In memoriam Heller Ágnes

Heller Ágnes (1929-2019)

Heller élete lezárult, műve számtalan nyelven azonban tovább él. Ami azonban visszahozhatatlanul elveszett, az a szinte senki máshoz nem hasonlítható elevenség és szabadság a gondolat kibontásában, amit előadásai jelentettek. Heller szeretett tanítani, szerette ha megszólíthat egy új generációt, akik őt csak könyvekből ismerték. Nem zárkózott be a gondolat védettségébe, hanem próbára tette, sőt kipróbálta az élet olykor kiúttalan és fenyegető idejében.

Amikor harmadjára is összekapcsolódott életútja az ELTE-vel (Esztétika tanszék, professor emeritus), akkor láthattuk, hogy milyen könnyedén ért szót a hallgatósággal. Azaz képes volt felszabadítani az elfojtott gondolatot.

Mindenek ellenére hirdetni a gondolat szabadságát, ez volt Heller életének talán legfőbb mozgatója. A gondolat szabadsága éppen azt jelentette számára, hogy a behatároló életfeltételek felismerhetők és ebből következően kialakulásuk megérthető, egyben velük szemben van mód a gondolat erejénél fogva fellépni.

Heller és a történelem viszonya leolvasható azon díjakból, amelyeket hosszú alkotó pályája során megérdemelten elnyert. Sőt inkább úgy is mondhatjuk ezek a díjak vártak Hellerre (Lessing, Arendt, Széchenyi 1995-ben!, Sonning-díj,Goethe-medál, Sperber-díj). A díjak egyben jelzik az alkotói pálya erős pontjait, gondolati kiszögeléseit: német klasszika, politikai filozófia, etika, univerzális filozófiai kérdések (érzelem, szükséglet, komikum stb.).

Ahogy könyveiben, úgy a tanításban is azt kereste, ami eltér a szokványostól. A szakma szeretete nála abból fakadt, hogy szembe kívánt nézni azzal, ami van.