Kiefer Ferenctől búcsúzunk
Kiefer Ferenc személyében az NyTI - ELTE BTK Elméleti Nyelvészet kihelyezett Központ az Elméleti nyelvészet szak egyik alapítóját és a Szakcsoport majd Tanszék első vezetőjét is gyászolja. A szak 1990 tavaszán történt alapítását a korszak legnevesebb, világhírű nyelvészei is aktívan támogatták, nem utolsósorban azért, mert a vezető, Kiefer Ferenc munkássága védjegynek számított szemükben. Kiefer Ferenc már akkor is híres, nagytekintélyű nyelvész volt Európa szerte és a tengerentúlon is. A szinkron nyelvészet szinte minden területén maradandót alkotott, hét(!) nyelv nyelvtanának számos aspektusát elemezte könyvekben és tanulmányokban.
Szakcsoport- majd tanszékvezetőként szelíd kezű, baráti, kollegiális vezető volt. Minden lehetséges módon segítette a fiatalabb nemzedékeket, ösztöndíjakat, pályázati lehetőségeket keresve éppenúgy, mint a kéziratok kommentálásával, ötletek, kritikai gondolatok átadásával. Nagyon könnyű és jó volt együtt dolgozni vele, humort, iróniát és munkatársai iránti tökéletes bizalmat sugárzott, magától értetődően partnerekként kezelte őket. Az ELTE BTK más tanszékein is szívesen látott vendég volt, de a szíve csücske az Elméleti nyelvészet szak maradt.
A diákok lelkesedtek kurzusaiért. Ilyen volt a 2013 tavaszán tartott, "Száz év strukturalizmus (1913-2013)" című, melyben saját régebbi cikkeit is a diákokkal közös kritikai gondolkodás tárgyává tette, és a 2014/2015. tanévben tartott, "Új fejlemények a nyelvtudományban" című kurzusa. Mindig is az lebegett a szeme előtt és meg is valósította, hogy a nyelvészet minden területét világszínvonalon, a nemzetközi nyelvészet integráns részeként kell művelnünk és ennek megfelelően tanítanunk az egyetemeken.
Emlékét és szellemi örökségét megőrizzük.
Bánréti Zoltán
(Az eredeti szöveg itt olvasható)
Apatinban született, majd családja Bajára költözött. A szegedi egyetemen először matematikafizika szakon végzett, és már gyakorló bajai tanárként kezdett érdeklődni a német nyelvjárások iránt. Budapesti nyelvészek ösztönzésére fordult az általános nyelvészet felé és miután Szegeden levelező tagozaton elvégezte a német, majd a francia szakot, a budapesti Eötvös József Gimnáziumban kapott állást. Innen került 1962-ben az MTA Számítástechnikai Központjába az akkor megalakult matematikai nyelvészeti kutatócsoportba. 1973-tól volt az MTA Nyelvtudományi Intézetének előbb munkatársa, később tudományos tanácsadója, majd 1992 és 2001 között igazgatója. Ezzel párhuzamosan tanított az ELTE-n megalapított általános és alkalmazott nyelvészet szakon, majd alapító professzora és vezetője lett az MTA NYTI és az ELTE által közösen létrehozott elméleti nyelvészet tanszéknek.
Kandidátusi értekezését 1971-ben védte meg, akadémiai doktori fokozatát 1977-ben szerezte meg, az MTA-nak 1987-ben lett levelező, majd 1995-ben rendes tagja. Az 1960-as évek végétől kezdve rendszeresen tanított európai egyetemeken: Stockholmban, Stuttgartban, Aarhusben, Párizsban, Bécsben, de mindig visszatért Magyarországra és innen szervezte azokat a nemzetközi konferenciákat, amelyekkel segítette a kelet-európai és a nyugati nyelvészek személyes kommunikációját amellett, hogy az általa szerkesztett és kiváló kiadóknál megjelentetett számos kötetben az innenső oldalon élőket publikálási lehetőséghez is juttatta. A kelet-nyugati tudományos párbeszéd valódi szürke eminenciása volt, akinek a jelentőségét kevesen ismerték föl, kivéve talán a belügyi szerveket.
Matematikai hátterének köszönhetően könnyedén magáévá tette a formális nyelvészetnek az 1960- as években induló irányzatait. Előbb Chomsky mondattani kutatásait terjesztette idehaza, majd a nyelv formai tulajdonságai közül egyre inkább az alaktan (szóképzés, szóösszetétel) problémái, illetve tartalmi oldalon a logikai felkészültsége számára is otthonos jelentéstan és pragmatika kutatása érdekelték. Könyvei, szakcikkei az előfeltevések elméletéről, az aspektus formai és jelentéstani összefüggéseiről, a szóösszetételek természetéről jelentős nemzetközi visszhangot váltottak ki, e területek legjobban ismert nemzetközi szakértői között tartják számon a mai napig, amit a nyelvészetben elég ritka 5000 fölötti hivatkozásszáma is mutat.
Bár nem terepen mozgó nyelvész volt, szobatudósnak aligha mondható. A világ minden táján voltak barátai, hiszen sok nyelvet beszélő vendégként és vendéglátóként mindenkivel szót tudott érteni közvetlen stílusával, humorával, állandó mosollyal kísért, bár sokszor ironikus megjegyzéseivel. Zenei műveltsége is kiemelkedő volt, irodalomolvasó, színházba járó igazi társasági ember volt, aki szeretett és tudott élni. Mindazok, akik tanítványai, barátai, kollégái voltunk, nem feledjük.
Kenesei István