Meddig ért el a Római Birodalom "keze"?
A kutatás szükségességét elsősorban az adta, hogy az Indián túli régiókban talált római leletekre a szakirodalom gyakran csupán a különböző kereskedelemi rendszerek rekonstruálásának, vagy éppen a kronológia pontosításának eszközeiként tekintett, így jelentőségük mindössze idegenségükben, import voltukban merült ki. E tárgyak száma az elmúlt években azonban jelentős mértékben megszaporodott, éppen ezért a történeti toposzokon túllépő, rendszerszintű értelmezésükre nemzetközi igény alakult ki.
A tanulmány Délkelet-Ázsiára, ezen belül is a Thai-Maláj-félszigetre, a Mekong-deltára, Thaiföld és Mianmar szárazföldi részére, valamint Balira koncentrál. Ennek oka kettős, egyrészt a fenti területeken előkerült római tárgyakról korábban rendkívül kevés adat volt ismert, s azok is gyakran félreértelmezésre kerültek. Másrészt pedig Indiától keletre Délkelet-Ázsiából származik a legnagyobb számú római importtárgy. Továbbá római tárgyak alapján, de azok erőteljes átértelmezése révén helyben, valamint Dél-Ázsiában készített, római/hellenisztikus vizuális és/vagy technológiai megoldásokat tükröző tárgyak, röviden inspirált tárgyak is előkerültek.
Római importok és római tárgyak inspirálta leletek eloszlása Délkelet-Ázsiában
A kutatás kiindulópontja egy ez idáig egyedülálló, több, mint 150 római és inspirált tárgyat magába foglaló, bibliográfiai tételekkel, tárgyleírásokkal és meghatározásokkal ellátott, bővíthető adatbázis, mely lehetővé tette a különböző délkelet-ázsiai régiókból előkerült tárgyak típusának, datálásának és eloszlásának összehasonlítását.
A két, legtöbb római tárgyat adó területe, a Kra-földhíd és a Mekong-delta között például jelentős különbségek foghatók meg. Míg a Kra-földhídon elsősorban korai, Kr. 1. század–Kr.u. 1. század közé datálható, kvalitásos importok kerültek elő, addig a Mekong-delta vidékéhez csupán néhány, jellemzően 2. század utáni tömeggyártott római tárgy, valamint jelentősebb számú, Ázsiában készült római vizuális megoldásokat tükröző lelet köthető. Ennek jelentősége, hogy a Mekong-deltában található Óc Eo lelőhelyet a szakirodalom gyakran éppen a római leletek koncentrációjára hivatkozva azonosítja Ptolemaiosz Kattigarájával. A régészeti realitás ugyanakkor ezt a feltételezést erőteljesen árnyalja, sőt, megkérdőjelezi.
A délkelet-ázsiai tárgyak Dél-Ázsia és Kína római leleteivel való összehasonlítása révén pedig az 1-5. században preferált útvonalakról is jóval árnyaltabb kép alakulhatott ki. Míg a Kr.u. 1-3. században a római tárgyak elsősorban tengeren, India és a Kra-földhíd érintésével jutottak a Távol-Keletre, addig a 3. századot követően a Dél-Ázsiát érintő tengeri útvonalak délre tolódtak, a Kra Isthmus közvetítő szerepe pedig gyakorlatilag megszűnt, a Távol-Keletre feltehetőleg inkább a szárazföldi útvonalak érintésével jutottak el a római áruk.
A tanulmány a különböző régiókban megfogható, markánsan eltérő tárgypreferenciát is vizsgálta, a különbségeket pedig azzal magyarázta, hogy az eltérő kulturális háttérrel rendelkező közösségek eltérő római elemeket tartottak a saját kulturális szövetükbe integrálhatónak.
Végső soron pedig bemutatta, hogy a római ikonográfiai elemek olyan helyeken is elfogadásra, befogadásra és transzlációra kerülhettek, amelyek a Római Birodalomról magáról adott esetben nem is tudtak. Mindez kiválóan illusztrálja, hogy az Imperium kultúrától függetlenül is értelmezhető és átértelmezhető szimbólumrendszerrel is rendelkezett, ezáltal pedig a Birodalom közvetett hatásaihoz is érdekes adalékkal szolgál.
Hoppál, K., B. Bellina & L. Dussubieux. Southeast Asia and the Mediterranean World at the turn of the first millennium CE: networks, commodities and cultural reception. Cambridge Archaeological Journal
Borítókép: Római gemmák Délkelet-Ázsiából