Gusto – Főzés az alapoktól

– Mesélj az ötletről, miért egyedi?
A Gusto azért egyedi mert az eddigi főzőapplikációk nagy része nem foglalkozik az apróbb konyhai mozzanatokkal, mi pedig ezekre is kitérünk. A felhasználóknak az alapoktól mutatnánk be a konyhai ismereteket, minden mozzanatot rövid videók segítségével sajátíthatnának el. Sokan nincsenek tisztában az olyan alapvető konyhai műveletekkel, mint a habarás, a pácolás, vagy dinsztelés, amikor először lépnek a konyhába. Arra is nagy hangsúlyt fektetünk, hogy segítsük megőrizni a régi recepteket és a hagyományos ízeket is.
– Milyen kompetenciák jelennek meg a csapatban, hogyan zajlik a közös munka?
Csapatunk tagjai más-más területen folytatják tanulmányaikat, ennek köszönhetően rendelkezünk gazdasági és informatikai ismeretekkel is. Sokat segít a projektben az is, hogy kreatívok vagyunk, tudunk „dobozon kívül” is gondolkodni. Bár kezdetben tapasztalatlanok voltunk, a mentorunk segítségével gyorsan szárnyra kapott a csapat.
– Ki a szolgáltatás/termék célcsoportja?
A szolgáltatás célcsoportját elsősorban azok a fiatalok jelentik, akik most kezdik saját életüket, és most járnak először egyedül a kulináris világban. De ezen kívül mindenki, aki szeretne megtanulni főzni, vagy új recepteket megismerni.
– Mi jelenti a legnagyobb kihívást a projekt megvalósítása alatt? Melyek a további terveitek?
A legnagyobb kihívás a technikai megvalósítás egyelőre, a későbbiekben pedig az, hogy minél több emberhez el tudjunk majd jutni, és hírét vigyük annak, hogy ez egy remek új lehetőség mindenkinek arra, hogy kezdőként komfortosabban mozoghasson a konyhában vagy tapasztaltabb szakácsként elmélyíthesse tudását. Célunk, hogy minél több embernek tudjunk segítséget nyújtani abban, hogy egyszerűen és könnyen otthon is elkészítsék kedvenc fogásaikat, vagy új kedvenceket fedezhessenek fel.
– Ki segíti a csapatot a megvalósítás során?
A mentorunk Bendik Vivien, aki elsősorban a gazdasági rész megtervezésénél nyújtott nekünk jelentős segítséget, valamint tippeket nyújtott a grafikai kivitelezéssel és a leendő megvalósítással kapcsolatban is. Vivien a csapategység összekovácsolásában is sokat segített.
– Miért ajánlanád a Hungarian Startup University Programot a következő évadban?
Aki úgy érzi, van egy jó ötlete, csak nem tudja, hogyan kezdjen hozzá, neki ez egyfajta kezdőlöket lehet. Ezen kívül egyedülálló lehetőség arra, hogy bővítsük ismereteinket, valamint új embereket ismerhessünk meg.
A csapat tagjai
Ötletgazda: Balogh Vivien Petra (ELTE BTK)
Csapattagok: Kovács Csenge (ELTE GTK) és Szathmáry György Gergő (BME)