Két hallgatónk kapott Kazinczy-érmet

2021.06.02.
Két hallgatónk kapott Kazinczy-érmet
A Szép magyar beszéd verseny országos döntőjén a zsűri 11 hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet, köztük az ELTE Bölcsészettudományi Kar két hallgatójának.

A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara 2021. május 14-én ismét megrendezte a felsőoktatási intézmények Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyének országos döntőjét. Az online versenyen a hazai és a határon túli pedagógusképző, hittudományi és jogtudományi főiskolák és egyetemek azon közel negyven hallgatója vett részt, akik a helyi fordulókon a legjobbaknak bizonyultak. Bóna Judit, az ELTE BTK egyetemi docense, a zsűri elnöke megköszönte, hogy a pandémiás helyzet ellenére ilyen sokan jelentkeztek a megmérettetésre.

A szakemberekből álló rangos zsűri a szabadon választott és a kötelező szövegek értő előadása nyomán 11 hallgatónak adományozott Kazinczy-érmet. A verseny győztese Gál Erzsébet, a Szegedi Tudományegyetem hallgatója lett. A díjazottak között 3 ELTE-s hallgató volt:

Ambrus Gyöngy, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar
Felkészítő tanára: Pölcz Ádám, egyetemi adjunktus, tanszékvezető-helyettes

Magyar Boglárka, ELTE Bölcsészettudományi Kar
Felkészítő tanára: Jankovics Julianna, oktató

Szűcs Dominik, ELTE Bölcsészettudományi Kar
Önállóan készült

Forrás: elte.hu