Az American University of Armenia egyetem vezetősége látogatott a Karunkra

2016. április 21-én az American University of Armenia (AUA) vezetői, Armen Der Kiureghian rektor és Rendall Rhodes kancellár (provost) látogattak el Karunkra, ahol találkoztak a korábbi egyeztetés szerint meghívott vezetőkkel (Scheuer Gyula kancellár, Szalay Péter tudományos ügyi rektorhelyettes, Borhy László dékán, Hamar Imre külügyi dékánhelyettes és a Távol-keleti Intézet igazgatója, Szombathy Zoltán, az Orientalisztikai Intézet igazgatója, Birtalan Ágnes, a Mongol és Belső-ázsiai Tanszék vezetője, Zsigmond Benedek armenológus).

Armen Der Kiureghian rektor röviden ismertette az AUA történetét és működését, Borhy László dékán ezt az ELTE, illetve Karunk rövid bemutatásával, valamint az itt 120 éve folyó armenológiai oktatás történetének, illetve jövőbeli bővítési lehetőségeinek felvázolásával viszonozta.

A találkozón hosszabban szó volt a diákcsere lehetőségeiről és körülményeiről, továbbá az Erasmus Plus programról. Hamar Imre a Karunkon folyó idegen nyelvű oktatásról szólt, míg Der Kiureghian rektor az AUA bel- és külföldi hallgatóságának összetételét és a számukra nyújtott anyagi támogatás rendszerét ismertette. Érdeklődött továbbá azon hallgatók motivációi iránt, akik itt örmény kurzusokat vesznek fel.

Az AUA-n az oktatás általában angol nyelven folyik. Noha az AUA oktatási profiljába nem tartozik bele az armenológia, mindenki számára kötelező tárgyak az örmény történelem és az örmény irodalomtörténet, amelyeket örményül és angolul egyaránt lehet hallgatni. Az AUA nyári egyetemeket is tart, amelyeken hangsúlyos témaként szerepel az örményországi régészet. Az AUA rektora megemlítette, hogy Örményországban számos ásatás folyik jelenleg is, és az AUA egyes kurzusai keretében terepre is kiviszik a résztvevőket.

Der Kiureghian rektor érdeklődött a kari armenológiai oktatás jelenlegi tematikájáról. A jelenlegi és a szeptemberben induló kurzusok kínálata magában foglalja az óörmény, modern keleti és nyugati örmény nyelveket, valamint az örmény kultúrtörténetet, történelmet és liturgiát. Elhangzott, hogy a közeljövőben a nyugati örménység kultúrájának oktatására és kutatására kívánunk fókuszálni és ezen az úton kezdenénk el az armenológiai oktatás intézményesítését egy Nyugati Örmény Központ megnyitásával.

A találkozó második felében Der Kiureghian az AUA életét bemutató videókat vetített a találkozó résztvevőinek, majd ellátogatott az ELTE BTK Orientalisztikai Intézet épületében (B ép.) található Schütz Ödön Könyvtárba, amely Schütz Ödön armenológus professzor hagyatékát és az intézeti könyvtár egyéb örmény könyveit tartalmazza. Végül a rektor Karunk néhány diákjával találkozott, akiknek tudományos előremeneteléhez személyes segítségét ajánlotta fel. Armen Der Kiureghian rektor és Rendall Rhodes kancellár számára meglepetést jelentett, hogy intézményünkben ilyen régóta folyik armenológiai tárgyak oktatása. Az AUA vezetőire nagyon jó benyomással távoztak egyetemünkről, valamint azzal a szándékkal, hogy a fentebb említett területeken ezentúl intézményeink együttműködnek.

2016.04.25.