Budapest Ösztöndíj Program

A Budapest Ösztöndíj Program (a továbbiakban: Program) célja a közigazgatáson belüli hatékony és célirányos utánpótlás kinevelése, valamint az, hogy az ösztöndíjat elnyerők betekintést nyerjenek a Fővárosi Önkormányzat tevékenységébe, megismerjék a helyi közigazgatás rendszerét, annak folyamatait.

A Program keretében a nyertes pályázók a diploma megszerzése előtt – 2015 szeptemberétől, illetve 2016 februárjától 10 hónapon keresztül – szakmai anyagok, kutatási és konzultációs lehetőségek biztosítása által segítséget kapnak diplomamunkájuk elkészítéséhez.

A Programban legfeljebb 20 fő egyetemista vagy főiskolás utolsó éves, osztatlan, alap vagy mesterképzésben résztvevő nappali tagozatos hallgató vehet részt, aki többek között:

  • valamely fővárosi székhelyű felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban áll;
  • a diploma megszerzéséhez szükséges szakdolgozatát a Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott átfogó témaköröknek megfelelő tárgyból (tehát a megadott témán belül tovább szűkíthető, azon belül tetszőleges címmel) írja; 
  • a diploma megszerzésének évében a 30. életévét még nem tölti be.

A Programban résztvevő hallgatók részére bruttó havi 50.000,-Ft/fő ösztöndíj kerül kifizetésre.

További részletek a letölthető dokumentumokban:

Pályázati kiírás
Pályázati adatlap
Szakdolgozati témakörök
Nyilatkozat
Hatályos rendelet
2015.01.08.