Még lehet nevezni "Az ELTE ígéretes kutatója" pályázatra

2020.09.09.
Még lehet nevezni
A Tudományos Tanács a hagyományos kiírás mellett idén különdíjjal várja a nyílt és közösségi tudományt támogató, kísérleti projektekben résztvevő fiatal kutatókat, az open science egyetemi képviselőit. 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tudományos Tanácsa mint az Egyetem kutatási-fejlesztési-innovációs stratégiájának kialakításáért és megvalósításáért felelős testület különösen fontosnak tartja az Egyetem keretei között működő tudományos tevékenység ösztönzését, a fiatal kutatók támogatását, és a kiemelkedő tudományos teljesítmény lehetőség szerinti díjazását. A fenti célok mentén a Tanács évről évre pályázatot ír ki „Az ELTE ígéretes kutatója” elismerés és a vele járó pénzjutalom elnyerésére olyan kutatók számára, akik az MTA „Lendület”- és ERC-nyertes ELTE-s kutatók mellett példaképként állíthatók, és az Egyetem jövőjét testesítik meg.

Idén először a megszokott „Az ELTE ígéretes kutatója” kiírás mellett a Tanács új pályázatot is hirdet, a „Kinyitjuk a tudományt – az ELTE ígéretes kutatója” különdíj elnyerésére.

Az „open science” azaz nyílt tudomány fogalmát csak néhány évvel ezelőtt kezdte használni a nemzetközi tudományos közösség, mára azonban a tudományos fejlődés, a kutatók közötti együttműködés és a tudásmegosztás egyik legfontosabb útja lett.

A nyílt tudomány az együttműködésen alapuló kutatási folyamatokat és az eredmények közzétételének új megközelítését jelenti

digitális technológiák és modern, együttműködést támogató eszközök segítségével. A tudomány így lehet valóban hiteles, megbízható, átlátható, hatékony és a társadalmi változásokra érzékeny. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem hisz abban, hogy a nyílt tudomány olyan folyamat, amely előnyös a kutatók, az egyetemek, a kutatóintézetek, az ipari szereplők és az egész társadalom számára is, ezért a többszereplős, együttműködésen alapuló kutatások kialakítását és folytatását támogatja. 

Az Egyetem a különdíjjal olyan kutatókat kíván elismerni, akik a nyílt tudomány ismert területein, azaz a publikációk nyílt hozzáféréssel történő megjelentetése, nyílt hozzáférésű folyóirat létrehozása vagy szerkesztése (open access), a kutatási adatok nyílt kezelése (open data) terén jelentős eredményeket tudnak felmutatni, illetve a tudományos munkába bevontak nem tudós, de a tudományos kutatások iránt érdeklődő egyéneket vagy közösségeket (pl. iskolai osztályok).

A közösségi tudomány (citizen science) elindulhat érdeklődő társadalmi csoportok vagy kutatói közösségek kezdeményezésére

is, de a tudományos kutatások módszertanának kialakításához, a kutatási etika és integritás szabályainak betartásához és az eredmények megfelelő dokumentálásához szinte nélkülözhetetlen a projektek első szakaszában az egyetemi vagy akadémiai tudós támogatása.

A Tudományos Tanács mindkét esetben olyan kutatási eredményeket ismer el, amelyek a pályázó személyhez köthetők, és túlnyomórészt az ELTE-n születtek. Előnyt élveznek a nemzetközi és/vagy nyílt hozzáféréssel megjelenő publikációk. Nem csupán lezárt kutatásokat díjaznak, sőt, előnyt élveznek azok, amelyek ígéretesek a jövő szempontjából is.

A pályázatokon az Eötvös Loránd Tudományegyetem, illetve az egyetemen működő akadémiai kutatócsoportok alkalmazásában álló, azon PhD- fokozattal rendelkező oktatók és kutatók vehetnek részt, akik 2020. december 31-ig nem töltik be negyvenedik életévüket, nem nyertek korábban „Lendület”-támogatást a Magyar Tudományos Akadémiától, vagy az ERC valamely egyéni pályázatán, és nem részesültek még „Az ELTE ígéretes kutatója” elismerésben.

A pályázatok leadási határideje: 2020. szeptember 13.

A pályázatok benyújtási módja: elektronikusan a tudomanypolitika@rk.elte.hu e-mail címen

"Az ELTE ígéretes kutatója" pályázat részletes kiírása
A "Kinyitjuk a tudományt – az ELTE ígéretes kutatója” különdíj pályázat részletes kiírása