Régészeti tudásközpont Komáromban

Dr. Mezey Barna, az ELTE rektora, dr. Scheuer Gyula, az intézmény kancellárja és dr. Borhy László, a Kar dékánja március 4-én arról tárgyalt Komárom város vezetésével, dr. Molnár Attila polgármesterrel, hogyan lehet létrehozni az ELTE Tudásközpontját. Épületként a város az egykori méntelep, illetve mezőgazdasági kombinát főépületét ajánlották fel.

A Kar Ókori Régészeti Tanszék és a Komáromi Klapka György Múzeum 1992-ben kezdte meg a feltárásokat a római kori polgárvárosban, Brigetio területén, így a hallgatók nyáron már 25. alkalommal érkeznek a szőnyi Vásártérre kutatni a területet. A cél, hogy a gyakorlati képzés mellett a helyszínen elméleti oktatásra is sor kerülhessen, ezért a tudásközpont szemináriumok, előadások és konferenciák helyszínéül szolgálna. „Tavasszal aláírjuk az együttműködési megállapodást, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk is az átalakítást” – mondta dr. Mezey Barna, az Egyetemünk rektora.

Az egyetem vezetői a megbeszélést követően megtekintették a leendő tudásközpont helyszínét, az egykori ménes épületét, a Klapka György Múzeumot, a Monostori erődöt, továbbá az egykori katonaváros területén zajlott ásatásokat is. A múzeum új központjában kap majd helyet a római állandó kiállítás, idővel ide kerülhet majd a római kőtár is az Igmándi erődből. A régi épületben restaurátor műhelyt, raktárhelyiségeket alakítanak ki, hiszen a római kori ásatások révén eddig is 30 ezer új anyaggal gyarapodott a múzeum állománya.

A komáromi városi televízió tudósítását ITT lehet megtekinteni.


Forrás: kemma.hu

2016.03.16.