„Morálalgebra – Szolidaritás-akció”
2024. április 30. 18:00
ELTE BTK 172-es előadóterem (1088 Budapest, Múzeum körút 4., B épület, félemelet)
2024. április 30. 18:00 -
ELTE BTK 172-es előadóterem (1088 Budapest, Múzeum körút 4., B épület, félemelet)
Előadásomban egyetlen művet szeretnék elemezni, Erdély Miklós Morálalgebra – Szolidaritás-akció (Egy fotómontázsban és statisztikai tabellákban megvalósított koncepció forgatókönyve) című, 1972-es alkotását. A mű az egyik korai és sok szempontból kivételes példája a magyarországi ’45 utáni művészetben annak a művészi alapállásnak, amely mindenfajta, faji, etnikai, nemi stb. diszkriminációt elutasít, felemeli szavát a mindenkori hatalomnak és intézményeinek az emberi szabadságot és kreativitást korlátozó működése ellen, elutasítja az embertelenség, a gyilkolás és a háború minden formáját – és ezt az alapállását műveiben is kifejezésre is juttatja.
A mű egyik címe – Szolidaritás-akció –egyértelműen utal a témájára, míg a másik – Morálalgebra – két látszólag össze nem illő szóból áll, vagyis két egymást látszólag kizáró területet kapcsol össze: a morált és az algebrát. Hogyan jelenhet meg a moralizálásban a számszerűség, és hogyan adható a számolásnak morális dimenzió – ezek azok a kérdések, amelyeket e mű többek között felvet, és ami az első megközelítésben a tiltakozás igen különös formájának tűnik.
► Regisztrációköteles esemény! Részvételi szándékát a lap alján található űrlap kitöltésével tudja jelezni április 28. éjfélig. A kapcsolódó adatkezelési tájékoztató itt olvasható.