Elhunyt Mezei Márta

A Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett magyar–latin szakos tanári diplomát. Végzése után, 1953-tól az ELTE Felvilágosodás és Reformkori Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének tanársegéde lett, ahonnan 1993-ban, négy munkás évtized után, egyetemi tanárként vonult nyugállományba. Kutatásait ezután is töretlenül folytatta, rendszeres jelenlétét a szakmai fórumokon közmegbecsüléstől övezve fenntartotta haláláig.

1971-ben védte meg kandidátusi értekezését, 1992-ben lett az MTA doktora. Tudományos tevékenységéért több elismerést nyert: Oltványi Ambrus-díj 1997, Martinkó András-díj 2001, Toldy Ferenc-díj 2003, Faludi Ferenc-díj 2007.

Oktatóként a napjaink tudományában aktív kutató- és tanárnemzedékek egyik meghatározóan emlékezetes és tisztelt nevelője, mentora volt. Kutatóként a felvilágosodás- és reformkori magyar irodalomtörténet, filológia, textológia, műfajtörténet, líratörténet és verstan szinte minden területén otthonosan mozgott, számos szakmai bizottság munkájában vett részt, konferenciák és vitaülések állandó megbecsült előadójaként számított rá a szakma; kiterjedt, szigorú, de segítőkész opponensi, bírálói, lektori tevékenysége jelentős hatást gyakorolt a szakterület tudományos életére. Hasonló okból volt emlékezetes áldozatosan végzett, aprólékos és gondoskodó munkája az Irodalomtörténet című szakfolyóiratban, melynek 1978-től 1985-ig volt szerkesztője.

Tanszéki oktató feladataihoz kapcsolódóan részt vett több alapvető szöveggyűjtemény, tanulmánykötet szerkesztésében: Mesterség és alkotás (Wéber Antallal, Szépirodalmi, 1972); Miért szép? A magyar líra Csokonaitól Petőfiig (Kulin Ferenccel, Gondolat, 1975); Szöveggyűjtemény a felvilágosodás korának irodalmából, I–II. (Szuromi Lajossal, egyetemi segédkönyv, 1982). Önálló kutatásaihoz kapcsolódóan több hiánypótló antológiát állított össze, fontos szövegkiadások fűződnek a nevéhez: Berzsenyi Dániel: A közelítő tél. Válogatott költemények (Magyar Helikon, 1961); Eötvös József: Kultúra és nevelés (Magyar Helikon, 1976); Magyar költők, 18. század (Szépirodalmi, 1983. Magyar remekírók); Virág Benedek: Magyar századok (Magvető, 1983. Magyar Hírmondó); Berzsenyi Dániel és Kölcsey Ferenc összes költeményei (Unikornis, 1994. MKK 22.); Gvadányi József és Fazekas Mihály válogatott művei (Unikornis, 1995. MKK 32.); Amade László és Faludi Ferenc versei (Unikornis, 1996. MKK 42.); Költők a hírnév árnyékából (Unikornis, 1998. MKK 71.)

Több tucat fajsúlyos tanulmánya, nem kevesebb alapos recenziója a korszak költészetének, alkotói pályák kiemelt vagy épp elrejlő pontjainak, irodalmi kapcsolatainak elemző megvilágítását végezte el; meghatározó befolyást gyakorolva mindenekelőtt a Berzsenyi-kutatásokra, a 18. századi kismesterekről és mesterkedő szerzőkről alakuló képre, pályája második felében pedig a Kazinczy-filológiára és textológiára.

Önálló munkái a korszak kutatásának máig alapvető szakirodalmához tartoznak:

Történetszemlélet a magyar felvilágosodás irodalmában (Bp., 1958. Irodalomtörténeti Füzetek 19.); Felvilágosodás kori líránk Csokonai előtt (Akadémiai, 1974. Irodalomtörténeti Könyvtár 30.); Nyilvánosság és műfaj a Kazinczy-levelezésben (Argumentum, 1994. Irodalomtörténeti Füzetek 136.); A kiadó mandátuma (Debrecen, Kossuth Egyet. K. 1998. Csokonai Könyvtár 15.)

Lénye – és most már emléke – mérce, parancs és oltalom mindannyiunk számára.