszok a saját életükről szabadon, megkötés nélkül beszélhettek (ez volt egyben a feladat nehézsége is, hogy miről beszéljenek az interjút készítő felnőttnek); addig a képsoron levő történet epizódjait, tanulságát fel kellett ismerni, majd megfogalmazni; míg a hallott történet esetében meg kellett érteni az elhangzottakat, előhívni a memóriából, és elmesélni a lehető legpontosabban.
Az eredmények szerint a beszédtempó és az artikulációs tempó szisztematikus, fokozatos növekedést mutatott az egyre magasabb életkori szinten,
de a beszédtervezéshez időt biztosító szünetek gyakoriságának, időtartamának és arányának csökkenése kevésbé volt szisztematikus, csak a 6 évesek mutattak szignifikáns különbséget a többi csoporttól, de nem mindegyiktől és nem mindegyik paraméterben. (Például nem volt szignifikáns különbség a 6 évesek és a 17 évesek között a szünetek hosszában és gyakoriságában.) Ez azt jelenti, hogy amíg a beszéd- és artikulációs tempó növekedése a beszédfejlődés biztos jellemzője, addig a szünettartási stratégiák fejlődését befolyásolják egyéni, szociokulturális és egyéb tényezők is.
A történetmesélési és történetvisszamondási feladatokban a nagyobb kognitív terhelés lassabb beszéd- és artikulációs tempót eredményezett. Az eltérő beszédfeladatok eltérő kognitív terhelése a szünetek eltérő mintázatában is tükröződött. Érdekes, hogy bár az életkor és a feladat közötti interakció nem volt szignifikáns, megfigyelhető volt, hogy a fiatalabb gyermekekre (6 és 9 évesek) kevésbé volt hatással a beszédfeladat, mint a kamaszokra (13 és 17 évesek).
Összességében a vizsgálat azt mutatja, hogy a beszéd temporális jellemzői még kamaszkorban is fontos fejlődésen mennek keresztül, és csak fiatal felnőtt korban érik el a teljes érettséget. Emellett azt is hangsúlyozza, hogy a különböző kutatások eredményeinek összehasonlításakor fontos figyelembe venni a beszédtípust is, hiszen egyes paraméterekre nagyobb hatással van, mint az életkor.
Az eredeti tanulmány itt olvasható: Speech tempo in Hungarian speaking children and adolescents: The effects of age and speaking tasks: The Journal of the Acoustical Society of America: Vol 152, No 1 (scitation.org)