Középkorász doktoranduszok tanácskoztak
A kora újkor történetének vizsgálatában a kilencvenes évek elején jelent meg erőteljesen egy új szempont, melynek fényében a fellelhető források újszerű és napjainkban különösen időszerű kutatásokra adnak módot. Ezek a kutatások a 16–18. századot az információrobbanás korának tartják, amikor ugrásszerűen megnőtt az információ értéke, egyidejűleg terjedésének sebessége, és folyamatosan szélesedő kör vált nyitottá befogadására is. A társadalom információéhségének növekedésével párhuzamosan a hatalomgyakorlók igénye is egyre nagyobb lett a közvélemény befolyásolására. Az új, "irodalmi" korban a toll jelentős tényezővé vált, kialakult, majd fokozatosan uralkodó hatalommá vált a sajtó. De mi számított hírnek a 16–17. század embere számára, milyen csatornákon terjedt az információ és mire használták, hogyan lehetett eligazodni a tömkelegében? – teszik fel a kérdést a korszakkal foglalkozó történészek.
A BTK Történeti Intézet Információ és társadalom. Közvetítő rendszerek, médiumok és hatalomgyakorlás a kora újkori Európában című konferenciája iránt nagy volt az érdeklődés már a jelentkezés időszakában, munkához láttak még azok is, akiknek alapkutatása egészen más területre irányul. Végül június 5–6-án az ország számos egyeteméről 28 középkorász doktorandusz hozott példákat a 16. századtól kezdődően arra, hogyan vált az információrobbanás következtében a tájékoztatás és tájékozódás külön tudománnyá, az érdekérvényesítés fontos eszközévé, hogyan gyakorolt az információáramlás új mértéke és útvonala az élet minden területére hatást, s végül hogyan határozta meg alapjaiban a kora újkor arculatát.
A konferencia főszervezője és szakmai védnöke G. Etényi Nóra, a Kora Újkori Történeti Tanszék habilitált docense, aki az új történeti szempont egyik első hazai alkalmazójaként pályája kezdetétől a kora újkori propagandát, reprezentációt, információáramlást s ennek politikatörténeti jelentőségét, mentalitástörténeti hatását és vizuális megjelenítését vizsgálja. Ő tartotta a konferencia nyitóelőadását is, keretet adva a kora újkori társadalom életének sok-sok részletét feltáró doktoranduszmunkáknak.
A kora újkorban a földrajzi fölfedezések, a reformáció megjelenése és a könyvnyomtatás elterjedése következtében az információhasználat egyszerre volt lehetőség és szükségszerűség. A politikai és gazdasági elit korábbi információs csatornái mellett fokozatosan kialakul a közérdekű információ, a hír közzétételének mechanizmusa, az újságnyomtatás, megszületik a hírek utáni univerzális igény rendszeres kiszolgálójaként a posta, és kialakul a hírgyártásból élő új kulturális elit (kiadó, újság- és könyvkereskedő, nyomdász, metsző, betűkészítő, postamester stb.), amely már szellemi felkészültségét tekintve többrétegű közegben végzi tanító jellegű munkáját – mondta G. Etényi Nóra.
A társadalom mind szélesebb körben való elérésének hatásos eszköze az „ezer szónál is többet érő" kép lett:
miközben kielégítette a társadalom információigényét, értelmező keretet is adott a híreknek. A köztereken kitett plakátnagyságú röplapokon az olvasni nem tudó rétegeket közismert szimbólumokkal, a műveltebbeket szöveges magyarázatokkal segítették. A nyomtatott vizuális információ jelentősége különösen megnőtt nagy kataklizmák idején, amikor kiemelte a híráradatból a legfontosabb, történelmi jelentőségű politikai fordulatokat – nem véletlen, hogy 1000 röplapból 800 a 30 éves háború idején készült.
A nyomtatott sajtótermékek fő funkciója a közérdekű ügyekről való tájékoztatás volt, melytől elsősorban hitelességet vártak el. Míg korábban fiktív várostromrajzokat tettek közzé a török elleni háború színhelyeiről illusztrálásul, ekkor már hadmérnökök által készített alaprajzokat, hiteles városlátképeket és szemtanúi beszámolókat jelentettek meg, az új ismereteket és felfedezéseket elismert, komoly emberek leírásai és magyarázatai hitelesítették. Gockel, tekintélyes ulmi orvos például érdemi információkat tett közzé a pestisről, emellett a magyarországi török háború hadszínterein folyó dolgokról is precíz sorozatot írt 1683-ban: a művelt városi polgár identitásának részét képezte, hogy tájékozott legyen. Thomas Wiering nagy gazdasági és politikai befolyással rendelkező hamburgi nyomdász, az első újságosbódé felállítója szintén a török események illusztrált felidézésével popularizált tudományos ismereteket, egyben nagy információhalmok kezelésére is tanított.
