Nemzetközi Brauchwiki-projekt

Az ELTE BTK-n működő Kommunikáció: internet és média tehetséggondozó műhely tagjai a közel egyéves nemzetközi Brauchwiki-projekt zárásaként 2013 áprilisában németországi tanulmányi úton vettek részt.

A munka 2012 tavaszán kezdődött: Michael Jordan, az augsburgi egyetem oktatója, a Brauchwiki-projekt egyik koordinátora Veszelszki Ágnes műhelyvezető, ELTE BTK-s oktató együttműködésével a korábban csak Bajorországhoz kapcsolódó internetes szokásgyűjtemény, a Brauchwiki oldal nemzetközivé bővítésén dolgozott. E munkába csatlakoztak a 2012. őszi ELTE-s üzleti kommunikációs kurzus, illetve a KIM hallgatói is: szócikkeket írtak az online enciklopédiába, angol, illetve német nyelven. Az elkészült, a magyar szokásokat feldolgozó bejegyzéseket az augsburgi egyetem Brauchwiki-szemináriumának hallgatói kommentálták, a magyar diákokkal együttműködésben javították. A német Brauchwiki-szerkesztők értékelése alapján a legjobb eredményt elérő tíz diák utazhatott a diákcsereprogramban.

Az utazásra (az augsburgi szemeszterkezdethez igazodva) 2013. április 10-től 14-ig került sor.

A program fő részét a magyar és német diákoknak közösen tartott hat (összesen tizenkét órás) workshop alkotta. A diákok interaktív feladatokban vettek részt, referátumokat tartottak, új produktumokat alkottak, miközben interkulturális ismereteket is szereztek (az egymásról alkotott vélemények változását a szemináriumsorozat elején és végén is összeállított sztereotípiafelhő illusztrálta). Mind a délelőtti, mind a délutáni szemináriumokon hangsúlyos szerep jutott a csoportmunkáknak, amelyekben a német és magyar hallgatók együtt tevékenykedtek. A munkanyelv a német és az angol volt.

Az első napon a workshopok két tematikus blokkba szerveződtek: a délelőtti szemináriumokon a magyar diákok előadásai a web 2.0 és a wiki-elv témakörét járták körül, délután a német hallgatók mutatták be a népszokások bemutatására, definiálására szolgáló referátumaikat. A vegyes csoportok többek között a népszokásokhoz kapcsolódó történelmi fesztiválok hasznosságáról vitáztak, illetve különböző szituációkban mutatták be az ünnepnapokhoz kötődő attitűdöket, véleménykülönbségeket. A második napi szekcióban szerepeltek a magyar hallgatók előadásai: a magyar népszokásokat feldolgozó szócikkeket mutatták be, amelyeket az ősz folyamán készítettek a Brauchwikibe. A workshopokat dr. Veszelszki Ágnes, illetve – az augsburgi egyetem részéről – Michael Jordan koordinálta.

A kétnapos szeminárium után − az augsburgi egyetem jóvoltából − augsburgi városvezetésen vett részt a magyar csapat, a további interperszonális kapcsolatok építése érdekében a német hallgatókkal együtt. A negyedik napi programot az oberschönenfeldi folklórmúzeumba tett, túrával is összekötött kirándulás alkotta. A (szintén a vendéglátó egyetem által finanszírozott) tárlatvezetésen a hallgatók vegyes, magyar−német csoportokban vettek részt. A tanulmányutat kiegészítette az évente kétszer megrendezett Plärrer eseményen való közös részvétel és az utolsó délelőtti müncheni városnézés is.

A nagyon jó hangulatú közös munka minden bizonnyal folytatódik − és remélhetőleg a felépített személyes kapcsolatok is hosszabb távra szólnak.

A szakmai programon a részvételt a Campus Hungary támogatása tette lehetővé.

2013.04.24.