A XIX. Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntője a Karon

2016. május 28-án tizenkilencedik alkalommal rendezték meg az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Kárpát-medencei döntőjét. A nemzetközi versenyt a Magyar Nyelvtudományi Társaság és az ELTE Bölcsészettudományi Kara szervezi öt határon túli magyarlakta területről és Magyarországról érkező, felső tagozatos diákok számára. 141 diák és több mint 250 fő kísérő, tanár, szülő, családtag vett részt 2016-ban a rangos döntőn.

A versenyt Horváth Krisztina dékánhelyettes nyitotta meg a zsúfolásig megtelt Gólyavárban, majd Kiss Jenő, a Magyar Nyelvtudományi Társaság elnöke köszöntötte a résztvevőket. Ezután Antalné dr. Szabó Ágnes, a verseny főszervezője ismertette a programot. A megnyitón 8 Simonyi Zsigmond-serleget adtak át a kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző iskoláknak, 12 Arany Oklevelet és 2 Gyémánt Oklevelet a legeredményesebb felkészítő tanároknak. A megnyitó után a diákok évfolyamonként más-más teremben feladatlapot töltöttek ki, és tollbamondást írtak. Ez alatt az idő alatt a tanárok és a kísérők Bencze Lórántnak, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatójának, Keszler Borbálának, a zsűri elnökének és Gonda Zsuzsának, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusának a szakmai előadását hallgatták meg. A verseny izgalmát a diákok és a kollégiumban lakó határon túli vendégek egy finom ebéden feledték el, a szervezők a kísérőket is vendégül látták egy szerény büfével. Délután a következő érdekes programokból választhattak a résztvevők: vezetővel szervezett múzeumlátogatás a Magyar Nemzeti Múzeumban és a Néprajzi Múzeumban, kulturális séta a zsidónegyedben vagy drámajáték és digitális kalandjáték a Trefort-kertben. Eközben 42 tanár, oktató és hallgató szorgalmasan javította a tollbamondásszövegeket és a feladatlapokat a Szakmódszertani Központban. A 16 órakor kezdődő díjkiosztó ünnepségen egyetlen diák, felkészítő tanár sem maradt jutalom nélkül, a legkiválóbbak értékes könyvcsomagokat vehettek át. Az eredmények a verseny honlapján olvashatók: http://simonyi.mnyt.hu/

A szervezők mindent megtesznek azért, hogy a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny hű maradjon azokhoz az emberi és szakmai értékekhez, amelyeket névadója egész életében és munkásságában képviselt, és amelyekre a Magyar Nyelvtudományi Társaság, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem nemes hagyományai is kötelezik őket. Már most készülnek a 2017. évi, XX. jubileumi Simonyi Zsigmond helyesírási versenyre.


A Roma Sajtóközpont tudósítása a versenyről, valamint interjú a nyertes Paulik Krisztinával. 

A döntő megnyitója

Az Arany Oklevelek átadása a felkészítő tanároknak

Kis diákok a nagy padokban

Egy boldog nyertes

2016.06.06.