A nyilvánosságba bekapcsolódó rétegeknek azonban azt is meg kellett tanulniuk, hogyan használják az információt, és a röplapok ehhez is segítséget is nyújtottak: egy 1620-ból való röplap például követendő példaként mutatta be a szántóföldön dolgozó parasztembert, aki kívül marad a háttérben látható mindenféle rendű és rangú emberekkel zsúfolt szekértáborok közti politikai csatározásból.
A hírek megítélése kettős volt: számos röplap hívta fel a figyelmet arra, hogy fontos követni az eseményeket, de sok olyan is fennmaradt, amelyik a távolságtartás szükségességét jelzi. A hírek világában szembetűnő az önreflexió, példa erre az 1632-es röplap, mely az újságkészítés mikéntjét mutatja be sürgő-forgó emberekkel teli nyomdában, a kép közepén azonban egy bohócsipkás alak is megjelenik, önnmaga felé forduló, saját tollazatát rendező vándormadárral.
Az új elit hamar felismerte azt is, hogy a negatív hír hatása mindig eredményesebb: Mitelli bolognai metsző a röplapárusról készített gúnyképeket. Míg egyik metszetén egyszerű emberek futnak el a hírdömpinggel riogató röplapárus bódéjától, a másikon a politikusok futnak a kínos, „leégető” cikkektől.
A röplapokat igen hamar korlenyomatként fogták fel, megkezdődött tezaurálásuk, létrejöttek az első röplapgyűjtemények. Az adatgyűjtéssel és -védelemmel elindult az információhasználat intézményesülése – zárta előadását Etényi Nóra.
Az információ világi és egyházi, regionális és a nemzetközi, rokoni és társas kapcsolati hálózatok működtetője és indikátora is. A katolikus egyház a kora újkorban az egész világot beható információs hálózattal rendelkezett, Rómával a középpontban, információhasználatának vizsgálata számtalan tanulsággal szolgál a kor megismerésében – bizonyította a konferencián nem egy előadás. A kora újkori magyar püspöki karon belüli információáramlásra hozott példát Kanász Viktor (PTE) a Szentszék és a Habsburgok kapcsolatával foglalkozó előadásában, melynek apropóját a Fráter György 1551-es meggyilkolása kapcsán indított több éves kánoni kivizsgálás adta, melynek során a 138 tanú között lévő Oláh Miklós tanúvallomásából érzékelhető, hogy a szokványos információs csatornák (levelek, tanúvallomások, a vizsgálat menetével kapcsolatos források, utasítások, királyi tanácson elhangzottak és szóbeli értesítések) mögött a legfontosabb forrás, a hivatkozási alap a „publica fama”, vagyis a pletyka. Lehetett a Habsburg-párti klérus bármilyen jól informált, ebben az esetben eléggé ingatag alapra épített – vonta le a következtetést Kanász Viktor – , Oláh tanúvallomása valószínűleg politikai érdekeket szolgált.
Fals vagy pontatlan információk Rómába nemcsak politikai indíttatással érkeztek, a birodalom különböző részeiből a Szentszékhez érkező óriási mennyiségű levél a legkülönfélébb minőségű információval volt tele.
Róma a kért és kéretlen információk tömegének köszönhetően hamar hírszerző központtá vált.
Az ortodoxokról például a délhódoltsági területen jezsuita misszionáriusai jóvoltából értesülhetett: bár a jezsuiták fő feladata a helyi katolikus közösségek felderítése és pasztorálása volt, beszámolóik nélkülözhetetlen és egyedüli információforrásként szolgáltak és szolgálnak mindmáig a vegyes lakosságú, zavaros területen az ortodox egyházak és gyülekezeteik mindennapi életéről és vallásgyakorlatáról – mondta el Muntán Emese a CEU-ról –: ha beszámolóik esetenként túlzóak és sok lényegtelen részletet tartalmaznak is, olyan „feltűnő” jelenségeket is Róma tudomására hoznak, mint hogy az ortodox pópák szlávul, vagyis a hívek anyanyelvén beszélve tesznek szert nagy befolyásra.
