Beszámoló egy menekülttáborról

Barika egy menekülttábor Szulejmanijától 15 km-re délkeletre, az Iraqi Kurdisztán hegyei közötti síkságon. Kerítéssel körbevett, őrzött tábor, ahol ma 850 család él sanyarú körülmények között. A táborban a szíriai Kamesliből és a még mindig ostrom alatt álló Kobanéből menekült kurdok élnek kezdetleges házikókban, kunyhókban és sátrakban. A családok szíriai kurdok, akik az Iszlám Állam fegyvereseinek előretörése és az azt kísérő erőszakhullám, a kirekesztés, a megaláztatás, az elhurcolás, a rabszolgasors vagy a biztos halál elől menekültek Iraqi Kurdisztánba. Otthon hagyták szinte mindenüket, egész életüket. Családi emlékeiket, gyermekkoruk színtereit, őseik sírjait és házaikat, amelyeket az Iszlám Állam módszeresen rombol. És most itt élnek földönfutókként, mások – nemzetközi szervezetek, az iraqi kurdok és a mi támogatásunkra szorulva.

Nagyon kevés azon szerencsés családoknak a száma, amelyek teljes létszámban tudtak elmenekülni. A családok jelentős része sajnos csonka család – valakijük elesett, eltűnt, elszakadt, nem bírta a menekülés fáradalmait vagy elfogták. A hírek szerint néhány, az Iszlám Állam fennhatósága alatt álló nagyvárosban szabályos rabszolgapiacok működnek, ahol ezeket a foglyokat – főleg gyerekeket árulják. A szerencsés szülők visszavásárolhatják a gyerekeiket – persze közvetítőkön keresztül.

Kísérőnket arra kértem, hogy vigyen el minket egy menekülttáborba. Így jutottunk el Barikába. A táborban azok a családok, ahol férfi is maradt, és volt némi pénzük, elkezdtek betontéglákból kezdetleges kunyhókat, házikókat építeni – talán hosszútávra terveznek? Nem bíznak a közeli hazatérésben? Vagy csak a hegyek közötti hideg telet akarják átvészelni?

Itt él két nyolcéves kislány. Naszrin és Rozin ikrek és árvák. Nagynénjükkel, apjuk nővérével menekültek el Kamesliből, és több menekülttábor után végül itt kötöttek ki. Egy UNHCR sátorban élnek. Nyomorognak, de legalább szabadok, és az életük sincs veszélyben. Már megszokták a tábort, már nevetni is tudnak.

Ami pénzt adtam nekik, abból három hónapig elélnek. Remélem átvészelik a telet. Ha tavasszal visszamegyünk, meglátogatjuk őket. Itthon is van szegénység, ott is van nyomor. Mindenki aki tud, segítsen valakin. Itthon és külföldön egyaránt.

Áldott, békés ünnepeket kívánok!

Dr. Dezső Tamás

dékán

További KÉPEK: ITT