Hatalmas családfák hálózata tárja fel az avar kori társadalom szerveződését
A kutatók négy alföldi lelőhely temetkezéseit vizsgálták több mint 400 genetikai minta segítségével. A korábbi archeogenetikai témájú tanulmányokhoz képest jelentős újdonságnak számít, hogy az egyes lelőhelyeken teljes (valamennyi feltárt sírra, vagyis korabeli egyénre kiterjedő) mintavételre törekedtek. E módszernek köszönhetően vizsgálni tudták egyrészt a közösségeken belüli, másrészt az egyes közösségek közötti rokonsági hálózatokat is.
A Nature-ben közreadott temetők népessége az Avar Kaganátus keleti, sztyeppei eredetű csoportjaihoz tartozott (Rákóczifalva, Kunpeszér, Kunszállás, Hajdúnánás). A genetikai, embertani és régészeti eredmények azt mutatták, hogy a Duna-Tisza közi közösségek Belső-Ázsiából, a tiszántúli közösségek a kelet-európai, Fekete-tenger vidéki sztyeppékről érkezhettek.
A genetikai vizsgálatok az eltemetett személyek között számos első-, másod-, és harmadfokú rokoni kapcsolatot állapítottak meg, ami hatalmas családfák rekonstruálását tette lehetővé. A legnagyobb elemzett lelőhelyen, a Szolnok közelében feltárt rákóczifalvi temető közösségében több mint 200 férfi, nő és gyerek köthető családfákhoz, 9 generáció mélységben.
A négy temető népessége hasonló elvek alapján szerveződött: szigorú patrilineáris rendszer bontakozott ki, amelyben a patrilokalitás és a női exogámia volt a norma, azaz a férfiak a házasság után is a közösségben maradtak, míg a nők mindig más helyről érkeztek.
A közösségek egy-egy fő apai leszármazási vonal köré rendeződtek.
A régészeti leletek alapján különösen fontos volt a közösség alapítóinak és az alapítók egyenesági férfi leszármazottainak a szerepe. A veretes övek, lószerszámok, olykor teljes, sírba helyezett lovak e férfiaknak a temetkezéseihez tartoztak. Közülük kerülhettek ki a családfők és a települések vezetői. A közösségek közötti rokoni hálózatok viszont elsősorban a nőkön keresztül szövődtek, ezt mutatták a távoli rokoni kapcsolatokat (IBD) feltérképező genetikai vizsgálatok.
Arany fülbevaló egy férfi sírból Rákóczifalváról, Kr. u. 7. század (Damjanich János Múzeum, Szolnok)
Számos esetben előfordult, hogy egy férfinak vagy nőnek több partnertől született gyermeke. Ez jelenthetett a házastárs korai halála miatti újra házasodást vagy többnejűséget is. A nők körében érdekes mintázat bontakozott ki: több partner esetén az apák általában egymásnak közeli, férfiági rokonai voltak, ami a levirátus (magyarul sógorházasság) intézményére utal.
A kiterjedt biológiai rokonság ellenére e közösségekben egyáltalán nem fordult elő vérfertőzés. Szigorúan, több generáción át számon tartották tehát a leszármazást, és a vérrokonok közötti házasodás tabunak számított.
Az ELTE ásatásai a rákóczifalvi avar kori (Kr. u. 6-9. század) temetőben 2006-ban
A feltárt társadalmi szervezet fontos tanulsága, hogy a keleti eredetű közösségek annak ellenére is megőrizték sztyeppei típusú társadalmi berendezkedésüket, hogy életmódjuk és gazdasági rendszerük a Kárpát-medencében gyökeresen átalakult. Ahogy a kaganátus intézménye – a politikai elit szerveződése - sztyeppei hagyományokra épült egészen a birodalom bukásáig, úgy a társadalom alsóbb rétegeinek rokonsági szerveződése is makacsul őrizte azokat.
A tanulmány itt olvasható.
A témában Rácz Zsófia tartott előadást a 2023-as Kutatók Éjszakáján, mely itt tekinthető meg.
A tanulmány első szerzői Guido Alberto Gnecchi-Ruscone (MPI EVA) és Rácz Zsófia (ELTE), vezető kutatója Zuzana Hofmanová (MPI EVA). Az ELTE BTK Régészettudományi Intézetéből és a TTK Embertani Tanszékéről régész és antropológus közreműködők Samu Levente, Szeniczey Tamás, Faragó Norbert, Gulyás Bence, Koncz István, Spekker Olga és Hajdu Tamás voltak.
Forrás: Ásónyomon