A magyar internet történetei

2020.02.20.
A magyar internet történetei
Mi történt a magyar interneten az elmúlt néhány évtizedben? E kérdés köré szerveződtek az előadások az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék és a BME GTK Szociológia és Kommunikáció Tanszékeinek közös, „Kultúra a digitális forradalom idején” című konferenciasorozatának második eseményén.

Nyitóelőadásában György Péter, a Média és Kommunikáció Tanszék tanára azt tekintette át, hogy hogyan hat a digitális környezet a modern nyugati társadalmak egyik alapkövének számító nyilvános vita műfajára. György Péter szerint a vitapartnereknek bizonyos alapkérdésekben közös álláspontot kell képviselniük ahhoz, hogy azután az álláspontjaik közti különbségekről normális párbeszédet folytathassanak. Erről szólt az a beszélgetés is, amelyet 1971-ben a holland televízió nyilvánossága előtt folytattak le Noam Chomsky és Paul-Michel Foucault filozófusok. Itt a fő kérdés az volt, hogy az emberi természet kizárólag a minket ért külső behatások eredménye, vagy a közöttünk levő kulturális-szocializációs különbségek ellenére mindannyiunkban van valamilyen közös mag vagy talapzat, amely alapján emberként tekintünk a másik félre.

Mára kiderült, hogy tévesek voltak azok a korábbi feltételezések, amelyek szerint az internet elhozza majd a multidiszciplinaritás aranykorát. Épp ellenkezőleg,

az online térben folytatott kommentháborúk szinte teljesen kizárják az értelmes vita lehetőségét.

György Péter szerint fontos szempont a tudományos diszciplínák elszámoltathatósága. A mai korban az egyetem feladata, hogy olyan vitakultúrára tanítsa a hallgatókat, ahol az érvelés nem a megfellebbezhetetlennek gondolt egyetemi tudáson alapul. A vita során sosem a személyes érzelmeknek, hanem kizárólag az érveknek kell ütközniük, ha ugyanis az egyik fél megsértődik, azzal rögtön kizárja a konstruktív eszmecsere lehetőségét és érvek hiányában a vita agresszióba fordulhat.

Szakadát István, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szociológia és Kommunikáció Tanszék vezetője előadásában felvázolta a modern kori kommunikáció típusait aszerint, hogy a tartalom időben és térben hogyan jut el a közlőtől a befogadóig. A jelenlét-, vagy más néven személyközi kommunikációban a közlő és a befogadó időben és térben egy ponton helyezkedik el, a távközlési kommunikáció szintén egy időben, azonban több, földrajzilag elkülöníthető helyen zajlik. Az időt áthidaló kommunikáció csoportjába tartozik a hagyományos média és a közlekedés, míg a modern médiapar által folytatott kommunikációs tevékenység jellemzően több időpontban és több helyszínen történik párhuzamosan.

Az előadó szerint a kommunikációs iparágak (informatika, távközlés, média) konvergenciáját ma egyértelműen a technológiai eszközök hajtják előre, amelyek alkalmasak az információ közvetítésére, ugyanakkor szerkesztésére, manipulálására is. A jóslatok szerint jellemzően háromféle eszközt használunk majd az információk befogadására: a mindig kéznél levő, ám kisméretű okostelefont, egy közepes méretű, ám még mindig egy fős közönségnek szóló desktop-jellegű eszközt és egy nagyobbat, amelynek nagyméretű kijelzője vagy kivetítője lehetővé teszi, hogy nagyobb közönségnek is eljuttassa a vizuális üzeneteket.

Az emberi agy a beérkező információk 70–80 százalékát a látás útján szerzi meg. Az internet korai szakaszában az online elérhető információk többsége szöveges formában volt kódolva,

mára azonban a digitális kommunikációban is bekövetkezett a vizuális fordulat.

A hálózati eszközöket és szolgáltatásokat kínáló Cisco Systems adatai szerint 2016-ban már a mozgóképes tartalmak tették ki a teljes internetes adatforgalom 73 százalékát, ez az arány pedig 2021-re elérheti a 81 százalékot is. Szakadát István szerint ezzel a kommunikáció visszatért a kiindulóponthoz, a digitális formába kódolt információk 80 százaléka szintén képek formájában jut el a befogadóhoz.

A konferencia első napjának szekcióelőadói közül Polyák Gábor, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője az internetszabályozás történetének fontosabb szakaszait mutatta be. Az államok 90-es években kezdtek foglalkozni a TCP/IP protokollon alapuló netes kommunikáció szabályozásával. A jogalkotóknak akkoriban lényegesen nehezebb dolga volt, hiszen míg ma az internetes kommunikációt gyakorlatilag két multi, a Facebook és a Google tartja kézben, addig a 90-es években a piac jóval decentralizáltabb formában működött. A tanszékvezető szerint a digitális jog szabályozásának két legfőbb problémája, hogy a technológia összetettsége és újszerűsége miatt a piaci szereplők könnyen megvezethetik a jogalkotókat, illetve a digitális szabályozásnak nincs hosszútávú koncepciója, a jogalkotók mindig egy aktuális krízisre reagálva, „pánkiról pánikra” haladva látnak hozzá a joganyag frissítéséhez, bővítéséhez. Ilyen pánikjelenség volt kezdetben a gyermekek védelme a káros tartalmak ellen, később a gyűlöletbeszéd elleni, napjainkban pedig az álhírek elleni fellépés.

