II. világháborús áldozatok emlékműve

A Kar 2014 őszén a Trefort-kertben emlékművet állít egykori oktatóinak, hallgatóinak, dolgozóinak, mindazoknak, akik a zsidótörvények következtében munkaszolgálatosként, koncentrációs táborokban, gettókban pusztultak el, és mindazoknak, akiket katonai szolgálatteljesítés során ért a halál.

Az ELTE BTK valamint az Építész Mester Egylet ötletpályázatot hirdetett az ÉME Mesteriskola hallgatói részére Trefort-kerti Emlékműpályázat címmel, mely pályaműveket május 14-én az eredményhirdetéssel egybekötött sajtótájékoztatón lehetett megtekinteni. 

A nyertes pályázatot az „MM Csoport” készítette, amelynek tagjai:

Bujdosó Ildikó, Lukács Eszter, Szigeti Nóra, Fajcsák Dénes, Roth János, Szabó Levente építészek, az ÉME Mesteriskola XXII. ciklusának hallgatói és mesterei, valamint Albert Farkas szobrászművész. Munkájuk címe: Névsor a fugákban.

A pályaműveket a közeljövőben az alábbi helyszíneken lehet megtekinteni:

Természettudományi Kar: május 21-23., 10 és 16 óra között, Lágymányosi kampusz, Pázmány Péter sétány 1/C, Ásványtár, a kiállításra történő bejelentkezés: Ásványtani Tanszék, 0712. sz

Bölcsészettudományi Kar: május 28-30., szerda-csütörtök: 10 és 16 óra között, péntek: 9 és 14 óra között, Trefort-kerti kampusz, Múzeum krt. 4/A, I. em., 144. sz., kari kistanácsterem, a kiállításra történő bejelentkezés: Dékáni Titkárság, Múzeum krt. 4/A, I. em. 142. sz.

Állam- és Jogtudományi Kar: június 17-18., kedd-szerda, 10 és 16 óra között, Egyetem tér 1-3., Pázmány Péter-terem, a kiállításra történő bejelentkezés: Dékáni Titkárság, fszt. 12.


Részletek az Emlékműpályázatról
Részletek a nyertes pályaműről


Balról jobbra: Dr. György Péter, Dr. Dezső Tamás, Szemerey Samu

A kiállított pályamunkák

Névsor a fugákban

2014.05.14.