Az egyházi információszerzés a katolikus felvilágosodás idején is gyakran személyes kapcsolatokon keresztül történt: korábban külföldön tanult magyar püspökök kultúra- és művelődésszervezői tevékenységét saját ágensek (fizetett ügyvivők) is segítették, levelek útján. Eszterházy egri püspököt például egy római család több generációja segítette hosszú évekig – magyarázta Ruszkai Zsófia, a PTE PhD-hallgatója. A levelekből felrajzolható a szerzők kapcsolati hálója, ami teret enged a társadalom szerkezetének kutatására is.
Az információnak a hadviselésben betöltött szerepéről beszélt mások mellett Benkő Gábor (EKE), amikor elmondta, hogyan mérte föl és hasznosította az előnyöket egy aktív katonai, majd politikai szerepet játszó homo novus arisztokrata a 16. század második felében az információszerzésen keresztül. Mint a 80 fennmaradt levélből kiviláglik, Forgách Simon főkapitány hírszerző hálózatot fenntartó katonai vezető volt, s bár a legkomolyabb híreket neki is szóban vitték lovas hírvivők, a 80%-ban politikai információkat tartalmazó levelekből kirajzolódik, hogyan került az Erdélyi Fejedelemség elitjétől az információ a Habsburg Monarchia vezetésének birtokába.
A 17. században a Zala megyei végvárak között, valamint a Rába és a Zala folyók mentén kialakított hír- és információközlési stratégia jól tükrözi a kora újkori információszerzési és -továbbítási eljárásokat – derült ki Baráth Zsolt (PTE) előadásából. Mivel az oszmán katonai akciók meggátolására az önmagukban elégtelennek bizonyuló végvárak katonai vezetői számára az ellenfél szándékairól szerzett információk és hírek továbbítása kulcsfontosságú volt, több csatornát is kiépítettek a hírszerzésre: az állandó kémek mellett rabok, kereskedők, hódolt polgárok vallomásait is felhasználták, a hírek lánccá fűzésével, a „hírlüvő” rendszerrel pedig továbbították a megszerzett információt. Ez nem pusztán a stratégiai döntések meghozatalában nyújtott segítséget, hanem a környék lakosságát is védte.
A megfelelő információs hálózatok működtetése a hatalom birtoklásának egyik alapvető feltétele,
s esetenként akár politikai ellenfelek is szóba elegyednek a megegyezés érdekében. Thurzó György nádorral, a magyar rendek meghatározó alakjával, a rendi ellenállás vezetőjével a bécsi centralizáló politika egyik legfőbb képviselője, Melchior Khlels katolikus ellenreformátor azért vette fel a kapcsolatot, hogy az Erdélyi Fejedelemségben nagyobb befolyásra tegyen szert – mutatta be kutatását Bódai Dalma (ELTE). Kettejük 66 darabból álló levélváltása a kényszerű, ám hasznos információmegosztás különlegesen jól dokumentált példája.
Az információrobbanás nem csak a politikára, a diplomáciára vagy a hadászatra volt hatással. Az 1000-től 1600-ig tartó tág időszakban alakult ki például az irodalom intézménye és az irodalommal foglalkozók identitása: a létrejövő értelmiségi hálózatok indították el és szabták meg az „irodalmi” kort – mondta Markó Anita (ELTE). A soproni ügyvéd Vitnyédy István könyvtárának vizsgálata azt láttatja, milyen műveltséganyag birtokában lehetett a 17. század köznemese, és ez hogyan kapcsolhatta össze másokkal (Károlyi Bálint, EKE), Kovács Janka (ELTE) pedig arról beszélt, hogyan terjedt és vált széles néprétegek számára elérhetővé az orvosi tudás egészségügyi könyvecskéken és prédikációkon keresztül a 18-19. század fordulóján.
A kétnapos, sok hozzászólással kísért, jó hangulatú konferencia szervezésében Bódai Dalma, B. Székely Dorottya Piroska, Vida Bence a Kora Újkori Magyar Történeti Doktori Program doktoranduszaiként és Virág Csilla a Kora Újkori Egyetemes Történeti Doktori Program doktoranduszaként játszott meghatározó szerepet.
Forrás: elte.hu