Andok Mónika, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikációtudományi Tanszék vezetője előadásában azt taglalta, milyen különbségek és hasonlóságok figyelhetők meg a férfiak és nők internethasználatában. 2013 és 2018 között

Magyarországon 71-ről 78 százalékra nőtt az internethasználók aránya,

ebben a mutatóban ma már nagyjából egyenlő arányban részesednek a nők és a férfiak. A két nem között a tartalomfogyasztás, az online vásárlás, a banki és e-közigazgatási szolgáltatások használatában sincs számottevő különbség. Az internet okozta negatív hatások tekintetében a nők valamivel rosszabb helyzetben vannak a férfiaknál. Az Európai Unióban a nők átlagosan a 11 százalékát érte már valamilyen online zaklatás, Magyarországon ez az arány 7 százalék, míg a legrosszabb mutatót Dánia produkálta (18%).

A konferencia második napjának első plenáris előadása a hazai digitális kultúra fejlődéséről és fordulópontjairól szólt Z. Karvalics László habilitált egyetemi docens, a BME és a Szegedi Tudományegyetemen korábbi oktatójának tolmácsolásában. A szakértő szerint Magyarország az 1900-as évek elején még sok szempontból éllovasnak számított a felsőoktatás, a távközlés, az infrastruktúra és az innováció területén. Ezt az előnyét azonban a 30-as évekre elveszítette, főleg azért, mert a multiplikációs hatás helyett egyfajta desztillációs hatás érvényesült, a fejlődés csak a nagyvárosi elit körében maradt folyamatos, míg más társadalmi csoportok inkább a leszakadás jeleit mutatták.

Az ország leszakadását érzékelve a pártállam az 1980-as években nekifogott bizonyos fejlesztéseknek, a magyar oktatók és kutatók például sokkal jobb minőségű és gyorsabb internet-kapcsolatot használhattak az egyetemeken, mint Nyugat-európai kollégáik. Napjainkban Magyarországot a tudásszerkezeti leszakadás jellemzi, ahol a technológiai kiválóság csupán szigetszerűen jelenik meg és sokszor késve adaptáljuk a nyugat-európában már sikerrel alkalmazott technológiákat is.

Z. Karvalics László áttekintette az elmúlt évtizedek állami informatikai kezdeményezéseit, érintve a statisztikai szakma informatikai fejlesztéseit, a 80-as évek iskolaszámítógép-programját, a Nemzeti Információs Infrastruktúra-fejlesztési Program (NIIF) indulását, valamint a Teleház- és a Sulinet programokat. A 2000-as években a magas internet-penetrációnak és a mobileszközöknek köszönhetőn

az infrastruktúra helyett egyre inkább a tartalomhoz való hozzáférés kérdései váltak hangsúlyossá.

Koltai Júlia szociológus, az ELTE TáTK egyetemi adjunktusa annak az OTKA-kutatásnak az eredményeit mutatta be, amelyben az egykor piacvezetőnek számító iWIW közösségi portál felhasználóinak kapcsolati hálózatát, tevékenységeit adatelemzési módszerekkel vizsgálták. A kutatócsoportban szociológusok, közgazdászok, geográfusok és komplex rendszerek kutatásával foglalkozó fizikusok dolgoztak, és arra kerestek válaszokat, milyen folyamatok álltak az iWIW diffúziója, illetve későbbi gyors összeomlása mögött, a hálózatban milyen szerepet töltöttek be azok a felhasználók, akik a legkorábban hagyták el a magyar közösségi hálót, valamint azok, akik a legtovább maradtak tagok.

A kutatás rávilágított, hogy az online közösségi hálózatokban is kitüntetett szerepe van a földrajzi távolságnak, illetve a hagyományos térszerkezetnek. Emellett feltérképezte azt is, milyen kollektív hatások és egyéni motivációk állnak egy-egy hálózat összeomlása mögött. A kutatás szerint azok a felhasználók hajlamosak korán otthagyni a közösségi oldalakat, akik nem központi szereplői az online közösségnek, kevesebb online kapcsolatuk van, míg a sok kapcsolattal rendelkező központi figurák tovább maradnak, mert több a veszítenivalójuk. A kutatás eredményeiről szóló beszámoló részletesen olvasható a Social Networks folyóirat 2019. májusi számában angol nyelven.

Az iWIW (International Who-is-Who) magyar közösségi oldal 2002 áprilisában indult el, 2005 és 2010 között ez volt Magyarország leglátogatottabb honlapja, népszerűségének csúcsán, 2008-ban a felhasználóinak száma meghaladta a 3 milliót. Bár a Facebook csak két évvel az iWIW után, 2004-ben indult el, az évtized végére egyre több magyar felhasználó nyergelt át erre a nemzetközi platformra. A Facebook 2009 tavaszán vált elérhetővé magyar nyelven. Emiatt az iWIW népszerűsége 2011-re látványosan hanyatlani kezdett, végül 2014-ben a tulajdonos Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. végleg beszüntette az oldal működését. A fenti kutatásban felhasznált adatokat a Magyar Telekom, az Origo akkori tulajdonosa bocsátotta a kutatócsoport rendelkezésére, az adathalmaz anonimizálását a távközlési szolgáltató, míg az adattisztítási folyamatot maga a kutatócsoport végezte el.

A konferenciasorozatról részletes információk ezen az oldalon érhetők el.

Forrás: elte.hu


Korábban:

Kulturális iparágak, kánonok, filterbuborékok